További Futball cikkek
- Három pontnál sokkal többet ért a ZTE felcsútiak elleni sikere
- A transzferguru szerint megvan az egyezség Szoboszlai Dominikék új edzőjéről
- Cseh Katalin bepanaszolta Orbán Viktort az UEFA elnökénél
- Jürgen Klopp lehetséges utódjáról: „Ha ő lesz a Liverpool edzője, akkor az zseniális”
- A magyar válogatott védője otthonra talált, szerződést hosszabbított olasz klubcsapatával
Március 9-én lesz pontosan száz esztendeje annak, hogy néhányan megelégelték a Milan Kricket and Football Club vezetőinek diszkriminatív játékospolitikáját, szitkok közepette kivonultak a gyűlésükről, és a milánói Dóm téren található Osteria dell'Orologióba vonultak. A legfőbb gondjuk az volt, hogy a gazdák szerintük jogtalanul nyomták el a csapat külföldi, leginkább svájci játékosait, ezért nemzetközi klubot akartak maguknak. Így alakult meg Milánó nemzetközi futballklubja, az Internazionale.
A csapat első otthona a Via Carlo Goldonin található Arena Goldoni volt. Első bajnoki címét 1910-ben nyerte az Inter, majd tíz esztendő múlva ismét az élen végzett. A 20-as évek közepétől, pontosan 1926-tól tíz éven keresztül magyar trénerek irányították a csapatot. Ekkor élte a klub első igazi aranykorszakát. Veisz Árpád, majd Feldman Gyula volt a mester. 1926-ban költöztek a San Siróba, a nyitómeccsen, a városi derbin 6-3-ra verték az AC Milan csapatát. (A San Siro eredetileg az AC Milan tulajdona volt, az Inter csak bérelte, majd később felosztották a két klub között).
1927-ben mutatkozott be az együttesben a fiatal kora miatt akkor Balilla (Kiskölyök) becenévre keresztelt Giuseppe Meazza, minden idők egyik legjobb olasz játékosa. Meazza tagja volt az 1930-ban és 1938-ban bajnokságot nyert csapatnak 1930-ban; 36-ban és 38-ban gólkirály lett. A Serie A-ban 443 meccsen 268 gólt lőtt, többnyire az Inter, de később a Milan, a Juventus és az Atalanta színeiben. 53 alkalommal szerepelt a válogatottban, 33 gólt szerzett.
Közben a politika szele az Intert is elérte. Az egyre nagyobb teret nyerő fasizmus előbb a klub nevét, majd a színét, címerének formáját is megváltoztatta. 1928-ban egyesült Milánó harmadik számú csapatával, az US Milanesével, és az SS Ambrosiana nevet vette fel. A név eredete Milánó védőszentjétől, Szent Ambrustól származtatható. 1930-tól AS Ambrosiana, 1932-től AS Ambrosiana-Interre módosították a klub elnevezését. 1939-ben a Novara legyőzése árán megszerezték az első Coppa Italiát, 1940-ben ötödik bajnoki címüket ünnepelhették.
1948-ban került a klubhoz a francia Stade Francais együttesétől Nyers István, illetve a Romától Amedeo Amadei, majd a kreatív svéd, Lennart Skoglund. Nyers 1949-ben gólkirály lett; 1953-ban és 1954-ben ismét bajnokok lettek.
A klub történetének kulcsmomentuma 1955. május 28. Ekkor vette meg Angelo Moratti az Intert. Az olajbizniszben dúsgazdaggá vált Moratti állítólag felesége (az Inter-szurkolók számára csak Lady Erminia) hathatós unszolására fizetett 100 millió lírát az egyesületért. Az ötvenes évek második felétől körvonalazódott az újabb nagy csapat, amelyet aztán 1960-tól Helenio Herrera vett át, és rászogált, hogy egyszerűen La Grande Internek nevezzék.
Moratti új csapatot épített, 1958-ban leigazolta Angelillót, Mario Corsót és Burgnichót. 1959-ben annyira elbűvölte a Barcelona játéka, hogy mindent megadott azért, hogy a katalán csapat argentin edzőjét Milánóba csábítsa. Herrera az Inter történetének leghosszabb ideig hivatalban lévő edzője. 1968-ig irányította kék-feketékeket. Három bajnoki arany (1963, 1965, 1966), két BEK-győzelem (1964 és 1965) és egy elveszített döntő (1967-ben a Celtic ellen) jött össze. Olyan játékosok szerepeltek az akkori csapatban, mint Burgnich, Fachetti, Suarez, Jair, Corso és az 1949-es torinói légiszerencsétlenségben elhunyt Valentino Mazzola fia, Sandro Mazzola.
