Továbbra is tartja remek formáját Dzsudzsák Balázs, a holland PSV Eindhoven játékosa. A magyar válogatott középpályása eddigi öt meccsén háromszor volt eredményes, és míg az első két gólját közelről szerezte, a harmadikat egy 23 méteres bombából.
Az Alkmaar elleni idegenbeli bajnokin ismét a bajnoki címvédő kezdett aktívabban, de komoly helyzetig nem jutottak. A 12. percben aztán éppen a magyar játékos unta meg az unalmas mezőnyjátékot, 25 méterről lőtt kapura. A labda a felső kapufáról kivágódott éppen a csapattárs Lazovics elé, aki hét méterről fejelt a kapuba.
A folytatásban ugyan próbálkozott az AZ is, de nem sok sikerrel. A félidő közepén aztán egy magyar bajnokin is furcsának számító hiba után Affelay vezethette a kapusra a labdát, és nem is hibázott.
A második félidőben az enyhe hazai mezőnyfölény ellenére nem sok izgalom történt, egészen az 59. percig, amikor a magyar labdarúgó ismét főszereplő lehetett volna.
Egyórányi játék után ugyanis gólpasszt is adhatott volna az egykori debreceni játékos, ha csapattársa Bakkal nem azzal van elfoglalva, hogy a beadás közben lerántsa ellenfelét, majd a labdát kézzel üsse a kapuba.
A hazaiak legveszélyesebb helyzete a 75. percben alakult ki, ekkor Embélé lövését védte nagy bravúrral Gomes. A hazaiak egyébként is gondban voltak a helyzetkihasználással, hiszen hiába volt hatszor annyi kísérletük mint ellenfelüknek, egy gólt sem tudtak szerezni.
A 91. percben még Dzsudzsák majd Mendez került nagy helyzetbe, de egyikőjük sem tudott betalálni, így maradt a 2-0. A PSV így - Dzsudzsákkal a soraiban - továbbra is veretlen a tavasszal, hat bajnokijából ötöt megnyerve vezeti a hollandbajnokságot.