Szabolcs
20 °C
35 °C

A németek visszavágtak a spanyoloknak

2008.07.15. 11:00
A felnőtt Európa-bajnoki döntőben Spanyolországtól vereséget szenvedő német válogatott legyőzte a címvédőt, Olaszország pontot mentett Görögország ellen, a házigazda csehek simán megverték Angliát. Csütörtökön elődöntőbe juthatunk az U19-es Eb-n, ha megverjük a spanyolokat.

A csehországi U19-es Európa-bajnokság első fordulójában a számunkra örömteli események mellett több meglepetés is született. Csoportunk másik mérkőzésén a címvédő és három éve veretlen spanyol válogatott 2-1-re kikapott Németországtól, a házigazda Csehország ennél is simábban verte a sorscsapások sorától szabadulni képtelen Angliát, Olaszország pedig csak egy 90. percben értékesített büntetővel tudott egyenlíteni Görögország ellen.

A korábbi ötszörös győztes, zsinórban harmadik Európa-bajnoki címére készülő Spanyolország 2005 áprilisa óta 23 mérkőzést játszott veretlenül, tegnap azonban Németország gyorsan előnybe került, és masszívan védekezve sikerrel őrizte a fórt a kétségbeesetten, de eredménytelenül támadó spanyol csapat ellen. A címvédő magához tért a félidő végére, elképesztő helyzeteket puskázott el a remekül védő Zieler kapuja előtt, mégis a németek növelték az előnyüket.

Egy kósza ellencsapás után szöglethez jutottak, Gebhart belőtt labdáját Ömer Toprak a kapuba fejelte. Tíz perccel később Alba góljával visszajött a meccsbe a spanyol válogatott, de a németek kibírták az utolsó percek hatalmas nyomását, és meglepetésre legyőzték a torna favoritjának számító Spanyolországot. Az eredmény nem könnyíti meg a magyar csapat dolgát, amely ellen már a kiesés elkerüléséért lép pályára a felnőtteknél Európa-bajnok spanyol válogatott.

A házigazda cseh csapat az FK Jablonec stadionjában fogadta Angliát, és az itt kölcsönben szereplő (egyébként Slavia-játékos) Tomas Necid két góljával legyőzte a gyenge védelme és még gyengébb kapusa miatt esélytelen ellenfelét. A hatezer néző előtt játszott nyitómeccs első félideje élvezetes játékot és enyhe cseh fölényt hozott, a gólokat azonban a második játékrészre tartogatták a csapatok – egészen pontosan az angol védelem.

Az első találatban annyi szerepe volt a duplázó Necidnek, hogy közvetlen közelről az üres kaput kellett eltalálnia, miután Button kapus és Pearce egymásra várva végignézték, ahogy a csatár megszerzi a vezetést. A csehek öt percen belül megkétszerezték előnyüket, és simán hozták a meccset. Aggodalomra adhat okot Jakub Dovalil szövetségi kapitány számára, hogy két középső védőjét, Heidenreichet és Brunclikot kiállította a bíró.

Sokáig úgy tűnt, a görög válogatott megőrzi Pavlis 23. percben lőtt góljával megszerzett előnyét Olaszország ellen, ám a lefújás előtt percekkel érkezett a szezon során már a Milanban sikerrel bemutatkozott Paloschi, és büntetőből egyenlíteni tudott. A mérkőzés jelentős részében a középpályán gyűrték egymást a felek, ennek ellenére élvezetes, több helyzetet hozó csata alakult ki; mindkét fél eltalálta a kapufát és a kapusok is több nagy védést mutattak be.

Olaszország egy meg nem adott gólig is eljutott, Paloschi révén többször is helyzetbe kerültek, de úgy tűnt, Görögország megőrzi előnyét, és csatlakozik a csoport élén Csehországhoz, amikor Papadopulosz a tizenhatoson belül lerántotta Andrea Polit, a büntetőt pedig Paloschi nagy erővel a kapu közepébe lőtte. A döntetlen egyik csapatnak sem jó, Olaszország Angliával találkozik csütörtökön, a görögök pedig a házigazda ellen lépnek pályára.