Zsuzsanna
-3 °C
3 °C
Jászapáti Petra
kedd 11:00
Jászapáti Petra
Rövidpályás gyorskorcsolya

Gazban és felejtésben a válogatott múltja

2008.09.14. 21:07
Bécsben, a Práter egyik sporttelepén játszotta százhat éve első mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott. A WAC-pálya helye szép és érintetlen, a kapuk már nem állnak, a lelátók gazosak. Minden nyugodt, de csak ide képzelni lehet a múltat.

Méretes rét, hátul egy fasor, a másik oldalra nézve hatalmas gaz, mögötte pedig olyan, mintha egy domb lenne, az is lehet, hogy lelátó volt valamikor. Csendes és gondozott zöld, a háttérben villamos halad. Minden nyugodt, annak ellenére, hogy Bécs közepén vagyunk, a Práter szélén, alig néhány száz méterre a Budapestről befutó úttól és attól a stadiontól, ahol júniusban az Eb-döntőt játszották.

A gazzal benőtt WAC-pálya

1902. október 12-én ötszázan vették körbe ezt a rétet, hogy megnézzék az első olyan hivatalos válogatott futballmeccset, amelyet nem két brit csapat vívott egymással. A Práter-sportpályán, ahogy akkor hívták, Bécs és Budapest csapatai játszottak egymással, a résztvevők azonban nem voltak tudatában annak, hogy éppen történelmet írnak. A hazaiak Philipp Nauss - Eipel (valódi neve: Wilhelm Eipeldauer), Omlady (Emil Wachuda) - Felix Hüttl, Rudolf Blässy, Quick (Raimund Mössner) - Julius Wiesner, Gustav Huber, Engelbert Schrammel, Jan (Johann Studnicka), Josef Taurer összeállításban feszültek neki a Bádonyi Gyula - Berán József, Grabowitz Emil - Koltai József, Pozsonyi Imre, Bayer Jenő - Buda István, Steiner Bertalan, Pokorny József, Hajós Alfréd, Oláh Károly felállású vendégcsapatnak, és elkezdődött a futballtörténelem egyik leghosszabb válogatott párharca.

Inkább nem jöttek el

Ekkor még a két főváros csapatainak összecsapása volt a meccs, de néhány évvel később mindkét szövetség hivatalos válogatott mérkőzésnek ismerte el, így Ausztria és Magyarország futballtörténetében is ez a nemzeti csapat első meccse. Az osztrákok egy évvel korábban már összecsaptak Svájcban, de akkor náluk két angol vendégjátékos is a pályára lépett. Ahogyan a Felejthetetlen 90 percek című könyv (Rejtő László-Lukács László-Szepesi György, Sport, 1977) megjegyzi, a két város csapatai már 1897 óta játszottak egymással, a budapesti BTC és a Cricketter 1897-ben találkozott, a vendégek 2-0-ra győztek.

A magyar csapatok 1902-re már több mint száz nemzetközi meccsen voltak túl, közte néhány vegyes csapat találkozójával. Ezeket a kor angol kifejezésével ramblereknek hívták, vagyis kószálónak, és sok ilyen járta Európát. Budapesten komolyabban vették a vegyescsapatokat, az 1901-ben szintén fellépő Pesti Ramblert a négy élklub vezetői és játékosai állították össze.

Szövetségi kapitánya is volt a válogatottnak, Gillemot Ferenc, azonban ebben az időben még válogató bizottságok állították össze a csapatot. Ez még nem állt fel, így a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) igazgatótanácsa a Teréz körúti Stanoj kávéház különhelyiségében állította össze a névsort. Szepesiék felidézik, az egymást érő nemzetközi meccsek sokan annyira nem tulajdonítottak jelentőséget a mérkőzésnek, hogy négyen nem voltak hajlandóak elutazni a barátságtalan őszi napon Bécsbe.

