További Futball cikkek
- Londoni bravúrgyőzelemmel tör Szoboszlaiék trónjára a szarkasereg
- Parádés átlövéssel jelentkezett a Török Kupában, góllal indította az évet a magyar válogatott szélső
- Válogatottjával hosszabbított, junior világbajnokát kitette keretéből az MTK Budapest
- A Bournemouth bejelentése után már csak idő kérdésének tűnik Kerkez klubváltása
- Másfél év után visszatért a Sepsi OSK-hoz a magyar válogatott védő
Az élre ugrott és két ponttal vezet az Arsenal, miután magabiztosan nyert Manchesterben a City ellen. A Chelsea és a Manchester United pontokat veszített, utóbbi úgy, hogy csak a hosszabbítás negyedik percében tudott egyenlíteni. Már a Manchester City sem veretlen otthon; a Tottenham sorrendben hetedik meccsén sem tudta legyőzni a MU-t a White Hart Lane-en.
Premier League (Anglia)
Nem mindennapi izgalmakat hozott a forduló egyik kiemelt mérkőzése, a Manchester Tottenham elleni venégjátéka. Múlt vasárnap fordított leosztásban, az FA-kupában a United magabiztosan nyert a Spurs ellen, és a fővárosiak kis híján visszavágtak a vereségért. Berbatov remek góljával sokáig vezettek, a 93. percig, amikor is egy szöglet után Tévez közelről a hálóba kaparta a labdát. A MU így lépéshátrányba került az Arsenallal szemben, amely Adebayor két góljával egészen könnyedén verte idegenben a Man Cityt, utóbbi idén először kapott ki odahaza. A Spurstől érkezett Defoe góljával egyenlített és mentett pontot odahaza a Portsmouth a Chelsea ellen, amelyben Anelka első gólját lőtte. Hatalmas lelki tehertől szabadult meg a Liverpool a Sunderland elleni meccs 57. percében, utána már felszabadultan fociztak, és bár Rob Styles két vitatott esetben sem itélt büntetőt a vendégeknek, magabiztosan nyertek a Vörösök. Továbbra is nyeretlen Keegannel a Newcastle, ezúttal csak három percet kellett volna kihúzniuk. Nyolc meccs után kapott ki az Aston Villa. Egy öngólt követően a Fulham 14 perc alatt megfordította a mérkőzést, így 12 nyeretlen összecsapást után végre sikernek örülhetettek. Ez volt Roy Hodgson első sikere a londoni alakulatnál.
25. forduló. Szombaton: Manchester City-Arsenal 1-3 (Gelson Fernandes 28., ill. Adebayor 9., 88., Eduardo 26.), Birmingham-Derby 1-1 (Larsson 68., ill. Villa 89.), Blackburn-Everton 0-0, Portsmouth-Chelsea 1-1 (Defoe 64., ill. Anelka 55.), Reading-Bolton 0-2 (Nolan 33., Helguson 57.), Tottenham-Manchester United 1-1 (Berbatov 21., ill. Tévez 94.), Wigan-West Ham 1-0 (Kilbane 45.), Liverpool-Sunderland 3-0 (Crouch 57., Fernando Torres 69., Gerard 89., 11-esből). Vasárnap: Newcastle-Midddlesbrough 1-1 (Owen 60., ill. Huth 87.), Fulham-Aston Villa 2-1 (S. Davies 72., Bullard 86., ill. A. Hughes 69., 11-esből). A góllövőlista élmezőnye: Cristiano Ronaldo (Man Utd., 19), Emmanuel Adebayor (Arsenal, 18), Benjani Mwaruwari (Man City?, 12) és Fernando Torres (Liverpool, 12). Mwaruwari átigazolása kérdéses, mert technikai problémák merültek fel, és a szövetség még nem adta áldását a transzferre.
A bajnokság élcsoportja:
1. Arsenal 25 18 6 1 52-18 60
2. Manchester United 25 18 4 3 49-12 58
3. Chelsea 25 16 6 3 38-17 54
4. Everton 25 13 5 7 40-23 44
5. Liverpool 24 11 10 3 40-17 43
Az első két helyezett közvetlen a BL-csoportkörbe, a harmadik és a negyedik a BL selejtezők 3. fordulójába csatlakozik, az ötödik helyezett az UEFA-kupában indul.
