További Futball cikkek
- Egykori sikeredzője mentheti meg az angol csapatot a kieséstől
- Gyomorforgató részletek Dzsiddából: szexuális ajánlatok a Mallorca-játékosok feleségeinek
- Óriási esély előtt a Köbenhavn első csapatához vezényelt Németh Hunor
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
Kezdjük mindjárt a hatvanharmadik perc eseményével.
Magyar labdaszerzés után Priskint Hamit Altintop elsodorta, a skót Stuart Dougal azonnal sípolt, és mutatta a Bundesligában edződő játékosnak, hogy ez már a második szabálytalansága volt, és ha még egyet elkövet, akkor lappal bünteti.
Elképesztő hiba
Priskin eközben gyorsan elvégezte a szabadrúgást, a török védelem nem rendeződött, a tökéletes keresztpassz után az egyedül kapura törő Gera kicsit hosszan vette át a tizenhatoson belül, de azonnal ziccerbe került. Csinált egy cselt, amivel rögtön elhúzta a labdát a kimozduló kapus mellett, aki elkaszálta a magyar tizenegyest.
A bíró újra fújt, de tizenegyes, valamint Hakan Arikan kiállítása helyett a magyar csapatkapitánynak mutatott fel újabb sárga lapot, és mivel az első félidőben már begyűjtött egyet - hátulról csúszott rá riválisára -, neki ekkor véget ért a mérkőzés. Büntető helyett hátrányba került az addig jól védekező, és bátran játszó, a labdát többet birtokló, helyzeteket kialakító magyar csapat.
A magyar kispad döbbenten vette tudomásul, mi történt, néhányan örültek, tapsoltak, hogy tizenegyest ad Dougal játékvezető. Ekkora megmagyarázhatatlan tévedést rég lehetett látni futballpályán, a bíró nem követte a játékot, de még arra sem volt kíváncsi, mit jelez a partjelzője, hiszen azonnal a zsebéhez nyúlt. A hazai szövetségnek ezek után valamennyi fórumon illene szóvá tenni az esetet, és panaszt emelni. Gera piros lapját akár törölhetné is az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), hiszen nyilvánvaló tévedés történt.
Gyorsan kihasználták
A nagy ütést kapó - ez még egy jobb erőkből álló, tapasztaltabb gárdát is megviselt volna - magyar csapat miután elveszítette vezérét, gyorsan gólhátrányba is került. Szép akció volt, Tuncay jó kiugratást kapott a bal szélen, a vonal előtt elérte a labdát, átívelte Fülöp kapus felett, Gökhan pedig Juhász és Vanczák közt az üres kapuba bólintott.
Hamarosan jött a második török gól, ezt már a frissen becserélt Balogh kapta, mert a második félidő elején Fülöp ütközött Emre Belözogluval, megszédült, mert a török térde a halántékán találta el. Egy lecsorgó labdát Aurelio lekezelt nyolc méterre a kaputól, és kilőtte a bal felsőt.
Balogh először állt a magyar válogatott kapujában, nyilván sokkal szebb bemutatkozásról álmodott. Kivált, mert az utolsó percben Hamit Altintop szélről élesen belőtt labdáját a kapuba ütötte.
Priskin nagy helyzete
A magyar válogatott az első félidőben okosan futballozott, a törökök csak erőlködtek, de inkább szenvedtek, komoly helyzetet csak a félidő ráadásában alakítottak ki. (Azt Tuncay hagyta ki.)
Ám ez sem volt akkora, mint Priskiné a huszonnegyedik percben, aki Hajnal visszaadott labdája után egy állítást követően tizenhárom méterről a rövid sarkot vette célba, Hakan Arikan pedig egy villámgyors vetődéssel, óriási bravúrral hárított. Priskin helyzetén kívül Hajnalnak is volt egy lehetősége, de nem tudta elpörgeti Dzsudzsák labdáját a kapus mellett.
Várhidi: Döbbenetes
A törökök nem játszottak jól, emberelőnyben viszont azt tették, amit kell, zavarba hozták a magyar védelmet, és ránézésre, csak az eredményt tekintve, magabiztos győzelmet arattak, így megmaradtak esélyeik a továbbjutásra, és nem utolsósorban megmaradt Fatih Terim állása.
Várhidi Péter leforrázva értékelte a találkozót a Sport1-nek. "Gonosz játék a futball, nem tudom, miért kell ilyen előnyöket adni az egyik csapatnak. Döbbenetes, ami történt. Tönkre tették az egész meccsünket, mert a hatvanvalahányadik percben számunkra véget ért. Egyszerűen így akarták."
"Addig fegyelmezetten játszottunk, amikor a második félidőre váltottak, és Emre bejött, váltottunk mi is, öt védőből a négyes szerkezetre álltunk át. Megfogtuk őket, nem éreztem semmi gondot, követtük a játékukat. Nem tudok higgadtan értékelni, nagyon nagy önuralomra van szükség, hogy beszéljek az esetről, félelmetes, ami történt" - tette hozzá.
Hogy állunk fel a következő selejtezőn?
"Sajnálom a játékosokat, tönkre tették jó munkájukat. Magunk mellé állítottuk a közönségünket, most is meg akartuk mutatni, hogy van és lesz magyar futball, itt, Isztambulban feltehettük volna az i-re a pontot. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz a következő meccsen, mert Gera mellett Hajnal és Vanczák sem játszhat, nem is tudom, miként fogunk felállni."
Elmondta még, hogy Fülöpnek látási zavarai voltak, ezért nem hagyta tovább a kapuban - agyrázkódás gyanújával vizsgálják -, és küldte be a helyére a debreceni Balogh Jánost.
Jegyzőkönyv:
Törökország-Magyarország 3-0 (0-0)
Isztambul, Inönü Stadion, 30 ezer néző, v.: Stuart Dougal (skót)
gólszerzők: Gökhan (68.), Mehmet Aurelio (72.), Balogh (94., öngól)
kiállítva: Gera (63.)
sárga lap: Hamit Altintop (23.), illetve Gera (18., 63.), Priskin (25.), Hajnal (90.)
Törökország: Arikan - Ibrahim Üzülmez, Servet Cetin, Emre Asik, Mehmet Aurelio - Hamit Altintop, Gökdeniz Karadeniz (Halil Altintop, 62.), Ayhan Akman (Serdan Özkan, 68.) - Tuncay Sanli, Nihat Kahveci (Emre Belözoglu, a szünetben), Gökhan Ünal
Magyarország: Fülöp Márton (Balogh János, 72.) - Csizmadia Csaba, Juhász Roland, Vaskó Tamás - Szélesi Zoltán, Vass Ádám, Vanczák Vilmos - Gera Zoltán, Hajnal Tamás - Priskin Tamás (Tóth Balázs, 67.), Dzsudzsák Balázs (Halmosi Péter, 83.)
Bosznia-Hercegovina - Moldova 0-1 (0-1)
gól: Bugajev (22.)
Norvégia-Görögország 2-2 (2-2)
gól: Carew (15.), Riise (39.), illetve Kirgiakosz (7., 29.)
A csoport állása:
1. Görögország 8 6 1 1 14- 7 19 pont
2. Törökország 8 5 2 1 21- 8 17
3. Norvégia 9 5 2 2 20- 8 17
4. Bosznia-Hercegovina 9 4 1 4 14-16 13
5. MAGYARORSZÁG 9 3 - 6 8-17 9
6. Málta 8 1 2 5 7-17 5
7. Moldova 9 1 2 6 5-16 5