A piacon már tarolt a Milan

A Milan rettenetes szezonon van túl. A BL-címvédő nagyon elszúrta az őszt, majd később hiába kapaszkodott fel, végül csak ötödik lett a Serie A-ban, így nem lesz résztvevője a következő Bajnokok Ligája sorozatnak. Az idény rámutatott a csapat néhány olyan hiányosságára, melyeket csak új igazolásokkal, és néhány játékos cseréjével lehet orvosolni, a Milan pedig ehhez méltó lelkesedéssel vetette magát az átigazolási piac forgatagába.

Mivel Bonera és Oddo váltakozó sikerrel játszotta be a jobbhátvéd posztját, az első erősítés ide érkezett. Még bőven a bajnokság alatt jelentették be az olasz válogatott mindkét szélen bevethető hátvédjének, Zambrottának az érkezését. Őt követte Flamini, aki posztja egyik legtehetségesebb játékosa (igazából érthetetlen, Wenger miért engedte el), ráadásul a Milannak óriási szüksége volt egy olyan játékosra, amilyen a francia.

Gattusónak és Ambrosininek egyre látványosabban okoz gondot felnőni a modern futball követelményeihez, és mivel egyikük sem fiatal már, Flamini érkezése a Milan számára létkérdés volt, a francia játéka alapjaiban határozhatja meg Ancelotti csapatának erejét. Az egyik legnagyobb rivális játékosa, Buffon egészen odáig ment, hogy a következő szezon legnagyobb esélyesének kiáltotta ki a milánóiakat Flamini hivatalos bemutatása után.

Ronaldinho leigazolása viszont talán egyszerű marketinghúzás, semmi több. A Milannak semmi szüksége nem volt rá, sőt, még a két évvel ezelőtti, zsenialitását minden mérkőzésen bőségesen bizonyító játékos sem biztos, hogy pont tőlük hiányzott volna a leginkább. A jelenlegi Ronaldinho formáját – nevezzük hullámvölgynek, bár mivel már több, mint másfél éve tart, a krízis szó találóbb – látva a kérdőjel igazából kiegyenesedik, és egy felszólítás végére kerül: Szurkoló, vegyél mezt! A legfrissebb hírek szerint ezt 11 ezren már meg is tették, darabját 90 euróért.

Tény, hogy a brazil képességeihez mérten az érte fizetett összeg aprópénznek minősül, és ha optimistán közelítjük meg a kérdést, bele sem kell mennünk, hogy mi lesz akkor, ha a brazil nem nyeri vissza a formáját. Sokkal fontosabb kérdés, hogy vajon beilleszthető-e egyáltalán a Milan játékába Ronaldinho, és ha igen, akkor kinek a kárára.

Seedorf lesz a kárvallott

Ez a Serie A, itt már az is ritka, hogy akár egyetlen olyan játékosa legyen egy-egy csapatnak, aki szabadon játszhat, a Milannak pedig éppenséggel pont meg is van ez a játékosa Kaká személyében (még viccnek is rossz, hogy ő legyen a kimaradó). Kézenfekvő lenne, hogy a kimaradó a kvázi Ronaldinho posztján játszó Seedorf legyen, hiszen egyrészt nem fiatal már, másrészt már valóban nem minden meccsen idézi egykori önmagát.

Viszont védekezik, Ronaldinho pedig soha az életében nem szerelt le egyetlen ellenfelet sem. Ez itt Olaszország, a balerinák a Serie A-ban nem élnek meg, ütközni kell, szerelni, és nem visszariadni bizonyos taktikai faultok kivitelezésétől sem. Seedorf tudja ezt, Ronaldinho nem. Seedorf meg tudja csinálni, Ronaldinho nem. Ancelotti is tudja ezt, Ronaldinho talán már sejti.

Megoldás, hogy esetleg Seedorf hátrébb lép egy sorral (amit már a nyár elején kijelentett, hogy nem tesz meg), akkor viszont, ha az Ancelotti által favorizált 4-3-2-1 karácsonyfa-felállást vesszük alapul, sem Gattusónak, sem Ambrosininek nem jut hely a csapatban, hiszen Flamini kezdeni fog, Pirlo kihagyása pedig csak egy rossz vicc.

Nem azért, mert az olasz irányító nem szolgált rá a szezon meccseinek legalább a felén, hogy lecseréljék, hanem azért, mert a szent tehenet nem lehet letaglózni (ráadásul nemzeti érdek is, hogy Pirlo játsszon). A végeredményünk jelen állás szerint egy Flamini-Pirlo-Seedorf középpálya, ami előtt Kaká és Ronaldinho játszik, ez pedig a fenti hasonlatnál maradva egyet jelent a vágóhíddal. Az olasz bajnokságban ezt nem lehet, sőt, talán ez már mindenhol túlzás lenne.

Vagy Ambrosininek, vagy Gattusónak tehát játszania kell, így visszatértünk oda, hogy Seedorf vagy kikerül a csapatból, vagy Pirlo helyén játszik, ami egyébként nem lenne rossz ötlet, de a rotációt valószínűleg egyik játékos sem fogadná kitörő lelkesedéssel, és a Milan-szurkolók sem szívesen néznék egyiküket sem a padon, miközben egy tavalyi formájában tevékenykedő Ronaldinhót szaladgálnak keresztül az ellenfél jobbszélsői és hátvédjei.