Az Inter 1964-ben Mazzola duplájával és Milani góljával legyőzte a Real Madridot a BEK-döntőben. Meghódították Európát, majd a világot is. Az Independiente ellen a harmadik meccsen (akkoriban a gólkülönbség nem döntött) vívták ki a Világkupa-sikert. Ami sikerült nemzetközi téren, az nem jött össze az olasz bajnokságban. Azonos pontszámmal végeztek a Bolognával, ezért helyosztót kellett játszaniuk, amelyet elbuktak (mindmáig ez volt az olasz foci történetében az egyetlen eset, amikor a scudettóról spareggio, azaz helyosztó döntött).
Egy év múlva a Benficát verték a BEK-döntőben. 1967-ben az európai kupafinálét a Celtic ellen veszítették el, a bajnoki címet meg a Mantova otthonában. Moratti 1968. május 18-án hagyta el az Intert. "Ugyanúgy fogok drukkolni, csak kevesebbet fogok szenvedni" - mondta a klub legnagyobb elnöke.
Ivanoe Fraizzoli követte őt az elnöki székben, aki egyből megvette Roberto Boninsegnát. Bonimba 197 bajnokin 113 gólt szerzett, 1971-ben és 1972-ben gólkirály lett. 1984-ig irányította a klubot Fraizzoli, amely ez idő alatt két scudettót és két olasz kupát nyert, viszont 1972-ben, az Ajaxszal szemben elveszítette a BEK-döntőt. Ebben az időszakban tűnt fel Giuseppe Bergomi, aki 1982-ben világbajnok lett, illetve Alessandro Altobelli, aki az Inter színeiben 317 bajnoki meccsen 128 gólt lőtt.
Fraizzoli távozása után Ernesto Pellegrini kezébe került a kormányrúd. Pellegrini kerek egy évtizedig vezette az Intert, rengeteg pénzt költött a csapatra, de csak egy bajnoki cím jött össze neki, 1989-ben. Viszont a klub története során 1991-ben először hódította el az UEFA-kupát, majd 1994-ben ismét megtette ezt.
Pelligrini időszakának egyik fontos dátuma 1986. május 22. Ekkor került a csapat élére Giovanni Trapattoni. Pellegrini Milánóba hozta Karl-Heinz Rumenniggét, majd később két újabb német Brehme és Matthäus érkezett. Giovanni Trapattoni öt évig (1986-1991) irányította a csapatot.
1995-ben Massimo Moratti lett az elnök, és két év megszakítással azóta is ő vezeti az Intert. 2004. január 18-án a csapat hazai pályán vereséget szenvedett az Empolitól, mire Moratti lemondott, és helyére a csapat korábbi legendája, Giacinto Facchetti érkezett. Facchetti 2006. szeptember 4-én bekövetkezett halála után ismét Moratti lett az elnök. Két bajnoki cím (az egyiket nem saját jogon vívták ki, hanem a Juventus kizárásával kapták), két olaszkupa-siker, egy UEFA-kupa-győzelem. Ami nem sikerült Angelo Morattinak Pelével, az sikerült a fiának, Massimónak 1997-ben Ronaldóval: a csapathoz csábította a korszak legnagyobb egyéniségét. Ami viszont az apjának sikerült Herrerával, az nem sikerült neki: nem talált olyan edzőt, aki újra a világ legjobbjai közé vezette volna az Intert. Ennek is következménye, hogy 1995 óta már a 15. mester a csapatnál a jelenlegi tréner Roberto Mancini.
2005-ben és 2006-ban is olasz kupát nyert a csapat, mindkétszer a Roma ellen. A 2005/06-os bajnoki évadban csak másodikak lettek a Juve mögött, de a torinói csapatot az ismert Moggi-botrány miatt kizárták, így jutottak a 14. scudettóhoz. A 2006/07-es szezonban remekül ment a csapatnak, és a Juventus sem volt már ellenfél. Karácsonykor már 7 ponttal vezették a tabellát, 17 mecces veretlenségi szériát állítottak fel. 353 napig nem találtak legyőzőre. A szezon végére 22 pontot vertek a második helyen befutó AS Roma együttesére. Mi tagadás, az idén sem állnak rosszul. Minden adott a 16. bajnoki cím begyűjtéséhez. Más kérdés, a Bajnokok Ligájában megint csak nem lesz egyszerű célba érniük.
Az Inter sikerlistája
Serie A: 15-szörös bajnok, 14-szer másodikCoppa Italia: 5-szörös győztes, 5-ször döntős
Supercoppa Italia: 3-szoros győztes, 2-szer második
BEK: 2-szeres győztes, 2-szer döntős
UEFA-kupa: 3-szoros győztes, 1-szer döntős
Közép-európai Kupa-döntős: 1932
Világkupa: 2-szeres győztes
A legtöbbször játszott a Serie A-ban: Giuseppe Bergomi, 519
A legtöbb gól a Serie A-ban: Giuseppe Meazza, 246
A legtöbbször játszott európai kupamérkőzésen: Giuseppe Bergomi, 117
A legtöbb gól európai kupamérkőzésen: Alessandro Altobelli, 35