További Futball cikkek
- Egykori sikeredzője mentheti meg az angol csapatot a kieséstől
- Gyomorforgató részletek Dzsiddából: szexuális ajánlatok a Mallorca-játékosok feleségeinek
- Óriási esély előtt a Köbenhavn első csapatához vezényelt Németh Hunor
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
Tavaly a Gremio elleni kettős győzelemmel nyerte a Boca Juniors a Libertadores-kupát. Az idei kiírásban vendégként gyengén szerepel, csak 1 pontot szerzett eddig, pedig veretlenül vezeti hazája bajnokságát. A héten remek mérkőzésen győzte le egyik legnagyobb riválisát, a chilei Colo Colo együttesét. A 22. percben emberhátrányba kerültek a hazaiak, amit a vendégek három percen belül kihasználtak. Biscayzacu révén kétszer is vezetett a Colo Colo. Még dél-amerikai pályákon is ritkán látható, gyönyörű gólok születtek. Érdemes megnézni a videót.
Nyugtalanul kezdődött a hét a Boca Juniors számára. A játékosok hétfőn bojkottálták az edzést, ennek következtében az edző, Claudio Borghi lemondott. A meccsen mégis ő ült a kispadon, de a sikert követően kijelentette: "Nincs visszaút, elmegyek." A kiállítás ellenére hatalmas fölényben játszott a Boca, 17-6-ra nyerte a kapura lövéseket.
Diego Simeone csapata, a River Plate is csoportja élére ugrott, miután legyőzte az Universidad Católicát, és az América kikapott idegenben. Az argentin River góljait egy kolumbiai és egy uruguayi játékos lőtte.
A harmadik argentin csapat, az Arsenal ismét hatalmas pofonba szaladt bele. Miután három hete Brazíliában kapott egy hatost, most a csoportkör legjobb együttese, az ecuadori LDU Quito alázta meg pont ennyivel. Pedig a 4. percben még a vendégek vezettek, de aztán 8 próbálkozásból 6 utat talált a nem túl jó napot kifogó Mario Cuenca kapujába.
Eredmények:
1. csoport: San Lorenzo-Real Potosí 1-0 (H. González 29., 11-esből). A csoport állása: 1. Cruzeiro 8 (4 mérkőzés), 2. Caracas 7 (4), 3. San Lorenzo 7 (4), 4. Real Potosí 0 (4).2. csoport: Danubio-Deportivo Cuenca 2-0 (Malrrechaufe 2., Lembo 20.). A csoport állása: 1. Estudiantes 7 (4 mérkőzés), 2. Lanús 6 (4), 3. Deportivo Cuenca 6 (5), 4. Danubio 4 (5).
3. csoport: Maracaibo-Atlas 1-1 (D. Figueroa 80., 11-esből, ill. Marioni 56., 11-esből), Boca Juniors-Colo Colo 4-3 (Palermo 29., Garcían 49, Palacio 65., Cardozo 88., ill. Biscayzacu 25., 42., Moya 90.). A csoport állása: 1. Atlas 7 (4 mérkőzés), 2. Boca Juniors 7 (4), 3. Colo Colo 6 (4), 4. Maracaibo 2 (4).
4. csoport: Coronel Bolognesi-Cienciano 0-0. A csoport állása: 1. Cienciano 7 (4 mérkőzés), 2. Flamengo 7 (4), 3. Nacional 6 (4), 4. Coronel Bolognesi 2 (4).
5. csoport: River Plate-Univ. Católica 2-0 (R. García 1., Abreu 72.), Univ. San Martín-América 1-0 (Leguizamón 36.). A csoport állása: 1. River Plate 9 (4 mérkőzés), 2. América 6 (4), 3. Univ. San Martín 6 (4), 4. Univ. Católica 3 (4).
6. csoport: Cúcuta-Chivas Guadalajara 1-0 (Urbano 54.). A csoport állása: 1. Cúcuta 8 (4 mérkőzés), 2. Santos FC 4 (3), 3. San José 4 (3), 4. Chivas 3 (4).
8. csoport: LDU Quito-Arsenal 6-1 (C. Díaz 15., öngól, Manso 19., Bolanos 28., 42., Bieler 64., Obregón 90., ill. Leguizamón 4.) A csoport állása: 1. LDU Quito 10 (4 mérkőzés), 2. Fluminense 7 (3), 3. Arsenal 3 (4), 4. Libertad 3 (0).