Zenit Pétervár-Manchester United 2-1
További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Az átadólistás Andrej Arsavin nélkül kezdett az UEFA-kupa-győztes Zenit a Manchester United ellen a monacói szuperkupadöntőben, a BL-címvédőnél a hetek óta sérült Cristiano Ronaldo hiányzott.
A portugál kellett volna jobban, az angolok csak egy helyzetet tudtak összehozni az első félidőben, annak ellenére, hogy a 30. percig náluk volt többet a labda. Rooney került közel a kapuhoz Tevez remek jobb oldali elfutása után, de lapos lövését Malafejev lábbal védte.
Utána a félidőig már a Zenit volt jobb: Krizsanac közelről van der Sart találta telibe, majd Danny fejelt ziccerből fölé. A következő lehetőséget az oroszok legjobbja, az Eb-ről sérülése miatt hiányzott Pogrebnyak már nem hibázta el, igaz, nehéz is lett volna. Szöglet után a rövid saroknál a labda megcsúszott egy támadó fején, majd van der Sar kapust is átívelve a vonalra érkező csatárhoz került, aki a vonalról bólintotta be a labdát (1-0). Ha nem jön az orosz, Fletcher talán ki tudta volna fejelni.
A szünet előtt kiderült, a manchesteriektől egy csatár és legalább egy szélső hiányzik, még a sérüléséből lábadozó, pénteken kispados Ryan Giggs is sokat jelentett volna a bal szélen.
Nem tűnt úgy, hogy nagy szükség lenne rá, de a félidőben Dick Advocaat, a Zenit edzője becserélte Arsavint. A világklasszisnak két perc se kellett, hogy helyzetbe kerüljön, a tizenhatoson belül két védőt is befűzött, ám éles szögből lövés helyett passzolt, Pogrebnyakot megelőzték.
Újabb két perc múlva kiderült, a meccshiánya miatt kezdő Gary Neville nem tudja tartani a támadót, aki ezúttal a vonalra gyalogolt, majd beadását van der Sar épp elérte és kitenyerelte.
A Unitedtől újra csak két pontatlan Rooney-, illetve Tevez-lövésre futotta, míg a másik oldalon Danny gólt lőtt. A Dinamo Moszkvától néhány napja 30 millió euróért igazolt portugál középpályás a kezdőkörből balra indult, de miután senki nem támadta meg, bevitte a tizenhatosig a labdát, és ha meg már ott volt, egy az egybe elküldte Rio Ferdinandot, majd kilőtte a jobb alsó sarkot (2-0).
Mindenben jobb volt a Zenit, fél órával a vége előtt gólokban 2-0-ra, labdabirtoklásban 60-40 százalékban vezetett.
A United erősített, de Malafejev ha nem is elsőre, másodikra mindig elütötte a labdát, vagy legalább szögletre pattintotta. Egészen a 73. percig, amikor egy beadás a hosszú oldalon Tevezhez pattant: az argentin lövés helyett visszagurított, Vidics laposan három védő lába között a kapuba passzolt (2-1).
Az MU újra támadni kezdett, de nagy helyzetük az oroszoknak akadt, remek kontra végén újra Danny került helyzetbe, az ötösön visszafordulva fölé-mellé rúgta a labdát.
A másik kapunál Paul Scholes elkeseredett próbálkozása tükrözte csapata helyzetét: Diego Maradonáéhoz hasonló ügyességgel ütötte a kapuba a labdát, de a bíró észrevette, hogyan tette, és második sárgával kiállította.
A hosszabbítás négy percét simán kivédekezte a Zenit, ezzel megnyerte a Szuperkupát.