Szerda délben végképp véget értek a találgatások, Gera Zoltán a Fulhamben folytatja pályafutását, három plusz egy éves szerződést írt alá a londoni csapathoz, közölte a pepsifoci.hu, ahol a futballista blogot is ír.
Gera a West Bromwich Albionnal feljutott idén, mégsem maradt, nem fogadta el ajánlatukat. A WBA-ban 155 mérkőzést játszott és huszonöt gólt szerzett, négy év alatt volt egy hosszú hónapokig tartó sérülése.
„Nagyon boldog vagyok, és nagy nyugalmat érzek, hogy végre eldőlt a sorsom. Nem kis nyomás volt rajtam, az egész életemet meghatározó döntést kellett hozzak. Több csapattól is volt nagyon komoly ajánlatom, nem volt egyszerű a választás” – nyilatkozott a játékos.
Gerát a Benficával is hírbe hozták, az angol élvonalból az Everton is érdeklődött iránta, a kupagyőztes Portmouth is le akarta igazolni, másfél éve pedig a Middlesborough tett komoly ajánlatot, mégsem tudtak megállapodni.
„Azt mondtam magamnak korábban, hogy oda kell mennem, ahol a legjobban akarnak, de ez a szempont sem könnyítette meg a helyzetemet, hiszen szerencsére több olyan klub volt, ahol nagyon szívesen láttak volna, és marasztalt a WBA is. A Fulham mellett végül az döntött, hogy rajtuk egy kicsit mindenkinél jobban éreztem azt, hogy akarnak. Nagyon szimpatikus az edzőjük, akivel többször is beszéltem, és éreztem, hogy számít rám, nagyon szeretne a csapatában látni” – magyarázta a magyar válogatott kapitánya.
A Fulham az előző szezonban sokáig biztos kiesőnek tűnt, de Roy Hodgson edző érkezésével sorra nyerték meccseiket, és az utolsó fordulóban, a Portsmouth idegenbeli legyőzésével bennmaradtak.
A klub tulajdonosa – övé a patinás Ritz és a Harrods áruház is –, az egyiptomi Mohamed Al-Fayed komoly erősítéseket tervez, mert szeretné, ha jövőre sokkal előrébb végezne a csapat. A pillanatnyi játékosállománnyal erre nincs sok esély.
Gera együtt játszhat az orosz Szmertyinnel, valamint Bullarddal és Murphyvel. A csatársorban pedig az északír Healy és Diomansy Kamara futballozik, akivel már voltak klubtársak.