Nem mindennapi fordulóval nyitott a Bundesliga. Huszti gólt rúgott, Hajnal Tamással nyert a Karslruhe. Martin Fenin mesterhármassal mutatkozott be Frankfurtban. A forduló rangadóján a Schalke kiütötte a Stuttgartot. A Werder meglepő vereséget szenvedett a Bochumtól, így a Bayern már 3 ponttal vezet.
Bundesliga (Németország)
Pénteken a Bayern győzelme nyitotta a fordulót. Az első félidőben két gól lőttek a bajorok, aztán viszont erősen rápihentek, és ha a Rostock nem fullad ki a 80. perc környékére, tán még meglepetést is okozhatott volna. Ribéry kiválása után gyakorlatilag nem beszéhettünk Bayern-támadójátékról. A szombat hihetetlen fordulatokat hozott. Huszti 11-esével vezetett a Hannover Hamburgban, a hihetetlen hajtós meccsen Olics egyenlített, így a Hamburg hátránya nőtt az éllovassal szemben. Hajnal Tamást az utolsó percben cserélték le, a Karlsruhe magabiztosan győzött a Nürnberg ellen. A cseh Martin Fenin első mérkőzésén egy mesterhármast vágott a Hertha otthonában, ahol Dárdai végigjátszotta a meccset. A kiesés ellen küzdők sokáig győzelemre álltak, de végül Cottbusban a Leverkusen fordított és nyert, míg Duisburgban a Dortmund a hosszabbításban egyenlített. A vasárnapi két meccs is hozott meglepetést. A Werder a 44. percben vezetést szerzett, de a szünet után remekül hajrázott a Bochum. Előbb a 68. percben Auer révén egyenlített, majd Yahia fejesével a 84. percben a győztes gólt is megszerezte, miközben Naldót a 70. percben kiállították. A Schalke fokozatosan őrölte fel a Stuttgart ellenállását, Kuranyi két gólt is szerzett.
18. forduló eredményei. Péntek: Hansa Rostock-Bayern München 1-2 (Kern 52., ill. Ribéry 10., Toni 43.). Szombat: Energie Cottbus-Bayer Leverkusen 2-3 (Papadopulos 15., Bassila 77., ill. Rolfes 59., 86.-11-esből, Bulikin 69.), Karlsruhe-FC Nürnberg 2-0 (Eichner 66., Kennedy 74.), MSV Duisburg-Borussia Dortmund 3-3 (Filipescu 19., Willi 30., Tararache 59., ill. Kehl 51., Klimowicz 68., 92.), Hamburger SV-Hannover 1-1 (Olics 71., ill. Huszti 41., 11-esből), Hertha BSC-Eintracht Frankfurt 0-3 (Fenin 39., 60., 90.), Bielefeld-Wolfsburg 0-1 (Grafite 27.). Vasárnap: Schalke 04-VfB Stuttgart 4-1 (Kuranyi 32., 52., Westermann 76., Zé Roberto 91., ill. da Silva 61.), Werder Bremen-Bochum (D. Jensen 44., ill. Auer 68., Yahia 84.). A góllövőlista élmezőnye: Luca Toni (Bayern, 10), Diego (Werder, 9), Miroslav Klose (Bayern, 9), Rafael van der Vaart (Hamburg, 9).
A bajnokság élcsoportja:
1. Bayern München 18 11 6 1 33-9 39
2. Werder Bremen 18 11 3 4 43-26 36
3. Bayer Leverkusen 18 10 3 5 35-18 33
4. Hamburg 18 9 6 3 25-14 33
5. Schalke 04 18 8 8 2 30-18 32
Az első két helyezett közvetlen a BL-csoportkörbe, a harmadik a BL selejtezőkbe, míg a negyedik és az ötödik az UEFA-kupában indulhat.
Ezen a hétvégén a feje tetejére állt minden. A kieső helyen álló Siena verte a Romát, a Juventus nem bírt a liga legrosszabb csapatával. A Torino idén először nyert idegenben. Firenzében diadalmaskodott a Milan.
