További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Kikapott Moldáviában Eb-selejtező mérkőzésen a magyar válogatott a hazaiaktól: 3-0.
Várhidi Péter szövetségi kapitány csapata nem kezdett rosszul, de Priskin ziccer-fejesét védte a kapus, majd percekkel később nagy egyéni hibákból megszerezték a vezetést a vendéglátók.
Bugajev fordult le a labdaátvétellel, amire két magyar védő is elment, majd erős lövése Fülöp keze mellett a hálóba vágódott. A védelem bakija volt, de a kapus még talán menthetett volna. Látszott, nagyon hiányzik az eltiltott Juhász, a középpályáról pedig a sérült Vass Ádám.
Nem sokkal később valójában senki nem hibázott a magyarok közül, Josan nagyon eltalálta a labdát, ami a bal felső sarokba vágódott.
Várhidi: Semmi nem sikerült
"Van ilyen, előfordul, hogy semmi sem sikerül, de a vereséget is emelt fővel kell elviselnünk. Megyünk tovább a megkezdett úton, szerdán nyerni fogunk" - mondta Várhidi Péter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Szerdán Görögországgal találkozik csapata a Puskás-stadionban az utolsó Eb-körben.Kapitányunk még a szünet előtt kettőt cserélt, a második félidőre fel is javultunk, de az ellenfél kapusa annyira jól védett, hogy gólt nem tudtunk szerezni. A moldávok csak ritkán jöttek át a térfelünkre, ám percekkel a lefújás előtt Fülöp elnézte a csere Alekszejev közeli, de gyenge lövését, a labda így becsorgott a bal alsóba.
Magyarországnak már a meccs előtt sem volt esélye kijutni az Eb-re, de egy győzelemmel a következő vb-selejtezőkre talán a harmadik kalapba kerülhetett volna a válogatott, ami elméletileg könnyebb csoportot eredményezhetett volna.
Európa-bajnoki selejtező, C csoport:
Moldova-Magyarország 3-0 (2-0)Chisinau, 3000 néző, V: Kralovec (cseh)
gólszerzők: Bugajov (12.), Josan (23.), Alexejev (86.)
sárga lap: Zmeu (75.), Josan (80.), Epureranu (84.), illetve Gera (30.), Fülöp (84.)
Norvégia-Törökország 1-2 (1-1)
g: Hagen (12.), illetve Emre (31.), Nihat (60.)
Az állás:
1. (és már Eb-résztvevő) Görögország 11 9 1 1 23- 9 28 pont
2. Törökország 11 6 3 2 24-11 21
3. Norvégia 11 6 2 3 23-10 20
4. Bosznia-Hercegovina 11 4 1 6 16-21 13
5. Moldova 12 3 3 6 12-19 12
6. MAGYARORSZÁG 11 4 - 7 10-20 12
7. Málta 11 1 2 8 9-27 5
Szombaton teljes Eb-fordulót rendeztek, kijutott a jövő évi tornára Olaszország, Horvátország és Franciaország, utóbbi úgy, hogy pályára sem lépett.
Az olaszok kivitték a franciákat is
Az olaszok Skóciába legalább egy pontért utaztak, a döntetlennel mindkét csapat megtartotta volna esélyét az utolsó kör előtt, és Toni korai, majd Ferguson második félidei egyenlítő találata után úgy tűnt, iksz is lesz. Az utolsó pillanatban viszont jött a 34 éves Christian Panucci: gólja Olaszországnak győzelmet és továbbjutást, Skóciának vereséget és kiesést jelentett.
A találatból a franciák is profitáltak, nagy ellenfelük sikere azt jelenti, utolsó, nehéznek ígérkezett ukrajnai meccsük már tét nélküli lesz, ők is továbbjutottak.
B csoport
Litvánia-Ukrajna 2-0 (1-0)g: Savenas (40.), Danilevicius (67.)
Skócia-Olaszország 1-2 (0-1)
gól: Ferguson (65.), illetve Toni (2.), Panucci (90.)
Az állás:
1. (és már Eb-résztvevő) Olaszország 26 pont/11 mérkőzés, 2. (és már Eb-résztvevő) Franciaország 25/11, 3. Skócia 24/12, 4. Ukrajna 16/11, 5. Litvánia 13/11, 6. Grúzia 10/11, 7. Feröer-szigetek 0/11
Izrael kijuttatta Horvátországot, megmentette Angliát
Anglia már eltemette csapatát két körrel a vége előtt, mert riválisai, a szinte behozhatatlan előnnyel vezető horvátok Macedóniába, az oroszok Izraelbe utaztak két, már kiesett gárdához.
Beckhaméknek a szurkolás maradt, mivel Oroszország utolsó találkozója Andorrában lesz, csak abban reménykedhettek, Izrael segít nekik. A hazaiak B-csapattal álltak ki, orosz kapusedzőjük a meccs előtt kijelentette, azt szeretné, ha hazája és nem Anglia lenne Eb-résztvevő, ám a fiatalok váratlanul 2-1-re nyertek.
A meccs persze nem volt sima, valószínűleg Gerrard és társai közel állhattak az infarktushoz, amikor orosz kapufát láttak a 90. percben, majd az ellentámadásból izraeli győztes gólt.
Horvátország hiába veszített 2-0-ra Macedóniában, Izrael kijuttatta őket, míg az angol sikerhez hazai döntetlen is elég a horvátok ellen az utolsó fordulóban. Az oroszok, ha győznek is Andorrában, csak akkor utazhatnak, ha a horvátok nyernek a Wembley-ben. Erre az esély igen kevés, még akkor is, ha azon a meccsen Wayne Rooney és Michael Owen, a két legjobb angol csatár nem játszhat.
