Előd
7 °C
17 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Gazban és felejtésben a válogatott múltja

2008.09.14. 21:07
Bécsben, a Práter egyik sporttelepén játszotta százhat éve első mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott. A WAC-pálya helye szép és érintetlen, a kapuk már nem állnak, a lelátók gazosak. Minden nyugodt, de csak ide képzelni lehet a múltat.

Méretes rét, hátul egy fasor, a másik oldalra nézve hatalmas gaz, mögötte pedig olyan, mintha egy domb lenne, az is lehet, hogy lelátó volt valamikor. Csendes és gondozott zöld, a háttérben villamos halad. Minden nyugodt, annak ellenére, hogy Bécs közepén vagyunk, a Práter szélén, alig néhány száz méterre a Budapestről befutó úttól és attól a stadiontól, ahol júniusban az Eb-döntőt játszották.

A gazzal benőtt WAC-pálya

1902. október 12-én ötszázan vették körbe ezt a rétet, hogy megnézzék az első olyan hivatalos válogatott futballmeccset, amelyet nem két brit csapat vívott egymással. A Práter-sportpályán, ahogy akkor hívták, Bécs és Budapest csapatai játszottak egymással, a résztvevők azonban nem voltak tudatában annak, hogy éppen történelmet írnak. A hazaiak Philipp Nauss - Eipel (valódi neve: Wilhelm Eipeldauer), Omlady (Emil Wachuda) - Felix Hüttl, Rudolf Blässy, Quick (Raimund Mössner) - Julius Wiesner, Gustav Huber, Engelbert Schrammel, Jan (Johann Studnicka), Josef Taurer összeállításban feszültek neki a Bádonyi Gyula - Berán József, Grabowitz Emil - Koltai József, Pozsonyi Imre, Bayer Jenő - Buda István, Steiner Bertalan, Pokorny József, Hajós Alfréd, Oláh Károly felállású vendégcsapatnak, és elkezdődött a futballtörténelem egyik leghosszabb válogatott párharca.

Inkább nem jöttek el

Ekkor még a két főváros csapatainak összecsapása volt a meccs, de néhány évvel később mindkét szövetség hivatalos válogatott mérkőzésnek ismerte el, így Ausztria és Magyarország futballtörténetében is ez a nemzeti csapat első meccse. Az osztrákok egy évvel korábban már összecsaptak Svájcban, de akkor náluk két angol vendégjátékos is a pályára lépett. Ahogyan a Felejthetetlen 90 percek című könyv (Rejtő László-Lukács László-Szepesi György, Sport, 1977) megjegyzi, a két város csapatai már 1897 óta játszottak egymással, a budapesti BTC és a Cricketter 1897-ben találkozott, a vendégek 2-0-ra győztek.

A magyar csapatok 1902-re már több mint száz nemzetközi meccsen voltak túl, közte néhány vegyes csapat találkozójával. Ezeket a kor angol kifejezésével ramblereknek hívták, vagyis kószálónak, és sok ilyen járta Európát. Budapesten komolyabban vették a vegyescsapatokat, az 1901-ben szintén fellépő Pesti Ramblert a négy élklub vezetői és játékosai állították össze.

Szövetségi kapitánya is volt a válogatottnak, Gillemot Ferenc, azonban ebben az időben még válogató bizottságok állították össze a csapatot. Ez még nem állt fel, így a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) igazgatótanácsa a Teréz körúti Stanoj kávéház különhelyiségében állította össze a névsort. Szepesiék felidézik, az egymást érő nemzetközi meccsek sokan annyira nem tulajdonítottak jelentőséget a mérkőzésnek, hogy négyen nem voltak hajlandóak elutazni a barátságtalan őszi napon Bécsbe.

A két névsor érdekessége, hogy az iskolai kicsapást elkerülendő az osztrákoknál többen álnéven játszottak, így kerülhetett például Quick a csapatba. Nekik ugyanis még tilos lett volna futballozniuk. A másik oldalon érdemes kiemelni a csapatkapitányt, Hajós Alfrédot. 1896 kétszeres úszó olimpiai bajnokának, aki itt balszélsőt játszott, ez volt az első és utolsó fellépése a válogatottban. Négy évvel később már szövetségi kapitányként vállalt szerepet, igaz, csak két mérkőzésre.

