A botrány szinte biztosra vehető
További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
A Real Madrid valószínűleg C. Ronaldo mellé is megvette volna Rafael van der Vaartot, de Wesley Sneijder sérülése miatt a dolog még sürgőssé is vált. A madridi vezetőség már a sérülés napján, vasárnap megegyezett a játékossal és a Hamburggal a holland középpályás átigazolásáról, ami – bár a pontos összeget nem hozták nyilvánosságra – 9-13 millió euróba kerülhetett.
Van der Vaart három év után hagyja el Hamburgot, amelynek kapitánya is volt, és kezdi meg szereplését a Madridban. A csapat Sneijder sérülése és Robinho várható eladása miatt pontosan az olyan típusú játékosoknak lesz híján, mint a holland. A még mindig csak 25 éves középpályás kiváló technikai képzettsége mellett életerős távoli lövésekre és veszélyes szabadrúgások elvégzésére is képes, középen és a szélen is tud játszani, a Hamburgban egy ideig csatár volt.
Ennek alapján meglepő lehet, hogy egészen tegnapig a Hamburg játékosa volt, és nem vitte el valamelyik európai nagycsapat, de ennek is roppant egyszerű oka(i) van(nak): van der Vaart roppant sérülékeny, és egyáltalán nem könnyű természetű játékos. Ezt már nevelőklubjánál, az Ajaxnál is bizonyította, a németek sem úszták meg botrány nélkül a vele együtt töltött három szezont.
A spanyol anyától és holland apától született van der Vaartot 10 évesen magához édesgette az Ajax utánpótlás-akadémiája, és még 17 sem volt, amikor bemutatkozhatott a nagycsapatban. Hollandiában az év tehetségének választották, mindenki nagy jövőt jósolt neki, amikor 19 évesen elszenvedte első komoly sérülését. Megoperálták, de még abban az évben újra (ezúttal súlyosabban) megsérült, és ezúttal már az is kérdés volt, folytathatja-e pályafutását.
A mediális meniscus
A rettegett sérülést azért hasonlítják a HIV-hez, mert nem maga a meniscus sérülése az igazán veszélyes, hanem a szövődményei. A sípcsonthoz kapcsolódó C alakú porc a térd tehermentesítésért felel, ha nem látja el funkcióját megfelelően, sokkal komolyabb bajokat okozhat. A sebészi beavatkozás során általában eltávolítják a szakadt porcokat, és egy meniscectómiának nevezett eljárás során elsimítják a megmaradt területeket. (forrás: hazipatika.com)Van der Vaart visszatért, nem is akárhogyan: 21 meccsen 19 gólt lőtt az Ajaxban, és a következő évnek már csapatkapitányként vághatott neki. Koeman gyorsan eladta Ibrahimovicot, ezért van der Vaart már ekkor belekóstolhatott a csatárposztba, de nem kedvelte különösebben. Az amszterdamiaknak nem ez volt a legsikeresebb időszakuk, így nem volt meglepő, hogy a játékos jelezte, szívesen távozna.
Válaszul a holland média frontális támadást indított ellene, a szemére hányták, hogy folyamatosan túlsúllyal küzd, és hogy többet foglalkozik barátnőjével, a topmodell Sylvie Meisszel, mint a játékkal. Koeman odáig ment, hogy elvette tőle a csapatkapitányi karszalagot a játékostól, aki erre azonnal sérültet jelentett, és a kirúgott edző helyét átvevő Blind alatt már nem is lépett pályára.
Az első komoly kérőnek gyorsan el is adták, így került 5 millió euró körüli összegért cserébe a Hamburghoz, ahol villámgyorsan meghatározó játékos lett. A 2005-ben elért harmadik hely Bajnokok Ligáját ért, van der Vaart pedig bekerült a szezon álomcsapatába is (természetesen itt is csapatkapitánynak választották). A következő évben negyedikek lettek, a Hamburg pedig a legjobb 16 közé jutott az UEFA-kupában.
2001-től folyamatosan tagja a holland válogatottnak (57 meccsen 12 gól a mérlege), a 2004-es Eb után a 2006-os vb-n és a 2008-as Eb-n is a keret, sőt többször a kezdőcsapat tagja volt. Szerencsére több poszton is bevethető, hiszen kedvenc helyén, a középpálya középén Van Basten szerint többen is előtte állnak, ennek ellenére a fedezetnek fontos szerepe volt abban, hogy a legutóbbi tornán a holland válogatott elbűvölte a világot gyors, gördülékeny és látványos játékával.
Várható volt, hogy egy idő után a Hamburg nem lesz képes megtartani a játékost, ez pedig már a tavalyi szezon előtt botrányszagú történésekhez vezetett. Az Inter, a Chelsea és a Valencia közül utóbbi (a szabályokat megszegve) meg is egyezett a játékossal, aki hatalmas bakit elkövetve el is kezdte magát Valencia-mezben fényképeztetni. A Hamburg, amelynek ekkor még tudomása sem volt a spanyolok érdeklődéséről, érthetően kiakadt.
Egy darabig azzal fenyegetőztek, hogy az ifikhez száműzik a játékost, aki ismét előhúzva a jolly jokert, sérültet jelentett, de a szezon második felére rendeződtek a dolgok, és van der Vaart visszatérhetett, hogy aláírja új szerződését, amely további négy évre a németekhez kötötte. Ebből vásárolta most ki a Real Madrid, amely valószínűleg nem fizetett érte feleannyit sem, mint amennyit egy egészséges Rafael van der Vaart ér.
A középpályás kiválóan alkalmas középen Sneijder pótlására, elég gyors szélsőnek is, ugyanakkor második csatárként is bevethető. Emellett pedig szabadrúgások és büntetők mögé is bátran odaállítható, így nagyon meglepő lenne, ha nem válna a korábbi csapattárshoz, Wesley Sneijderhez hasonlóan gyorsan meghatározó játékossá.