Serie A (Olaszország)
Két érdekes mérkőzéssel kezdődött a forduló. Bár fölényben játszott a Palermo, mégis a Livornónak akadtak nagyobb helyzetei, sőt Tavano büntetőjét Fontana az első félidő végén megfogta. Aztán a futball örök igazsága a 77. percben jött el, Miccoli győztes gólt lőtt, nyert a szicíliai alakulat. Nápolyban bukott az eddig remeklő Udinese. Gyors gólváltást követően előbb Paolo Cannavarót állították ki a 36. percben, majd Pepe kapta meg a második sárgáját egy óra elteltével. Aztán Lavezzi két perc alatt duplázott, a Napoli az őszi 5-0 után ismét legyőzte az Udinesét. Vasárnap meglepetések egész sorának lehettünk tanúi. Az Inter ismét véleményes tizenegyessel szerzett vezetést, majd Vieira feleselése miatt emberhátrányba került. Az utolsó percekben egyenlíthetett volna az Empoli, de Saudati gyengén helyezett büntetőjét Julio Cesar kifogta. A Romát az a Siena oktatta, amely a forduló előtt még kieső helyen állt. A fővárosi alakulat idén először kapott ki. Gyorsan egyenlített Pavel Nedved, de így is csak a döntetlent tudta kiharcolni a Juventus az abszolút utolsó Cagliari ellen. Alexandre Pato a 66. percben jött és a 77-ben eldöntötte a firenzei derbit. A Milan fontos meccset nyert és már ötödik a tabellán.
21. forduló. Szombaton: Palermo-Livorno 1-0 (Miccoli 77.), Napoli-Udinese 3-1 (Zapata 3.-öngól, Lavezzi, 74., 75., ill. Pepe 9.). Vasárnap: Parma-Atalanta 2-3 (Lucarelli 39., Gasbarroni 91., 11-esből, ill. Pellegrino 18., Bellini 55., Floccari 68.), Juventus-Cagliari 1-1 (Nedved 56., ill. Bianco 55.), Genoa-Catania 2-1 (Danilo Sacramento 14., Borriello 72., 11-esből, ill. Bovo 59., öngól), Inter-Empoli 1-0 (Ibrahimovic 34., 11-esből), Siena-AS Roma 3-0 (Vergassola 11., Tonetto 43., öngól, Frick 83.), Lazio-Sampdoria 2-1 (Mauri 37., Rocchi 77., ill. Cassano 45.), Reggina-Torino 1-3 (Amoruso 59., ill. Rosina 23., 66., mindekettő 11-esből, Stellone 35.), Fiorentina-AC Milan 0-1 (Alexandre Pato 77.). A góllövőlista élmezőnye: David Trézéguet (Juventus, 15), Zlatan Ibrahimovic (Inter, 14), Adrian Mutu (Fiorentina, 13).
A bajnokság élcsoportja:
1. Inter 21 16 5 0 44-13 53
2. AS Roma 21 13 6 2 38-22 45
3. Juventus 21 11 8 2 40-18 41
4. Fiorentina 21 10 7 4 32-19 37
Az első két helyezett közvetlen a BL-csoportkörbe, a harmadik és a negyedik a BL selejtezők 3. fordulójába csatlakozik be.
A forduló óriási meglepetésekkel indult: a fő szenzáció, hogy tíz fordulót követően ismét kikapott a Real Madrid, méghozzá az újonc otthonában. A Barca ha nehezen is, de nyert, így csökkentette a két csapat közti különbséget.