A két névsor érdekessége, hogy az iskolai kicsapást elkerülendő az osztrákoknál többen álnéven játszottak, így kerülhetett például Quick a csapatba. Nekik ugyanis még tilos lett volna futballozniuk. A másik oldalon érdemes kiemelni a csapatkapitányt, Hajós Alfrédot. 1896 kétszeres úszó olimpiai bajnokának, aki itt balszélsőt játszott, ez volt az első és utolsó fellépése a válogatottban. Négy évvel később már szövetségi kapitányként vállalt szerepet, igaz, csak két mérkőzésre.

Jegyzőkönyv

Bécs-Budapest 5-0 (2-0)
1902. október 12., Bécs, Práterstadion, 500 néző, vezette: Shires (angol)
Bécs: Nauss - Eipeldauer, Wachuda - Hüttl, Blässy, Mössner - Wiesner, Huber, Schrammel, Studnicka, Taurer
Budapest: Bádonyi - Berán, Grabowitz - Koltai, Pozsonyi, Bayer - Buda, Steiner, Pokorny, Hajós, Oláh
Góllövők: Taurer, Huber, Studnicka 3

A meccs egyoldalúra sikerült, Bécs már a tízedik percben 2-0-ra vezetett, végül 5-0-ra nyert. A hazaiak legjobbja a három gólig jutó Johann „Jan" Studnicka volt. Az ekkor még csak tizenkilenc éves balösszekötő az osztrák futball hőskorának egyik legnagyobb alakja, aki eredményes játéka mellett alacsony termetével és jellegzetes ó-lábaival is felhívta magára a figyelmet.

Kocsikázás és kutyamagyarok

A százhat évvel ezelőtti meccs cilinderes, sétapálcás úri közönségében természetesen nem volt ott a két ország közös államfője. A császár és király, Ferenc József a vasárnap magyar szempontból akkor sokkal kiemelkedőbb eseményén, a kolozsvári Mátyás-szobor avatásán vett részt. A korabeli hazai sajtó nem is a bécsi futballmeccsel foglalkozott, hanem az erdélyi történésekkel. Bécsben azonban ünnepelték a megérkező magyarokat, a Felejthetetlen 90 percek szerint vadászkocsikkal vitték körbe a városban a játékosokat, és kikürtölték a délután háromkor kezdődő meccset. A pályán már nem voltak ilyen barátságosak a vendégekkel: a keményebben fellépő pestieket lekutyamagyarozták és kavicsokkal dobálták meg. A mérkőzés utáni díszvacsora sem volt sikertörténet, mert a bécsiektől csak öten mentek el, majd ők is elszivárogtak az étteremből.

A történelmi meccset látó pályáról a futballkapuk mára eltűntek, a helye azonban érintetlen maradt. A százhat éve még nem létezett, azóta épült lelátókat teljesen ellepte a gaz. Az egykori futballpálya környékén öreg fákból és teniszpályákból van a legtöbb, előbbiek valószínűleg már akkor is itt álltak, amikor a százhat évvel ezelőtti futballmérkőzést lejátszották, de teniszhálóból is volt itt már néhány. Talán a lehajló lombok miatt, de itt minden kedélyes, persze ahogyan az Bécsben megszokott. A legtöbben az étterem teraszán ülnek, szombat dél van, többen itt ebédelnek, vagy teniszezés után egy nagyobb társasággal beszélgetnek. A két pincérről meg kiderül, magyarok.

A sporttelep, akárcsak 1902-ben, most is a Wiener Athletiksport Clubé (WAC), innen a jelenlegi WAC-pálya elnevezés. A klubtitkár, Walter Purr vezet körbe, ott, ahol most már sem az atlétika, sem a futball nem játszik szerepet. Az ezer tagot számláló egyesület elsősorban a teniszre koncentrál, abban is az amatőrökre. Az összesen 6,5 hektáros területen harminckét teniszpálya található, néhány kisebb öltözőépület, a klubiroda, egy kisebb teniszcsarnok és egy nemrég elkészült apró úszómedence mellett. A WAC-nak van gyeplabda-szakosztálya is, de már ők sem játszanak többé az egykori futballpályán.

