A labdarúgó FA-kupa negyedik fordulójának csúcsmeccse az Arsenal-Newcastle találkozó volt. Kevin Keegan együttese azonban sima vereséget szenvedett az idei szezonban remeklő, ám a hét közben a ligakupában a Tottenhamtől súlyos, 5-1-es vereséget szenvedő londoni együttestől.
Adebayor döntött
Az első félidő legveszélyesebb lehetősége a vendégek előtt adódott, de kimaradt. A második félidőben aztán a togói Adebayor remek lövése és mesés szólója eldöntötte a továbbjutást, így Butt öngóljára nem is volt szüksége az Arsenalnak.
A tavaly BL-döntős, de idén gyengélkedő Liverpoolra hatodosztályú ellenfél várt, meglepetésre a vendégek már a 8. percben vezetést szereztek. Ezt a Pool kiegyenlítette, de egy öngóllal ismét a Havant & Waterlooville került előnybe.
Benayoun volt a Pool megmentője
Az izraeli Benayoun még a szünet előtt egyenlített, majd a második félidőben még kétszer betalált, a lefújás előtt Crouch is eredményes volt, így magabiztosan lépett tovább a Liverpool.
A Chelsea idegenben győzött a Wigan ellen, így bejutott a nyolcaddöntőbe. A londoniaknál megszerezte első gólját a francia Nicolas Anelka, akit a csapat két hete vásárolt meg a Bolton Wandererstől.
A magyar csapatok közül a Plymouthban Halmosi Péter és Tímár Krisztián is kezdett, de így is kikaptak Portsmouthban, így kiestek. Hazai pályán kapott nagy verést és szintén kiesett a Watford, amelyben Priskin Tamás egy órát kapott.
WBA-siker Gera nélkül
Mindössze Gera Zoltán csapata a West Bromwich jutott tovább, de a magyar válogatott csapatkapitánya eltiltása miatt nem lehetett a pályán a negyedosztályú Peterborough elleni sima győzelem alkalmával.
FA-kupa, negyedik forduló:
Arsenal-Newcastle United 3-0Derby County-Preston North End (II.) 1-4
Liverpool-Havant and Waterlooville (amatőr) 5-2
Peterborough United (IV.)-West Bromwich Albion (II.) 0-3
Portsmouth-Plymouth Argyle (II.) 2-1
Watford (II.)-Wolverhampton Wanderers (II.) 1-4
Mansfield Town (IV.)-Middlesbrough 0-2
Wigan Athletic-Chelsea 1-2