"1977-ben betörtek a házamba, pisztolyt nyomtak a fejemhez, a feleségemet megkötözték, mindezt a gyermekeink szeme láttára. A támadás után hónapokig rendőrök őrizték az otthonunkat, a kicsik testőrökkel jártak iskolába, én pedig inkább lemondtam az argentínai vb-t" - közölte a Barcelona korábbi vezetőedzője, arra azonban nem tért ki, hogyan sikerült megszabadulniuk a támadóktól.
Cryuff ezzel cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint neje akaratának engedve hagyta ki a világbajnokságot. Ahol is a nélküle vívott döntőben a hollandok - hosszabbítás után - 3-1-re kikaptak a házigazda Argentínától.
Korábban a holland szövetség is fontolgatta a távol maradást a 78-as világbajnokságról, tiltakozva ezzel az argentin katonai junta ellen. Cruyff-fal kapcsolatban sokan tudni vélték, 1973-ban azért írt alá a Barcelonához a Real Madriddal szemben, mert a Realt Franco tábornok szellemiségével társították.
Hollandia 3-1-re elveszítette a 78-as vb-döntőt, négy évvel azután, hogy a Cruyffék a németek elleni fináléban is buktak. Cruyff 48-szor játszott a holland válogatottban, 33 gólt lőtt, három alkalommal lett Európában az év játékosa. 1984-es visszavonulását követően az Ajax és a Barcelona edzője is volt.