További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Korai lenne következtetéseket levonni, de a külföldi sajtó is a meglepetések közé sorolja a két magyar kupacsapat csütörtöki eredményét. Karagandában csak egyetlen percig vezetett a Debrecen, a Győrnek hátrányból kellett felállnia. A két hét múlva sorra kerülő visszavágókon természetesen születhet még számunkra kedvező eredmény, de az már most biztos, hogy a például a Győrre rendkívül nehéz (minimum) 90 perc vár Grúziában.
Legutóbb a 2003/2004-es szezonban jutott tovább első fordulóból mindkét magyar csapat az UEFA-kupában, akkor a Debrecen és a Ferencváros legyőzte lényegesen gyengébb ellenfelét (2004/2005-ben csak egy magyar indult az első körben, akkor a Honvéd továbbment).
Nem csak a magyar futballbarátok bosszankodhatnak, számos meglepetés született az első játéknapon. A grúzok alaposan kitettek magukért, a Zestafoni mellett a WIT Georgia Tbiliszi a Szpartak Trnava otthonában rúgott két gólt és ért el döntetlent.
A kazahok is remekül zárták a tegnapi napot. A Tobol Kosztanaj az Austria Wien csapatát győzte le. Kevesen számítottak arra is, hogy a svéd Djurgarden nem lesz képes gólt lőni az észt Flora Tallinnak. A bolgár Cserno More négyet vágott andorrai ellenfelének, de a 83. percben még 0-0 volt az állás. A svájci élvonalba frissen feljutott FC Vaduz, a liechtensteini kupagyőztes otthon kapott ki a bosnyák Zrinjski együttesétől. A Bröndby csak egy sovány 1-0-al zárt feröeri ellenfele ellen.
A Hertha BSC aratta a legnagyobb győzelmet, 8-1-re verték a moldáv Nistru Otaci gárdáját. Dárdai Pál végigjátszotta a 90 percet és egy gólpasszt adott. A Red Bull Salzburg 7-0-ra nyert örmény ellenfele ellen.
A Manchester City a Feröer-szigeteken nyert könnyedén, míg Midtjylland walesi ellenfelét ütötte ki. A Hajduk, a Slaven Belupo, az FC Köbenhavn és a Hajduk Split is 4-0-ra nyert.
UEFA-kupa, első selejtező forduló, 1. mérkőzés
Sahytor Karaganda (kazah)-Debreceni VSC (magyar) 1-1 (Perics 62., ill. Rudolf 61.)Győri ETO (magyar)-FC Zestafoni (grúz) 1-1 (Böőr 58., ill. Nikolov 45., öngól)
TVMK Tallinn (észt)-FC Nordsjaelland (dán) 0-3 (Lundberg 29., Bernburg 49., 86.)
Ararát Jereván (örmény)-Bellinzona (svájci) 0-1 (Mangiarrati 20.)
MTZ-RIPO (fehérorosz)-Zilina (szlovák) 2-2 (Mbaye Camara 17., Seolin 51., 11-esből, ill. Vladavics 41., Jez 90., 11-esből)
Tobol Kosztanaj (kazah)-Austria Wien (osztrák) 1-0 (Golban 58.)
JK Olimps Riga (lett)-St. Patrick’s (ír) 0-1 (Guy 75.)
Honka Espoo (finn)-ÍA Akranes (izlandi) 3-0 (Koskela 24., Heilala 28., Otaru 55.)
Vojvodina (szerb)-Olimpik Baku (azeri) 1-0 (Djurics 59.)
Ironi Kirijat Szmona (izraeli)-Mogren Budva (montenegrói) 1-1 (Peretz 18., ill. Nerics 82.)
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)-Juvenes/Dogana (san marinói) 3-0 (Srur 16., 33., Antebi 27.)
FK Vetra (litván)-Viking (norvég) 1-0 (Ostap 14.)
Pelister (macedón)-APOEL Nicosia (ciprusi) 0-0
Suduva (litván)-TNS (walesi) 1-0 (Koziuberda 89.)
Hazar Lankaran (azeri)-Lech Poznan (lengyel) 0-1 (Lewandowski 76.)
Dacia Chisinau (moldáv)-Borac Csacsak (szerb) 1-1 (Bulat 50., ill. Sztojanovics 83., 11-esből)
Omonia Nicosia (ciprusi)-FK Milano Kumanovo (macedón) 2-0 (Kukaj (20., öngól, Zlogar 64.)
Djurgarden (svéd)-Flora Tallinn (észt) 0-0
Racing Union (luxemburgi)-Kalmar FF (svéd) 0-3 (Dauda 33., 77., Elm 89.)
Cserno More (bolgár)-Sant Juliá (andorrai) 4-0 (Alekszandrov 84., 90., Manolov 88., Bacsev 90.)
Bröndby IF (dán)-B36 Tórshavn (feröeri) 1-0 (von Schlebrügge 49.)
Marsaxlokk (máltai)-Slaven Belupo (horvát) 0-4 (Kristic 15., Poldgurac 29., Tepuric 34., Vrucina 77.)
FC Vaduz (liechtensteini)-Zrinjski (bosnyák) 1-2 (Fischer 24., ill. Djurics 23., 90.)
EB/Steymur (feröeri)-Manchester City (angol) 0-2 (Petrov 9., Hamann 28.)
Spartka Trnava (szlovák)-WIT Georgia Tbiliszi (grúz) 2-2 (Kozuch 74., Bernath 90., ill. Lomaja 14., Razmadze 43., 11-esből)
Hertha BSC (német)-Nistru Otaci (moldáv) 8-1 (Pantelic 15., 38., Raffael 22., Piszczek 33., 42., Stein 68., Von Bergen 71., ill. Tcaciuc 78.)
Siroki Brijeg (bosnyák)-Partizani (albán) 0-0
Red Bull Salzburg (osztrák)-Bananc Jereván (örmény) 7-0 (Sekagya 22., Nqwat-Mahop 29., 46., Zickler 34., 11-esből, 65., Tchoyi 37., Öbster 48.)
Bangor City (walesi)-FC Midtjylland (dán) 1-6 (Davies 24., ill. Florescu 19., Reid 41., Christensen 54., 58., 63., Thygesen 72.)
Koper (szlovén)-Vllaznia (albán) 1-2 (Viler 71., ill. Sukaj 7., 43.)
Zeta (montenegrói)-Interblock Ljubljana (szlovén) 1-1 (Knezevics 28., ill. Jolic 90.)
Glentoran (északír)-Liepajas Metalurgs (lett) 1-1 (Halliday 30., ill. Surnins 25.)
Cork City (ír)-Haka (finn) 2-2 (Mooney 63., Murray 67., ill. Mahlakaarto 17., Lehtinen 52.)
Legia Warszawa (lengyel)-FK Homel (fehérorosz) 0-0
Cliftonville (északír)-FC Köbenhavn (dán) 0-4 (Nörregaard 22., Junior 67., 82., Pospech 79.)
Hajduk Split (horvát)-Birkirkara (máltai) 4-0 (Ibricic 2., Kalinic 24., Busic 54., Ticinovic 71.)
FH Hafnarfjördur (izlandi)-Grevenmacher (luxemburgi) 3-2 (Gudmundsson 40., 65., Gunnlaugsson 50., ill. Steinmetz 20., Darics 25.)
A visszavágókat július 31-én rendezik.