Arnold, Levente
17 °C
27 °C

Huszonegyen akarnak NB I-esek lenni

2008.03.18. 10:27
A határidőig tizennégy első és hét másodosztályú csapat jelezte, hogy jövőre is indulna a labdarúgó NB I-ben. A jelenlegi élvonalbeli csapatok közül a Tatabánya, a feljutásra esélyesek közül a Felcsút nem élt ezzel a jogával.

A március 15-i ünnep miatt hétfő délutánig kellett beadniuk licenckérelmüket azoknak a csapatoknak, melyek a következő szezonban az első osztályú labdarúgó-bajnokságban kívánnak indulni.

A határidő lejártáig 21 csapat adta be licenckérelmét az MLSZ illetékes bizottságához azzal a szándékkal, hogy 2008-2009-ben az NB I-ben szeretne szerepelni. A jelenlegi élvonalbeliek közül a Tatabánya - korábbi bejelentésének megfelelően - nincs a kérelmezők listáján, míg a másodosztályból a pillanatnyi helyezése alapján még feljutásra esélyes Felcsút sem tervezi az indulást a Soproni Ligában.

A licencadminisztráció a beadott dokumentumok alapján csütörtökig dönt az esetleges hiánypótlási kötelezettségekről. Első fokon május 5-ig, másodfokon május 25-ig dől el, hogy mely kérelmezők kapják meg az NB I-es induláshoz elengedhetetlenül szükséges licencet.

A licencért folyamodók listája:

NB I: MTK, Debrecen, Honvéd, Győr, Újpest, Kaposvár, Zalaegerszeg, Nyíregyháza, Fehérvár, Vasas, Siófok, REAC, Paks, Diósgyőr
NB II: Haladás, Pápa, Gyirmót, Pécs (Nyugat), Szolnok, Kecskemét, Ferencváros (Kelet)

Az UEFA klublicenc-rendszerét négy éve, a 2004-2005-ös szezontól kezdve vezették be Európában. A rendszer az UEFA által előírt minimális követelmények figyelembe vétele mellett minden helyi szövetségnek szabad kezet ad, hogy a hazai szabályzatok (alapszabály, fegyelmi szabályzat, versenykiírás, stb.) és az ide vonatkozó hatályos jogszabályok előírásait a nemzeti klublicenc szabályzataiba beépítse.

Annak ellenére, hogy Magyarországon a Kisteleki vezette MLSZ meghirdette a rend, törvényesség, fegyelem jelszavait, csak az idei szezonban három csapattal akadtak licencgondok (Diósgyőr, Videoton, Sopron). Utóbbi kettőtől a licencet is megvonták, de a Videoton végül visszakapta, míg Sopronban a sorozatos szabálysértések után megszűnt a csapat.