További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Monacóban csütörtök délután megtartották az idei Bajnokok Ligája szezon sorsolását.
Az UEFA már reggel közzétette a kiemelési sorrendet, amelyiknek érdekessége volt, hogy a rekordgyőztes Real Madrid éppen az első kalapba került, az elmúlt évek sikertelensége miatt majdnem átcsúszott a másodikba.
A kiemeltek közül a legutóbbi szezon legjobb kapusának választott cseh Petr Cech azonnal a Chelsea-t vette ki elsőként, és a tavalyi döntős az A-csoportba került. A másik döntős, a Manchester Unitedé az E-csoport lett. Tehát ugyanazon a napon nem játszhatnak.
A második kalapból a Chelsea alá a legjobb védő, John Terry a Romát rendelte - később a Bordeaux-t és a Kolozsvárt -, az újra jelentkező Juventust pedig a Real Madridhoz, és már akkor érezni lehetett, hogy nagyon nehéz csoport is lehet. A tavalyi UEFA-Kupa-győztes Zenit csatlakozott hozzájuk, de mivel a fehérorosz BATE Boriszov lett a negyedik, a halálcsoport jelzőt nem lehetett odailleszteni. A BATE-nak kifejezetten örülhettek, mert ilyen gyenge együtthatóval még nem került egyetlen klub sem a sorozat főtáblájára, és hosszú távon aligha mutatnak majd kivételes játékot.
A Manchester Unitednek az utolsó, negyedik ellenfelet a legjobb csatár Cristiano Ronaldo húzta, és nagyot sóhajtott, amikor a dán rivális került hozzájuk, nem pedig az Atletico Madrid.
A Schalkét biztosan verő spanyolok a Liverpool dolgát nehezíthetik meg, kivált, hogy a francia Marseille és a holland PSV, vagyis Dzsudzsák Balázsék teszik teljessé a négyest. A Liverpool tavaly győzelmi kényszerben játszott, és Marseille-ben nyernie kellett. Németh Krisztián abban bízik, bemutatkozhat a sorozatban.
Az Internazionale mosolyogva juthat tovább - Nagy Zoltán, a ciprusi Anorthoszisz cserekapusára nagy élmények várnak -, a Barcelonának sem lehetnek nehézségei, legalábbis a papírforma alapján.
A Fiorentinának a Lyonon vagy a Bayern Münchenen vezethet az útja a tizenhat közé. Az Arsenalnak figyelnie kell az ukrán Dinamo Kijevre, amelyik nyolcat lőtt a selejtezőben az orosz Szpartak Moszkvának. Ha a Dinamo visszanyerné régi formáját, meglepetést okozhat.
A csoportbeosztás:
A csoport: Chelsea (angol), AS Roma (olasz), Girondins Bordeaux (francia), CFR Cluj (romániai) B csoport: Internazionale (olasz), Werder Bremen (német), Panathinaikosz (görög), Anorthosis Famaguszta (ciprusi)
C csoport: FC Barcelona (spanyol), Sporting Lisboa (portugál), FC Basel (svájci), Sahtar Donyeck (ukrán)
D csoport: FC Liverpool (angol), PSV Eindhoven (holland), Olympique Marseille (francia), Atlético Madrid (spanyol)
E csoport: Manchester United (angol), Villarreal (spanyol), Celtic Glasgow (skót), Aalborg (dán)
F csoport: Olympique Lyon (francia), Bayern München (német), Steaua Bucuresti (román), Fiorentina (olasz)
G csoport: Arsenal (angol), FC Porto (portugál), Fenerbahce (török), Dinamo Kijev (ukrán)
H csoport: Real Madrid (spanyol), Juventus (olasz), Zenit (orosz), BATE Boriszov (fehérorosz)