További Futball cikkek
- Végleges a kalapbeosztás, eldőlt, kik lehetnek a magyar válogatott ellenfelei a vb-re vezető úton
- Két helyet javított a magyar válogatott, már a legjobb 30 között jegyzik Marco Rossi csapatát
- Már a jelenlegi szezonban visszatérne a pályára az aranylabdás spanyol klasszis
- Az edzőként eddig bukdácsoló angol legenda újabb lehetőséget kapott a bizonyításra
- Nem megy messzire a Man. Unitedtől elküldött legenda, vezetőedzőként bizonyíthat
"Milan - Vége", írta szerdai szalagcímében a milánói La Gazzetta dello Sport a Milan Arsenal elleni Bajnokok Ligája-kiesésének másnapján. Az angolok 2-0-ra győztek a San Siro-stadionban, és a 0-0-s első mérkőzés után továbbjutottak a negyeddöntőbe.
Győzelmük történelmi, és nem is azért, mert a londoni lett az első angol klub, amelynek idegenben sikerült legyőznie mindkét milánói gárdát, az Inter után a városi rivális piros-feketéket is.
Kedd este véget ért egy éra az európai labdarúgásban: Paolo Maldini lejátszotta utolsó európai kupameccsét. A biztató 0-0 után fel sem tűnt senkinek, sőt fel sem merült senkiben, hogy örök búcsú lehet a vége. Az 1985. január 20-án kezdődött első osztályú milanos karrierje májusban befejeződik, korábban bejelentette, a szezon végén, közel 40 évesen visszavonul.
Minden úgy ment pedig, mint mindig. A stadion csurig telt, 85 ezren várták Maldiniékat, ahogy az ultrák molinója hirdette, "egy újabb nagyszerű estére, hogy senki ne feledje, bajnokok vagyunk".
Ugyanúgy énekelték Kaká nevét a bemelegítésnél, éltették Inzaghit - és megtapsolták Maldinit, mint vagy 500-szor az utóbbi 23 évben.
A meccs viszont szűk húsz perctől eltekintve az Arsenalé volt. Nem hozta magát igazán senki, kivéve egy embert: Paolo Maldinit. A bal oldalon olyan volt, mint tíz éve, nem futott, nem ütközött, nem szerelt kevesebbet, sőt hihetetlenül hangzik, de még csak lassúbbnak sem tűnt.
Az ember szava akkor akadt el igazán, amikor a 80. percben is előrejött, kiharcolt egy szögletet, majd ökölbe szorított kézzel a föld felé csapott, mutatva a társaknak, gyerünk, meg kell lennie.
Hogyan lehet valakiben ennyi szenvedély, ekkora tűz? Hogy a fenébe nem veszett ki, vagy legalább nem csillapodott az alatt az 1000 mérkőzés alatt, amit életében lejátszott? Egy szöglet. Mégis, mi az, mit ér az? Van belőle 10-15 egy mérkőzésen. Hány ilyet hozhatott össze Maldini? Ezret, kétezret, háromezret?
Kis kézmozdulat volt, tévén keresztül el is veszett, de annál többet jelentett. Mindent jelentett, megmagyarázta, miért minden idők egyik legnagyobb játékosa, de legalábbis legnagyszerűbb védője Paolo Maldini.
Többet kupameccsen nem látjuk, van még vagy tíz bajnokija, és vége.
A Gazzetta, amely a Milan keddi legjobbjának jelölte és 7-es osztályzatot adott neki, már meg is kezdte a búcsúzkodást. "Csodálatos Maldini" - írta a játékosokat értékelő cikkének elején, majd vastag betűvel kiemelve dicsérte, és jelezte, a Milannál véget ért egy korszak.
"A kapitány eltüntette Ebouét, le nem szakadt Hlebről és Adebayorról, még a támadásoknál is segített. Ennél többet nem lehet kérni. Most már a fiatalabbakon a sor, hogy megmutassák, mit tudnak" - emelte ki a Gazzetta. Levonva persze a konklúziót: "Ha a legjobb egy 40 éves úr, akkor el kell kezdeni megújulni."
Kedden Milanóban véget ért egy futballkorszak, ráadásul a leghosszabb a futballtörténetben. Mondjanak még egy játékost, aki 23 éven ott volt, ha nem is mindig a csúcson, de annak közelében, minden egyes lepottyanás után visszakapaszkodva. Ötször emelhette föl annak a tornának a serlegét, amiben nem szerepel többé: először 1989-ben, utoljára 2007-ben.
Lehetetlen még egy ilyet találni, ezért még 159 európai meccs után is különösen rossz kimondani: csáó, Maldini, te itt többet nem focizol!