Focisták teniszütővel

A foci régen eltűnt a Rustenschacheralleéről, a játékosok azonban nem. Purr úr odahívja az asztalunkhoz az egyik törzsvendéget. Az öregúr a 83 éves Hans Menasse, a kétszeres osztrák válogatott futballista. Az első mérkőzését a nemzeti csapatban épp Budapesten játszotta, a Megyeri úton, 1953-ban, az Aranycsapat ellen. Menasse csak a pályája végén, a másodosztályban volt a WAC játékosa. Azonban ez a hely fontos szerepet játszott a karrierjében, mivel a legendás Vienna futballistájaként itt játszotta első élvonalbeli meccsét. Miközben beszélgetünk, fejjel a másik asztal felé bök, ahová épp a 84-szeres osztrák válogatott kapus, Friedrich „Friedl" Koncilia érkezik.

Ők még emlékeztetnek a futball kezdeteire, mégis olyan, mintha kicsit kiesett volna a köztudatból a WAC-pálya. Az összes, valaha élvonalbeli meccset látott osztrák futballpályát bemutató könyv (Das grosse Buch der österreichischen Fussballstadien, Verlag die Werkstatt, 2007) ugyan hosszasan foglalkozik vele, azonban az idei Eb körül rendezett, a főváros legendás futballhelyeit bemutató kiállítás százhatvan oldalas katalógusa (Wo die Wuchtel Fliegt, Wien Museum és Löcker Verlag, 2008) két bővített mondatot szentelt a pályának.

Jó kapcsolatok

A legrégibb jelenleg is létező (bár nem használt) osztrák sportpálya nem az első volt a Práterben, az állandó helyszín mégis a WAC kiváltsága volt. A nagy bécsi parkban ugyanis csak ideiglenesen használhatták a réteket a futballisták, amint végeztek, el kellett tüntetniük maguk után a nyomokat. Az arisztokrácia és a nagypolgárság 1896-ban alapított, de futballszakosztályt egy évvel későbbtől működtető klubjának megengedték, hogy végleges pályát alakítson itt ki. Kezdettől fogva helyet kaptak a futópályán az atléták, négy pályán a teniszezők, illetve egy kisebb emelkedőn a nézők is. A klubhonlapon olvasható történetből kiderül, mindehhez kellett az udvarral ápolt jó kapcsolat is, mert a Práter a császár tulajdona volt.

A futball és a pálya az évek során egyre népszerűbb lett, így egyre sürgetőbb lett a bővítése. 1912-re készült el a megújított WAC-pálya, amelynek egyik hosszú oldalán nyolcvan méter hosszú, két és fél méter magas tribünt emeltek, ahol 1400-an fértek el. A szemközti oldalon és az egyik kapu mögött földből építettek lelátót, amely hét méter magas és 10-12 méter széles volt. A megnyitón a Tottenham Hotspur győzte le a hazai csapatot 5-2-re. Azt a WAC-ot, amely a hivatalos osztrák futballbajnokság 1911-es elindulása előtti időszak egyik maghatározó klubja volt. Épp az első kiírás előtti évben zaklatta fel egy vita az egyesületet, és a vezetőkkel elégedetlen játékosok Wiener Associationsfootball Club néven új csapatot alapítottak. A WAF sikeresebb lett, mint a WAC, és 1914-ben meg is nyerte a bajnokságot. A WAC-nak ez csak 1915-ben sikerült, amikor a háború már rányomta a bélyegét a futballra.

