További Futball cikkek
- A magyar válogatott védője otthonra talált, szerződést hosszabbított olasz klubcsapatával
- Célegyenesben a Liverpool új vezetőedzője, csak arra vár, hogy a felek megállapodjanak
- A Roma az utolsó pillanatban nyerte meg a védője rosszulléte miatt félbeszakadt mérkőzést
- Címvédés a Magyar Kupában, tizenegyesek döntöttek a trófea sorsáról
- A Manchester City négygólos győzelemmel lépett közelebb a címvédéshez
"Akkor jön velünk mindenki?" - ordítja a főszurkoló a mikrofonba. "Igen, igen" - szólal meg a hátsó sorokból öt-hat tíz év körüli kisgyerek vékony hangja. Ők is lelkesek, akárcsak a szegedi ultrák, amikor együtt megindulnak a Kárász utcába.
Sokan nincsenek, de elegük van. Péntek délután a szegedi futball jövője érdekében tartottak demonstrációt a Városháza előtt. Az ok: a vasutasklub, az SZVSE eladja a Szeviép cégcsoportnak a pályáját, cserébe nemcsak pénzt kap, hanem az egyetlen még önkormányzati tulajdonú stadiont, a SZEOL-pályát is. A futballisták, edzők egy része, a szurkolók attól tartanak, ezzel elveszik a lehetőséget több száz gyerektől, akik a Felső Tisza parti sporttelep műfüves pályáján fociznak. Legfőképp a jövő miatt izgulnak, hogy eltűnik annak az esélye, hogy a jelenlegi NB III-asnál komolyabb foci is legyen a városban. Az átalakítás után a lehetetlen állapotban lévő stadion nézőtere összesen ezerfős lesz.
Délután ötre körülbelül kétszázan jöttek össze. Nem félelmetes tömeg, viszont pattognak a labdák, a Széchenyi tér fái alatt focistagyerekek szaladgálnak, kijöttek velük a szüleik. Van több korosodó szurkoló, őket a 60-70-80-as évek emlékei hozták ki, amikor még húszezren is kimentek a SZEAC vagy a SZEOL meccseire. A legmasszívabb csoport az Ultras Szeged, nagy drapériával, zászlókkal és persze a hangjukkal járulnak hozzá a demonstrációhoz.
Az Együtt a Szegedi Labdarúgásért Mozgalom egyik vezetője, Nógrádi Tibor röviden beszél, azt emeli ki, hétfőn lezárul a SZEOL-stadionra kiírt pályázat, és ezzel valószínűleg az utolsó önkormányzati tulajdonú focipálya is eltűnik a városban. Az utánpótlás-nevelés sorsát és az azért dolgozó edzők sorsát félti. Nógrádi elszánt, kijelenti: a labdarúgás nem hagyja eltiporni magát.
Az ultrákat vezető főszurkoló kevésbé visszafogottan fogalmaz, hiteles vezetőket követel a szegedi foci élére, és a városházát gyanúsítja a sportág elsorvasztásával. Kijelenti: ha az általuk kezdeményezett április 29-ei egyeztetésre az önkormányzattól nem mennek el, május elejére újabb demonstrációt szerveznek.
A szónokok rutintalanok, pedig a városvezetők többször kijelentették, a tiltakozók mögött az ellenzék áll.
A beszédek végül izmos szurkolásba torkollnak, szól a Hajrá Szeged, csak előre kezdetű kórus, majd előkerülnek a görögtüzek. Amikor ugrálva azt kiabálják, Ki nem ugrál, nem szegedi!, a legkisebbek is pattannak, ketten a kismotorjukkal szökdécselnek.
Húz percet sem bajlódnak a Széchenyi téren, következik a látványos rész: előre bejelentett séta a Kárász utcán. A kifeszített transzparens mögött halad a mentében hatásosabb tömeg. Beérnek a bevásárlóutcába, beszorul a hang, a Futballt akarunk! rigmusra emberek jelennek meg a kávézók, boltok ajtaiban, nyílnak az emeleti ablakok.
"Egy, kettő, három, négy, öt, vezényel a megafonos főultra, amire válaszol szurkoló, nyugdíjas, kisgyerek, szülő és nagymama: Szeged!"
Senkinek nem jut eszébe politikusokat emlegetni, de a bámészkodók tartózkodással méregetik őket. A sétálóutca végén eljutnak a nagyáruházig, megint összeáll a csapat egy közös képre. Majd oszolt vezényelnek a kedélyes demonstrálóknak.