Hiába szerzett három gólt a Ferencváros Bőcsön, ismét csak döntetlent játszott a fordulót a kilencedik helyen kezdő zöld-fehér csapat. Az első félidő nem úgy telt, hogy gólzápor lesz, az első gólt a 42. percben szerezte a Kispestről kölcsönkapott Ndjodo. Ám nem tudott elég későn betalálni, még a szünet előtt egyenlített a harmadik helyen álló hazai csapat Urbin góljával.
A szünet után három perccel ismét Urbin lőtt gólt – ezzel 2:1-re vezetett a Bőcs –, a hátrányt Ndjodo az 56. percben egyenlítette. Hat perccel később Zsivoczky góljával már ismét a Fradinál volt az előny, de a 84. percben Urbon átadásából Török visszszerezte az egyik pontot a hazaiaknak. A meccs végén a kétgólos – összességében már hétnél járó, a fradisták által mégis gyakran kikezdett – Ndjodót kiállították, miután hátulról legázolta Gaált.
A pontvesztéssel az FTC immár 7 pontos hátrányban van az élen álló Szolnok mögött. Sőt, a 8 meccsen 11 pontot gyűjtő, és változatlanul 9. helyen álló ferencvárosiak jelenleg már csak 2 ponttal előzik meg a már kiesést jelentő 14. helyen lévő Ceglédet. Az FTC szeptember 1-jén nyert utoljára, azóta négy meccsen három döntetlen és egy vereség a csapat mérlege.
A Keleti csoportban jelenleg 18 ponttal a Szolnok az első, a második a 16 pontos Kecskemét, majd 13-13 ponttal a Bőcs és a Vecsés következik. Nyugaton az első helyezett Haladás és a második helyezett Pápa – a hétvégén 8000 néző előtt játszottak 2:2-et Szombathelyen – 20-20 pontos, mögöttük jön 19-19 ponttal a Felcsút és a Gyirmót.