22 ezren a háború előtt

A hazai csapat mellett már a kezdetektől otthon volt a Práter-beli pályán az osztrák válogatott. Igazából 1913-tól játszotta itt a meccseit a nemzeti csapat. 1920-ig ez volt a hazai pálya a nemzeti csapatnak, amely összesen 24 meccsét játszotta itt, szinte valamennyit Magyarországgal. 1913-ban például 16 ezren látták a magyarok 4-1-es győzelmét, úgy, hogy a kezdés előtt óriási vihar kergette szét a sokezres tömeget. A tömegben ott volt háromszáz magyar is, akik különvonattal utaztak a meccsre. Egy évvel később, néhány hónappal a világháború kirobbanása előtt a hazaiak 2-0-s győzelemmel törték meg válogatottunk nyolcmeccses veretlenségi sorozatát. Ekkor 22 ezren voltak a lelátókon, a korabeli bécsi sajtó szerint azonban harmincezren is kijöttek volna. Az osztrákok fukarul bántak a belépőkkel, a magyarok közül a szövetségi elnöknek is jegyet kellett vennie.

A háború alatt is többször összecsapott egymással itt a két válogatott, mivel más ellenfél nem nagyon akadt volna a számukra. Ezek a találkozók is 15-20 ezer embert vonzottak. A WAC-pálya utolsó válogatott meccse az 1920. májusi 2-2-es döntetlen volt, amelyet húszezren láttak. Ausztria ezután a jóval nagyobb simmeringi Hadon és a hetvenezres Hohe Wartén játszotta hazai mérkőzéseit.

Ausztria válogatott mérkőzései a WAC-pályán

1902. október 12.: Ausztria-Magyarország 5-0
1903. október 11.: Ausztria-Magyarország 4-2
1913. április 27.: Ausztria-Magyarország 1-4
1913. június 15.: Ausztria-Olaszország 2-0
1914. május 3.: Ausztria-Magyarország 2-0
1914. november 8.: Ausztria-Magyarország 1-2
1915. május 30.: Ausztria-Magyarország 1-2
1915. október 3.: Ausztria-Magyarország 4-2
1916. november 5.: Ausztria-Magyarország 3-3
1917. május 6.: Ausztria-Magyarország 1-1
1917. július 15.: Ausztria-Magyarország 1-4
1917. november 4.: Ausztria-Magyarország 1-2
1918. május 9.: Ausztria-Svájc 5-1
1918. június 2.: Ausztria-Magyarország 0-2
1918. október 6.: Ausztria-Magyarország 0-3
1919. október 5.: Ausztria-Magyarország 2-0
1920. május 2.: Ausztria-Magyarország 2-2

A WAC vezetői egy ideig még tervezték, hogy kibővítik a stadiont, de ez végül elmaradt. 1924-ben megújult a pálya, az eddigi falelátó helyett 107 méter hosszú, nyolc méter mély és 2400 férőhelyes vasbeton tribünt emeltek. A nyitómeccsen a hazaiak meglepetésre 2-1-re legyőzték a Rapidot. A legfurcsább mérkőzés nem ez volt itt, hanem 1928-ban egy olyan összecsapás, amelyen motorosok rúgták a labdát. Egy évvel később ismét szépítgették a pályát, vízelvezető rendszert építettek be, kiszélesítették a lelátókat. A következő évtized még részben sikeres volt a klub számára, amely döntőt játszhatott a háború előtti időszak rangos sorozatában, a Mitropa-kupában, 1936-ban azonban hosszú időre eltűnt az első osztályból.

Szinte észrevétlenül

A klub futballjának és a stadionnak az utolsó fejezete 1956-ban, a visszajutással kezdődött. Kétszer - 60-ban és 61-ben - még harmadik lett a WAC, ekkor előfordultak tízezres nézőszámok, majd 1965-ben végleg eltűnt az osztrák focielitből. A következő években már a pénztelenség volt a meghatározó, volt, hogy a csapatnak a feljutást kellett elszórakoznia. 1973-ban következett a fúzió az Austria Wiennel, és ezzel a tétmeccsek eltűntek a Práter ezen részéről. A lilák egy ideig még edzőpályának használták, később pedig lebontották a hosszú lelátót, ahol az öltözők is voltak.

Azóta a kedélyesség uralkodik a WAC-pályán, hangos futballszurkolók helyett elegáns teniszezők uralják a tájat. Már semmi sem emlékeztet arra, hogy itt kezdődött az osztrák és a magyar futballválogatott története is.