A spanyol labdarúgó bajnokságban a Bajnokok Ligájában érdekelt együttesek már szombaton lejátszották meccsüket a 26. fordulóból.
A legjobban a Real Madrid járt, amely a Recreativo Huelva vendégeként tudott nyerni. A vezetést negyedórányi játék után ugyan a hazaiak szerezték meg, de a Real újabb negyedóra elteltével egyenlített. A második félidőben aztán alapos rugdosódásba kezdtek a felek, aminek köszönhetően három játékost is kiállított a játékvezető. (Ebben 2-1-re nyertek a hazaiak.)
A folytatásban aztán a sérüléséből visszatérő Robinho előbb negyedórával a vége előtt, majd a 90. percben is betalált, mégsem övé volt az utolsó gól a meccsen, mert a hazaiak még ekkor is szépíteni tudtak. A madridiaknál 643. alkalommal lépett pályára Raúl és ezzel behozta az klub-örökranglista második helyén Carlos Alonso Santillanát, a fővárosiak egykori legendás játékosát. A rekordot Manuel Sanchis tartja a 712 meccsel.
A Real győzelmével meglépett a Barcelonától, amely a madridiak ősi ellenségétől az Atleticótól kapott ki két góllal. A katalánok Ronaldinho káprázatos ollózásával ugyan vezettek, de a hazaiak még az első félidőben fordítani tudtak.
A folytatásban meglepetésre a hazaiak tovább rohamoztak és az egész meccsen remekül játszó Agüero, valamint az argentin ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt értékesítő Forlan révén két újabb gólt szereztek.
Eto'o ugyan még szépíteni tudott, de az eredmény már nem változott. A hazaiak negyedik gólja utáni hangulatra jellemző, hogy a játékvezető az utolsó húsz percben öt sárga lapot osztott ki.
A harmadik BL-szereplő Sevolla hiába vezetett a Deportivo vendégeként, a hazaiak Wilhelmsson és Lafita révén a maguk javára fordították a találkozót.
Primera División, 26. forduló:
Atlético Madrid-FC Barcelona 4-2 (2-1)gól: Agüero (38., 71.), Rodriguez (42.), Forlán (62., 11-esből), illetve Ronaldinho (30.), Eto,o (73.)
Deportivo La Coruna-Sevilla 2-1 (1-1)
g: Wilhelmsson (35., 11-esből), Lafita (65.), illetve Kanoute (25.)
Recreativo Huelva-Real Madrid 2-3 (1-1)
g: Caceres (16.), Martins (92.), illetve Raúl (29.), Robinho (74., 90.)
kiállítva: Beto (52.), Alvarez (69.), illetve Ramos (56.)