További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Évek után először nem az ellenfél, hanem a magyar labdarúgó-válogatott miatt voltak több tízezren a Puskás-stadionban. Az olaszok, a bosnyákok, Málta és a lengyelek legyőzése után a moldovai vereség sem vette el a szurkolók kedvét. Ráadásul a szövetség sem akarta egy meccsből teletömni a kasszát, már 1500 forintért hozzá lehetett jutni a belépőkhöz.
Gyors gól, gyors öngól
Látványosan, lendületesen kezdett a hazai csapat az Európa-bajnokságra már kijutott Görögország ellen: Priskin már az első perc végén lesebesítette az ellenfél kapusát, Halkiaszt. Már ez az akció is jelezte, Várhidi Péter szövetségi kapitány csapata nem ijed meg az Eb-címvédőtől.
A lendület megmaradt a sárga lapjai miatt távolmaradó Gera Zoltán nélkül is, és Buzsáky Ákos a hetedik percben megszerezte a vezetést is. Ehhez kellett azonban egy görög láb is, a magyar középpályás lövése megpattant Kacuranisz lábán, Halkiasz nem tudott védeni.
Ezután azonban egyre inkább visszaállt a magyar válogatott, a szünetben kiderült, ez az erőfölényben lévő görögök elleni taktika része volt. Azonban nem jött be, mert az Európa-bajnok hamarosan egyenlített. Ez nem egy nagy helyzetből, hanem egy ártatlan jelenet után Vanczák Vilmos öngóljával sikerült. A Svájcban játszó védő tisztázni akart, de Fülöp Márton mellett védhetetlenül bólintott.
Ott volt az újabb gól
Ezután határozottabb lett a magyar csapat, jöttek az újabb helyzetek, de a félidő végén bírói tévedés fosztotta meg Hajnal Tamásékat az újabb vezetés lehetőségétől. A bal oldalon egyedül kapura törő Halmosi Pétert les miatt állította meg Rob Stiles játékvezető, pedig ő biztosan nem volt lesen, mélységből indult, középen meg Priskin volt tiszta helyzetben, mert bennragadt egy görög védő.
A szünet után a görögöknél le kellett cserélni a szétrúgott Halkiasz kapust, jött a 2004-es Eb egyik hőse, Nikpoloidisz és rögtön a kezdés után nagyot is védett.
Újabb lelkes kezdés, újabb gól
Megint lelkesen, jól játszott a magyar válogatott, elég volt egy újabb hiba és fordított az Európa-bajnok. Gekasz lépett ki a védőink közül, Fülöp Márton lekésett róla, a kezével elcsapta, a görög meg látványosat esett. Rásegített a látványra, de egyértelmű volt a szabálytalanság és a tizenegyes. A csapatkapitány Baszinasz totyorgott néhányat a labda előtt, majd szinte a kapu közepébe juttatta azt.
A magyar csapat folytatásban is jól játszott, a legtöbbször fölényben, helyzeteket kialakítva. A legjobb egyértelműen a klasszis húzásokat bemutató Buzsáky Ákos volt, aki látványos passzokkal hozta játékba társait.
Az egyenlítés elmaradt, így kikapott és csoportjában a hatodik lett a magyar válogatott. Mivel azonban a bosnyákok is kikaptak Törökországban, a magyaroknak talán így is sikerült megőrizniük azt a helyet a rangsorban, amely a harmadik kalapot biztosítja a 2010-es világbajnoki selejtezők vasárnapi sorsolásán.
Magyarország-Görögország 1-2 (1-1)
Puskás Ferenc Stadion, 32 300 néző, v.: Robert Styles (angol)Magyarország: Fülöp Márton - Szélesi Zoltán, Vaskó Tamás, Juhász Roland, Vanczák Vilmos - Vass Ádám, Tőzsér Dániel (Leandro de Almeida, 85.) - Halmosi Péter (Feczesin Róbert, 81.), Hajnal Tamás (Filkor Attila, 76.), Buzsáky Ákos - Priskin Tamás
Görögország: Kostasz Csalkasz (Andonisz Nikopolidisz, a szünetben) - Krisztosz Pacazoglu, Szotirisz Kirgiakosz, Mihalisz Kapszisz, Lukasz Vintra - Georgosz Karagunisz, Angelosz Baszinasz, Kosztasz Kacuranisz, Alekszandrosz Ciolisz (Georgosz Szamarasz, a szünetben) - Teofanisz Gekasz (Joannisz Amanatidisz, 83.), Dimitrisz Szalpigidisz
gólszerzők: Buzsáky (8.), illetve Vanczák (22.-öngól), Baszinasz (56. 11-esből)
sárga lap: Tőzsér (29.), Vanczák (92.), illetve Kirgiakosz (61.), Pacazoglu (71.)