Primera División (Spanyolország)
Legutóbb tavaly november 3-án szenvedett vereséget a királyi alakulat, akkor Sevillában verték el őket. Most ugyanúgy 2-0-ra kaptak ki, ráadásul az újonc Almería csapatától. Egy kapu előtti kavarodásból, majd a második félidő első másodperceiben 11-esből lőtték a hazaiak a góljaikat. A vereség vezéráldozattal is járt, hiszen Van Nistelrooy megsérült, le is kellett cserélni. Nem várt eredmény született Sevillában is, ahol az utóbbi három fordulóban remeklő Betis az utolsó előtti Deportól kapott ki, amely még büntetőt is hibázott. Vasárnap az 1-1-es meccsek napja volt, három összecsapás is ilyen eredménnyel ért véget. Edzőmentő győzelmet aratott a Valencia az újonc, de eddig remekül szereplő Valladolid otthonában. A Sevilla sokáig emberhátrányban játszott, de így is nyert Huelvában Luis Fabiano duplájának köszönhetően. Meglepő a Villarreal és az Atlético Madrid hazai pontvesztése. A Barcelona élt a lehetőséggel, de erre a 88. percig kellett várni. Végigtámadta a hazai csapat a mérkőzést, de Ricardo, az Osasuna kapusa bravúrokkal hárított. A hatalmas eső miatt irreálissá vált talajon aztán csak egyszer vetődött homályra, amit Xavi ki is használt, és 25 méterről, kapásból az üres kapuba bombázott. Az Espanyol három vereséget követően a Getafe otthonában tudott nyerni, így maradt a dobogón.
22. forduló. Szombaton: Almería-Real Madrid 2-0 (Juanito 16., Negredo 47., 11.esből), Betis-Deportivo 0-1 (Pablo Amo 36.). Vasárnap: Zaragoza-Athletic Bilbao 1-0 (Ricardo Oliveira 28.), Levante-Racing Santander 1-1 (Riga Mustapha 56., ill. Duscher 75., 11-esből), Atlético Madrid-Murcia 1-1 (Luis García 61, ill. Jofre 52., 11-esből), Villarreal-Mallorca 1-1 (Rossi 27., 11-esből, ill. Baszinasz 39., 11-esből), Valladolid-Valencia 0-2 (Juan Mata 60., David Villa 72.), Recreativo-Sevilla 1-2 (Beto 89., ill. Luis Fabiano 45., 84.), Barcelona-Osasuna 1-0 (Xavi 88.), Getafe-Espanyol 0-1 (Soriano 17.).A góllövőlista élmezőnye: Luis Fabiano (Sevilla, 16), Diego Milito (Zaragoza, 14), Ruud van Nistelrooy (Real Madrid, 12).
A bajnokság élcsoportja:
1. Real Madrid 22 17 2 3 46-18 53
2. Barcelona 22 14 5 3 41-14 47
3. Espanyol 22 11 6 5 32-24 39
4. Villarreal 22 12 3 7 40-34 39
Az első két helyezett közvetlen a BL-csoportkörbe, a harmadik és a negyedik a BL selejtezők 3. fordulójába csatlakozik be.
Dzsudzsák most a kapufát forgácsolta szét, bődületes lövése után szerzett előnyt a PSV, amely az egykori debreceni foista érkezése óta még kapott ki. A Heerenveen tönkreverte a Vitesse csapatát. Az Ajax könnyed magabiztossággal intézte el a Feyenoordot.
Eredivisie (Hollandia)
Dzsudzsák Balázs ismét remekül játszott. Az első gól az ő gólpasszából született. Mintegy 25 méterről zúdított hatalmas bombát Waterman kapujára, amely a felső lécről a szerb Lazovics elé pattant, ő pedig 7 méterről a kapuba bólintott. A Heracles otthonában, Jeremain Lens két góljával nyert a NEC, amelyben Babos Gábor védett, Vadócz Krisztián 90 percig a pályán volt. Rabóczki Balázs a kispadon nézte, ahogy a Heerenveen kivégzi csapatát, a Vitesse-t, míg a NAC Bredában Fehér Csaba kezdőként játszotta végig a meccset. Vasárnap játszották a forduló rangadóját, ahol az Ajax esélyt sem hagyott a Feyenoordnak, igaz, a vendégek meg sem kisérelték megszorítani a hazaiakat. Huntelaar az első és a második félidő utolsó percében szerzett góljaival duplázni tudott. Bodorék Groningenben mentettek pontot, a csereként beállt észt Oper góljával, Bodor Boldizsár egy félidőt kapott, a másodikra nem jött ki. 23. forduló. Pénteken: NAC Breda-Twente 1-0 (Zwaanswijk 22., 11-esből). Szombaton: Heerenveen-Vitesse 7-0 (Sulejmani 10., Pranjic 14., Bradley 50., Zuiverloon 58., Beerens 66., 80., Prager 82.), AZ Alkmaar-PSV 0-2 (Lazovics 12., Afellay 25.), Excelsior-De Graafschap 1-1 (Luyckx 83., ill. Tarvajärvi 23.), Heracles-NEC Nijmegen 0-2 (Lens 26., 69.). Vasárnap: Ajax-Feyenoord 3-0 (Heitinga 8., Huntelaar 45., 91.), FC Utrecht-Willem II 2-0 (van der Gun 4., Nelisse 56.), Sparta-VVV Venlo 2-0 (Promes 45., Rose 49.), FC Groningen-Roda 1-1 (Powel 14., ill. Oper 81). A góllövőlista élmezőnye: Klaas-Jan Huntelaar (Ajax, 22), Blaise N'Kufo (Twente, 17), Robin Nelisse (Utrecht, 14).