E csoport
Macedónia-Horvátország 2-0 (0-0)g: Maznov (71.), Naumoski (79.)
Andorra-Észtország 0-2 (0-1)
g: Oper (31.), Lindpere (60.)
Izrael-Oroszország 2-1 (1-0)
g: Barda (10.), Golan (92.), illetve Biljaletgyinov (61.)
Az állás:
1. (és már Eb-résztvevő) Horvátország 26 pont/11 mérkőzés, 2. Anglia 23/11, 3. Oroszország 21/11, 4. Izrael 20/11, 5. Macedónia 14/11, 6. Észtország 7/12, 7. Andorra 0/11
Eb-n a lengyelek, közel a portugálok
Lengyelország Belgium elleni 2-0-ás sikerrel biztosította be Eb-indulását, Ebi Szmolarek lőtte mindkét góljukat.
Portugália szűken nyert, még nem jutott ki, de ha az utolsó körben nem kap ki, Eb-szereplő.
A csoport
Finnország-Azerbajdzsán 2-1 (0-0)g: Forssell (79.), Kuqi (85.), illetve Gurbanov (63.)
Lengyelország-Belgium 2-0 (1-0)
g: Szmolarek (45., 49.)
Portugália-Örményország 1-0 (1-0)
gól: Almeida (42.)
Szerbia-Kazahsztán havazás miatt vasárnapra halasztva.
Az állás:
1. (és már Eb-résztvevő) Lengyelország 27 pont/13 mérkőzés, 2. Portugália 26/13, 3. Finnország 23/13, 4. Szerbia 20/12, 5. Belgium 15/13, 6. Örményország 9/11, 7. Kazahsztán 7/12, 8. Azerbajdzsán 5/11
Újabb német és cseh siker
A D-csoportból már a forduló előtt továbbjutott Németország és Csehország, szombaton mindkét gárda újra győzött.
D csoport
Németország-Ciprus 4-0 (2-0)gól: Fritz (2.), Klose (20.), Podolski (53.), Hitzlsperger (82.)
Csehország-Szlovákia 3-1 (1-0)
g: Grygera (13.), Kulic (76.), Rosicky (83.), illetve Galasek (79., öngól)
Wales-Írország 2-2 (1-1)
g: Koumas (23., 89., a másodikat 11-esből), illetve Keane (31.), Doyle (60.)
Az állás:
1. (és már Eb-résztvevő) Németország 26 pont/11 mérkőzés (35-7), 2. (és már Eb-résztvevő) Csehország 26/11 (25-5), 3. Írország 17/12, 4. Wales 14/11 (18-19), 5. Ciprus 14/11 (17-22), 6. Szlovákia 13/11, 7. San Marino 0/11
Szégyengyőzelemmel vannak kinn a hollandok
Hollandia csatlakozott a már korábban tovább ment Romániához, de Luxemburg elleni hazai, 1-0-ás győzelme valójában szégyen, még akkor is, ha sikert jelent.
G csoport
Hollandia-Luxemburg 1-0 (1-0)g: Koevermans (43.)
Bulgária-Románia 1-0 (1-0)
g: Dimitrov (6.)
Albánia-Fehéroroszország 2-4 (2-2)
g: Bogdani (39.), Kapllani (43.), illetve Romascsenko (28., 63., utóbit 11-esből), Kutuzov (45., 55.)
Az állás:
1. (és már Eb-résztvevő) Románia 26 pont/11 mérkőzés (20-6), 2. (és már Eb-résztvevő) Hollandia 26/11 (14-3), 3. Bulgária 22/11, 4. Albánia 11/11 (11-12), 5. Szlovénia 11/11 (9-14), 6. Fehéroroszország 10/11, 7. Luxemburg 3/12
A spanyolok kinn vannak, Healy az új csúcstartó
Spanyolország magabiztosan, 3-0-ra verte Svédországot, és kvalifikálta magát az Eb-döntőre. Capdevila szerzett vezetést egy szöglet után, majd Andrés Iniesta lőtte ki a jobb felső sarkot tíz méterről. A másik félidőben még Sergio Ramos is betalált.
Az észak-ír David Healy győztes gólt szerzett és új Eb-selejtező csúcsot állított föl, amikor csapata 2-1-re verte Dániát. A Fulham csatára már 13. gólját szerezte a selejtezőkön, megdöntötte Davod Suker 1996-os torna előtt felállított 12-es csúcsát. Ráadásul megtartotta hazája reményeit, bár kijutásukhoz nyerniük kellene az utolsó körben Spanyolországban, és reménykedniük, hogy a svédek hazai pályán kikapnak a lettektől.
F csoport
Lettország-Liechtenstein 4-1 (2-1)g: Karlsons (14.), Verpakovskis (30.), Laizans (63.), Visnakovs (87.), illetve Zirnis (13., öngól)
Észak-Írország - Dánia 2-1 (0-0)
g: Feeney (61.), Healy (80.), illetve Bendtner (51.)
Spanyolország-Svédország 3-0 (2-0)
g: Capdevila (14.), Iniesta (38.), Ramos (64.)
Az állás:
1. (és már Eb-résztvevő) Spanyolország 25 pont/11 mérkőzés, 2. Svédország 23/11, 3. Észak-Írország 20/11, 4. Dánia 17/11, 5. Lettország 12/11, 6. Izland 8/11, 7. Liechtenstein 7/12
Tizenhatból tizenkét hely elkelt
A szombati nap után tizenkét válogatott már biztos résztvevője a jövő évi, osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságnak.
Eb-döntősök: Ausztria, Svájc (mindkettő házigazdaként), Németország, Görögország (címvédő), Csehország, Románia, Olaszország, Franciaország, Horvátország, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország.