További Futball cikkek
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
Nem okozott nagy örömöt a Liverpool másfél hete, amikor a tönk szélére sodródott Luton Town pályáján nem tudott győzni az FA Kupa harmadik fordulójában, és így harcolta ki az újrajátszást. Azóta a harmadosztályú csapat megmenekült, új tulajdonost kapott, a Pooolnál azonban fokozódott a helyzet. A Middlesbrough elleni 1-1-gyel gyakorlatilag kiszállt az első helyért folyó küzdelemből a bajnokságban Rafa Benítez csapata, ráadásul kiderült, az edzővel elégedetlen amerikai tulajdonosok tavaly titkos tárgyalásokat folytattak Jürgen Klinsmann-nal az utódlásról.
Aztán kedden majdnem egy félidőt kellett várni, hogy kijöjjön a különbség a két csapat között, pedig a Liverpool a legjobbjaival állt fel. Helyzetek voltak, a legaktívabb, Ryan Babel kapufáig, blokkolt lövésig, éppen fölé menő kísérletig jutott, majd végül a 45. percben, egy gyors támadás végén 14 méterről megszerezte a vezetést.
A fordulás után negyed óra elég volt a hazaiaknak a döntésre, újabb negyed óra meg a kiütéshez is.
A 2-0 Steven Gerrard futtából eszközölt fejesével jött össze, ez egy visszafejelt labda volt, a védők megvárták, míg a középpályás odaér, aki lendületből fölborította Fernando Torrest is. Alig a középkezdés után a lutoni kapus majdnem benézett egy ötvenméteres, gyengén szálló labdát, igaz, segített neki előtte totojázó védője is. Öt perccel később Sami Hyppiának adták a 3-0-t jelentő fejesgólt, pedig a labda az egyik megelőzött vendég védőről pattant be.
A félidő közepére maradt két Gerrard-gól, így Stevie Wondernek összejött a mesterhármas. Az előbbi kipattanó volt a tizenhatosról, az utóbbi még távolabbról, harmincról akadt be laposan.
A meccs után Benítez megkönnyebbülhetett, de természetesen a Klinsmann-ügyet szegezték neki. A spanyol bizonygatta, hogy ez a kínos hír egyáltalán nem foglalkoztatta a héten, holott volt olyan angol lap, amely azt írta, be is perelhetné a tulajdonosokat, amiért a háta mögött tárgyaltak a némettel.
A keddi meccsek közt egyedül magyar érdekeltségű West Bromwich Albion-Charlton találkozón a Gera Zoltánnal felálló hazaiak kétgólos vezetést szórakoztak el. A magyar válogatott futballista 2-1-nél ment le, a 90. percben jött az egyenlítés. Mivel ez is újrajátszás volt, jött a hosszabbítás, gólok híján pedig a tizenegyesek. Kétszer is hátrányban volt a WBA, de végül 4-3-ra hozta a büntetőket.
Angliában három meccs elmaradt a nagy esők és a felázott pályák miatt. Halasztották a Bristol Rovers-Fulham, a Sheffield Wednesday-Derby County és a Barnet-Swindon találkozókat is.
Az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében, Torinóban nem volt ilyen gond, a Juventus mégis elszórakozta a tíz perc alatt megszerzett vezetést. Marchioni és Pavel Nedved góljai már a továbbjutást jelentették a 2-1-es odavágó után, ám a szünetre egyenlített az Empoli.
A pauza után folytatódott ugyanez, Iaquinta két gólja között a szintén dupláig jutó Pozzi révén a 4-3 még mindig az Empoli továbbjutását jelentette a 64. percben.
Végül a Iaquinta-Gervasoni bíró-Del Piero trió döntött: a csatár eljátszotta tizenhatos szélén, hogy buktatták, a játékvezető megette, Alex belőtte. Ez a 81. percben történt, már nem történt újabb fordulat, de többeknek eszébe juthatott a Juve legutóbbi első osztályú idénye és a furcsa bírói ítéletek.
A Király Kupában a Barcelona megállította az előző szezonban négy kupagyőzelmet begyűjtő Sevillát. Ehhez elég volt egy 0-0 a Nou Campban, mert egy hete 1-1-re végeztek a csapatok az odavágón. A Barca az Afrika Kupára elutazott Eto'o, a sérült Ronaldinho és Lionel Messi nélkül állt fel.
Európai kupameccsek
FA Kupa, 3. forduló (a 32 közé jutásért), megismételt mérkőzésekLiverpool-Luton Town (III. oszt.) 5-0
Reading-Tottenham Hotspur 0-1
West Bromwich Albion-Charlton 2-2, tizenegyesekkel 4-3
Olasz Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó
Juventus-Empoli 5-3
Továbbjutott: a Juventus 6-5-ös összesítéssel
Szerdán játsszák: Catania-AC Milan (2-1), AS Roma-Torino (1-3), Palermo-Udinese 0-0, Sampdoria-Cagliari (0-1), Fiorentina-Ascoli (1-2)
Csütörtökön játsszák: Internazionale-Reggina (4-1), SSC Napoli-SS Lazio (1-2)
Spanyol Király Kupa Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:
FC Barcelona-Sevilla 0-0
Továbbjutott: a Barcelona 1-1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal
Szerdán játsszák: Real Madrid-Real Mallorca (1-2), Valladolid-Atlético Madrid 0-0, Espanyol-Athletic Bilbao (1-1), Levante-Getafe (0-3), Valencia-Real Betis (2-1), Villarreal-Recreativo Huelva (0-1), Racing Santander-Real Zaragoza (1-1)