A hétvégén robbant a bomba, miszerint Abramovics 100 millió eurót ajánlott Kakáért (ha valaki, ő komolyan gondolta), ez pedig egy vásárlóereje határán álló Milan számára különösen megfontolandó ajánlat – mégis nagyon meglepő lenne, ha elengednék a brazilt, aki valószínűleg maga sem kívánkozik Londonba. Kaká ugyanis maga a Milan, nélküle a nulla közeléből kellene felépíteni újra a csapat játékát, ráadásul Ronaldinho köré, ami kimeríti az orosz rulett fogalmát (nem szabad elfelejtenünk, hogy Ronaldinho is 28 éves már).

Tud Kaká és Ronaldinho együtt játszani?

Egyelőre ennél kisebb gond miatt fő Ancelotti feje, ez azonban csak látszatra kellemes: vajon tud-e együtt játszani Kaká és Ronaldinho? A brazil válogatottban nem nagyon sikerült nekik (2006-ban például nagyon nem), hiszen az ő játékuk annyira hasonlít egymáséra, hogy jó eséllyel ki is oltják egymást (lásd még: Lampard és Gerrard, vagy Henry és Eto’o), ráadásul nem győzzük hangoztatni, mindezt a Serie A-ban kellene megoldani.

A BL nevezési határideje ugyan nem érinti a Milant, de az idő így is szorítja őket, hiszen ez a csapat még két nagyon fontos lyukat nem tömött be a tavaly keletkezett rések közül. Az egyik ezek közül a kapus, hiszen Dida bakit bakira halmozott, Kalac pedig hiába védett meglepően jól, Ancelotti nem engedheti meg, hogy klasszis kapus nélkül vágjon neki a szezonnak. A firenzei Freyről többször volt szó, végül úgy tűnik, az ő átigazolásából nem lesz semmi.

A Milan védelmének közepén Nesta és Kaladze (és persze Maldini) akár megnyugtató megoldásnak is tűnhet, ám az atombiztos középpályás védekezés nélkül minden bizonnyal sokkal többször kerülnek majd szemtől szembe ellenfelekkel, ez pedig már tavaly látszott, hogy a védelmi miniszter (il ministro della difensa) becenevű Nestának közepesen, Kaladzének pedig egyáltalán nincs ínyére. Középső védő igazolásáról azonban szó sem esett, Ancelotti tehát bízik a jelenlegiekben.

És akkor ott van még maga Ancelotti. A Milant az európai futball csúcsára vezető edző gyakorlatilag Kaká érkezése óta szinte pontról pontra ugyanazt a csapatot játszatta, ráadásul szinte ugyanúgy, ez pedig tavaly odáig vezetett, hogy már az Empoli ellen sem sikerült semmi váratlannal előrukkolniuk. A keret sem adott sok variációs lehetőséget a mester keze alá, de maga Ancelotti sem törte össze magát, hogy változtasson.

A szezon végére már egyre erősebbek voltak azok a hangok, hogy kifulladt a csapat és az edző kapcsolata, és Ancelottinak meg kell köszönni a kétségkívül csodálatos éveket. A Milan vezetősége még a bajnokság vége előtt közölte, hogy szó sincs a mester elmozdításáról, vele képzelik el a csapatot, és hiába gondolták azt sokan, hogy ez csak porhintés és Ancelotti szép búcsúját készítik elő, mostanra biztosnak látszik, hogy a 2008-09-es szezonban is ő irányítja majd a Rossonerit.

Az utolsó mardosó problémát a jelek szerint még rendezni szeretné a vezetőség, hiszen folyamatosan hallani egy befejező csatár érkezéséről, bár a Sevcsenko visszatérését sürgető hangok elnémultak, a tökéletes választásnak tűnő Drogba inkább Milánó másik felébe vágyik, Eto’óért pedig nem kívánnak annyit fizetni, amennyibe kerülne. Igazi centert tehát még várhatóan igazolni fog a Milan, de ezzel vége, többen már nem jönnek.

A csapatot Buffonon kívül többen tartják a legnagyobb hazai esélyesnek, hiszen a nemzetközi kötelezettségek kisebb terhet rónak majd Ancelottiékra, mint az olasz BL-szereplőkre, az Internek bőven lesz dolga az új játékosok beépítésével, a Juventus nem erősödött számottevően, a Roma pedig nagyjából ugyanazt a játékerőt fogja képviselni, mint tavaly, így valóban jónak mondhatók a Milan esélyei.

A Serie A-t azonban nem véletlenül tartják a legnehezebben megnyerhető bajnokságnak az európai topligák közül, aki az elején lépést téveszt, általában lemarad, ez pedig az Interrel kapcsolatban említett csapatépítési nehézségek többszörösét magára vállaló Milannak nem feltétlenül jó hír. Ugyanakkor szinte semmi más dolguk nincs, mint formába hozni a brazil tengelyt (sőt, Patóval háromszöget), akkor pedig elég lesz mindig eggyel többet rúgniuk, mint amennyit kapnak.

Nézőbarát hozzáállás, kapni ugyanis sokat fognak.