További Futball cikkek
- Egykori sikeredzője mentheti meg az angol csapatot a kieséstől
- Gyomorforgató részletek Dzsiddából: szexuális ajánlatok a Mallorca-játékosok feleségeinek
- Óriási esély előtt a Köbenhavn első csapatához vezényelt Németh Hunor
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
A sorozatos sérülések miatt újoncot hívott be keretébe az Andorra és Horvátország ellen készülő angol futballválogatott szövetségi kapitánya, Fabio Capello. Az új fiú kicsit öreg, Jimmy Bullard ugyanis októberben tölti a huszonkilencet és még semmilyen szinten nem volt angol válogatott. Mert német szeretett volna lenni.
A Kelet-Londonban született Bullard tiniként még nem nagyon gondolhatott profi focikarrierre. A profiligán kívüli csapatoknál kezdett, Corinthian FC-ben, majd a Gravesend and Northfleet-ben még úgy focizott, hogy közben szobafestőként dolgozott az apja mellett. Nem amolyan nyári munkáról volt szó, mert három évet húzott le a papa brigádjában. A főnökével szerencséje volt, mert ha fáradt volt a meccsek miatt, pihenhetett egy kicsit.
Huszonegy évesen jött élete nagy lehetősége, amikor harmincezer fontért megvette gyermekkora kedvenc csapata, a West Ham United. Ezzel azonban nem tudott élni, két év alatt egyszer sem tudott pályára lépni a csapatban. Tovább is adták ingyen a harmadosztályú Peterborough Unitdnek, ahol már sikerült az áttörés. A 69 meccsen lőtt tizenegy gól két szezon után, 2003-ban az akkor még másodosztályú Wigan szerződését érte, volt klubja 275 ezer fontot kapott érte.
Bullard a Wiganben lett ismert és igazán kedvelt futballista. Nem utolsósorban amiatt, hogy a csapattal előbb 2005-ben feljutottak a Premier League-be, 2006-ban pedig a Ligakupa döntőjében játszhattak a Manchester Uniteddel. Az oda vezető úton nagyot alkotott, de nem tipikus volt a jelenet, amit sokáig emlegettek. Az Arsenal elleni elődöntőn ugyanis elment a világítás, Bullard pedig a félhomályban végigcikázott a pályán, hogy gólt szerezzen, majd amikor ez nem sikerült, a kapu előtt kavarodó játékosok felett békaugrással elrepült. Utána pedig vigyorogva futott visszafelé. Ezért a jelentéért az őt egyébként is nagyon kedvelő, a futballt a viccesebb oldaláról megközelítő Soccer AM tévéműsor a stúdióba vezető hátsó ajtaját nevezte el.
A középpályásnak természetesen nem ez volt az egyetlen szereplése a műsorban. Kedvelt jelenete az is, amikor a Wigan öltözőjében a szennyestartóba bújt és a társai úgy kocsikáztatták körbe.
Bullardot azért is kedvelik, mert teljesen felszabadult, vidám figura, aki csak nevetni tud és akin csak nevetni lehet. Ékes bizonyítéka ennek egy szétröhögött interjú, amit a Wigan csatornája próbált vele készíteni.
Képes kevésbé vicces pillanatokban is bizonyítani kivételes humorérzékét: egy Wigan-Everton-mérkőzésen a magáról megfeledkezni hajlamos Duncan Ferguson lefejelte egy csapattársát. A derék Jimmy nem hisztizett, nem ment neki a liverpoolinak, hanem felnézett az egy fejjel magasabb tettesre és elmosolyogta magát.
Hogy jól is futballozik, bizonyította, hogy 2006 nyarán 2,5 millió fontért leigazolta a Fulham, Gera Zoltán jelenlegi klubja. Az első három meccsén két gólt lőtt, ebből a Bolton elleni utolsó percbeli tizenegyes és a Sheffield elleni szabadrúgás négy pontot ért: két meccs 1-1-re, illetve 1-0-ra végződött.
Alig egy héttel később viszont jött a borzalom. A Newcastle ellen előbb az ő, majd Scott Parker szerencsétlen mozdulata után olyan szerencsétlenül ütköztek, hogy Bullardnak kifordult a térde. Előbb úgy tűnt, néhány hetet kell kihagynia, majd kiderült, elszakadt a keresztszalagja. A középpályás karrierje gyakorlatilag veszélybe került és a következő majdnem másfél év során többször meg is fordult a fejében a befejezés.
A vicces kedvét azonban a kihagyás sem vette el, a Soccer AM egyik rovata, a 3rd eye (harmadik szem) mutatta be azt a felvételt, amelyen Bullard előbb üdvözli a Wigan egyik játékosát, majd a háta mögött beint neki.
Végül idén januárban térhetett vissza a padlón lévő Fulhamhez. Az első meccsén, amelyen kezdő volt, gólpasszt adott, majd szabadrúgásból a győzelmet jelentő találatot is megszerezte az Aston Villa ellen. nagyon nagy szerepelt vállalt abban, hogy a Fulham csodával határos módon elkerülte a kiesést. A Blackburn ellen gólt szerzett, a bentmaradást jelentő Portsmouth elleni győzelem pedig az ő szabadrúgása után esett gólból jött össze.
Amikor megkapta a behívót, Bullard nem akarta elhinni a megkeresést. Azt mondta, szürreális, hogy válogatott lehet, de egy kicsit sem ideges a nagy lehetőségtől. Egy álom beteljesülésének nevezte a válogatottságot.
Igaz, két éve még reálisabban gondolkodott. Akkor, mivel egyik nagymamája német, Jürgen Klinsmann-nak ajánlgatta magát. Nekik nem kellett, egy olasz végül behívta az angol válogatottba.