A bajnokság élcsoportja:
1. PSV 23 16 4 3 50-17 52
2. Ajax 23 12 8 3 60-31 44
3. Heerenveen 23 13 4 6 63-28 43
4. Feyenoord 23 12 5 6 41-23 41
5. Groningen 23 12 5 6 39-36 41
Az első helyezett közvetlen a BL csoportkörébe jut. A 2.-5. helyezettek a BL és az UEFA-kupa heleyzésekért küzdenek. A kuparendszerben történő lebyonolítás végén a győztes a BL selejtezőinek 3. fordulójába csatlakozik be, míg a többiek az UEFA kupában indulnak.
Fontos pontokat hullajtott el a Benfica. Magabiztosan nyert a Porto. Lisszabonban városi rangadót rendeztek, ahol a Sporting elbukta a lisszaboni derbit, és megint lecsúszott a dobogóról.
Liga bwin.com (Portugála)
A Porto a tabella utolsó helyén szerénykedő Uniao Leiria csapatát fogadta és alaposan ki is tömte. Ernesto Fariás 2 gólt szerzett, mindkettőt gyönyörű csukafejessel, Ricardo Queresma szolgálta ki az argentín csatárt. A Benfica végigtámadta a kilencven percet, viszont a kevés ziccerből egy sem ment be. A meccs legnagyobb helyzetét a Nacional, vagyis Ricardo Fernandes hagyta ki, aki a 68. percben, senkitől sem zavartatva öt méterről bólintott a bal kapufa mellé. Fordulatos mérkőzésen nyert a Boavista, a brazil Laionel három góljának köszönhetően. Az utolsó tíz percben fordított és maradt az élbolyban a Guimaraes. Hiába támadott többet a lisszaboni rangadón a Sporting, a Belenenses az első félidő végén lőtt José Pedro góllal megnyerte a mérkőzést. 18. forduló. Pénteken: Estrela Amadora-Sporting Braga 1-1 (Fernando 95., 11-esből, ill. Jorginho 82.). Szombaton: FC Porto-Uniao Leiria 4-0 (José Bosingwa 18., Fariás 24., 61., Lisandro López 44.), Benfica-Nacional 0-0. Vasárnap: Academica-Maritimo 1-0 (Edgar Silva 4.), Boavista-Pacos Ferreira 4-3 (Laionel 17., 26., 77., Jorge Ribeiro 44., ill. Ricardinho 7., Wesley 37., Cristiano 47.), Vitória Guimaraes-Leixoes 2-1 (Marquinho 80., Roberto 87., ill. Jorge Goncalves 13.), Belenenses-Sporting CP 1-0 (José Pedro 39). A Vitória Setúbal-Naval találkozót hétfőn rendezik. A góllövőlista élmezőnye: Lisandro López (Porto, 14), Roland Linz (Braga, 9), Joao Paulo (U. Leiria, 8).
A bajnokság élcsoportja:
1. FC Porto 18 14 2 2 32-7 44
2. Benfica 18 9 7 2 29-10 34
3. Guimaraes 18 9 4 5 22-22 31
A bajnokság első két helyezettje közvetlenül jut a BL csoportkörébe, a harmadik selejtezőt játszik.