További Futball cikkek
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
- A magyar válogatott megszerezte az első győzelmét az ománi vb-n
- Megtagadta a szivárványos karszalag viselését a Premier League-játékos, vallási okokra hivatkozott
- Már 100 körüli halottja van a tragédiába torkolló futballmérkőzésnek
A hazai pályán elért, gól nélküli, de túlértékelt hazai döntetlen után a Honvéd pontosan azt mutatta Hamburgban, amit általában magyar csapatok szoktak. Verbálisan igen erősek a kezdő sípszóig, utána viszont a pályán a jól ismert kötőszavakon kívül nem sok felismerhető abból, amit hét közben gyakoroltak.
Vicces második gól
A Honvéddal sem történt csoda, a tizedik percben hátrányba került, mert Abraham elveszített egy labdát a felezővonalnál, Atouba azonnal indított belőle, van der Vaart kiváló ütemben lépett ki az álldogáló védők közül, lőhetett volna, de középre adott, Guerrero pedig az üres kapuba passzolt.
A Honvéd próbálta birtokolni a labdát, átmenetileg sikerült is neki, helyzetig azonban nem jutott, egyetlen veszélyes szituáció adódott, Mathijsen akkor rosszul ért a Magasföldi szélről belőtt labdájába, de Rost kapus gyors vetődéssel mentett.
A negyvenedik percben született meg a második gól, a Mogyorósi-család ellenségei alighanem felvették videóra a történteket, mert Guerrero simán lefejelte - minimum tíz centivel ugrott magasabbra - a tébláboló védőt, Tóth Iván pedig nem tudta hárítani a léc alá beeső labdát.
Szmiljanics majdnem duplázott
Az ötvenhatodik percben nagy esemény történt, Bárányos Zsolt előkerült, labdát vezetett a középpályán, igaz megjátszani nem tudta. Nemsokára Diego harmadszor is úgy veszített labdát, mint a strandon szoktak, amikor nem sikerült egy csel.
A harmadik gólt a szerb védő, Szmiljanics lőtte, aki a kimozduló kapus elől terelte saját kapujába a labdát. A gól nagyon megzavarta a játékost, mert kis híján még egyet lőtt, ekkor azonban Tóth már a helyén volt.
A Honvédban nem maradt erő, nemcsak a támadások, hanem a védekezés is esetlegessé vált, csak a Hamburgon múlt lő-e még gólt. (Tóth Mihály perdítése volt említésre méltó, az centikkel ment mellé.) A ráadásban ezt a csereként beállt csatár, Chupo Motin megtette, így idén is kapott egy magyar kupacsapat egy sima négyest.
Hemingway utol akarja érni a Hamburgot
A csapat tulajdonosát, George F. Hemingwayt azonban nem kedvetlenítette el az eredmény, és szerinte nem adta fel a meccset, jóllehet a meccs javarészében inkább ez érződött. A tulajdonos a Sport1-nek azt mondta, hogy el fognak jutni a Hamburg szintjére, vesz még játékosokat, és a következő alkalommal már ők nyernek, mert megerősíti a csapatot. Elhangzott újra a bűvös szó, a két klub költségvetése közti különbség - az egyiknek kétmillió euró, a másiknak százhúsz -, mint az elmúlt húsz évben mindannyiszor.
Azt azonban nem mondta, hogy az előre felajánlott tizenegymillió forintos prémiumból mennyit folyósít a csapat tagjainak, akik életerős lövéssel nem találták el a kaput.
Jegyzőkönyv:
UEFA Kupa-selejtező, 2. forduló, visszavágó:
Hamburger SV (német)-Budapest Honvéd 4-0 (2-0)
Nordbank Arena, 43 000 néző, v.: Julian Rodriguez Santiago (spanyol)
gólszerzők: Guerrero (8., 39.), Smiljanic (50., öngól), Choupo-Moting (91.)
sárga lap: Vincze G. (27.), Vincze Z. (48.)
Továbbjutott: a Hamburger SV 4-0-ás összesítéssel
Hamburger SV: Rost - Demel, Mathijsen, Reinhardt, Atouba - Kompany, Jarolim - Castelen, van der Vaart (Ben-Hatira, 76.), Olic (Trochowski, 66.) - Guerrero (Choupo-Moting, 60.)
Budapest Honvéd: Tóth - Mogyorósi, Benjamin, Smiljanic, Vincze Z. - Magasföldi (Ivancsics, 49.), Vincze G. (Abass, 68.), Bárányos, Diego - Hercegfalvi, Abraham (Tóth M., 79.)