Jegyzőkönyv

Bécs-Budapest 5-0 (2-0)
1902. október 12., Bécs, Práterstadion, 500 néző, vezette: Shires (angol)
Bécs: Nauss - Eipeldauer, Wachuda - Hüttl, Blässy, Mössner - Wiesner, Huber, Schrammel, Studnicka, Taurer
Budapest: Bádonyi - Berán, Grabowitz - Koltai, Pozsonyi, Bayer - Buda, Steiner, Pokorny, Hajós, Oláh
Góllövők: Taurer, Huber, Studnicka 3

A meccs egyoldalúra sikerült, Bécs már a tízedik percben 2-0-ra vezetett, végül 5-0-ra nyert. A hazaiak legjobbja a három gólig jutó Johann „Jan" Studnicka volt. Az ekkor még csak tizenkilenc éves balösszekötő az osztrák futball hőskorának egyik legnagyobb alakja, aki eredményes játéka mellett alacsony termetével és jellegzetes ó-lábaival is felhívta magára a figyelmet.

Kocsikázás és kutyamagyarok

A százhat évvel ezelőtti meccs cilinderes, sétapálcás úri közönségében természetesen nem volt ott a két ország közös államfője. A császár és király, Ferenc József a vasárnap magyar szempontból akkor sokkal kiemelkedőbb eseményén, a kolozsvári Mátyás-szobor avatásán vett részt. A korabeli hazai sajtó nem is a bécsi futballmeccsel foglalkozott, hanem az erdélyi történésekkel. Bécsben azonban ünnepelték a megérkező magyarokat, a Felejthetetlen 90 percek szerint vadászkocsikkal vitték körbe a városban a játékosokat, és kikürtölték a délután háromkor kezdődő meccset. A pályán már nem voltak ilyen barátságosak a vendégekkel: a keményebben fellépő pestieket lekutyamagyarozták és kavicsokkal dobálták meg. A mérkőzés utáni díszvacsora sem volt sikertörténet, mert a bécsiektől csak öten mentek el, majd ők is elszivárogtak az étteremből.

A történelmi meccset látó pályáról a futballkapuk mára eltűntek, a helye azonban érintetlen maradt. A százhat éve még nem létezett, azóta épült lelátókat teljesen ellepte a gaz. Az egykori futballpálya környékén öreg fákból és teniszpályákból van a legtöbb, előbbiek valószínűleg már akkor is itt álltak, amikor a százhat évvel ezelőtti futballmérkőzést lejátszották, de teniszhálóból is volt itt már néhány. Talán a lehajló lombok miatt, de itt minden kedélyes, persze ahogyan az Bécsben megszokott. A legtöbben az étterem teraszán ülnek, szombat dél van, többen itt ebédelnek, vagy teniszezés után egy nagyobb társasággal beszélgetnek. A két pincérről meg kiderül, magyarok.

A sporttelep, akárcsak 1902-ben, most is a Wiener Athletiksport Clubé (WAC), innen a jelenlegi WAC-pálya elnevezés. A klubtitkár, Walter Purr vezet körbe, ott, ahol most már sem az atlétika, sem a futball nem játszik szerepet. Az ezer tagot számláló egyesület elsősorban a teniszre koncentrál, abban is az amatőrökre. Az összesen 6,5 hektáros területen harminckét teniszpálya található, néhány kisebb öltözőépület, a klubiroda, egy kisebb teniszcsarnok és egy nemrég elkészült apró úszómedence mellett. A WAC-nak van gyeplabda-szakosztálya is, de már ők sem játszanak többé az egykori futballpályán.

Focisták teniszütővel

A foci régen eltűnt a Rustenschacheralleéről, a játékosok azonban nem. Purr úr odahívja az asztalunkhoz az egyik törzsvendéget. Az öregúr a 83 éves Hans Menasse, a kétszeres osztrák válogatott futballista. Az első mérkőzését a nemzeti csapatban épp Budapesten játszotta, a Megyeri úton, 1953-ban, az Aranycsapat ellen. Menasse csak a pályája végén, a másodosztályban volt a WAC játékosa. Azonban ez a hely fontos szerepet játszott a karrierjében, mivel a legendás Vienna futballistájaként itt játszotta első élvonalbeli meccsét. Miközben beszélgetünk, fejjel a másik asztal felé bök, ahová épp a 84-szeres osztrák válogatott kapus, Friedrich „Friedl" Koncilia érkezik.

Ők még emlékeztetnek a futball kezdeteire, mégis olyan, mintha kicsit kiesett volna a köztudatból a WAC-pálya. Az összes, valaha élvonalbeli meccset látott osztrák futballpályát bemutató könyv (Das grosse Buch der österreichischen Fussballstadien, Verlag die Werkstatt, 2007) ugyan hosszasan foglalkozik vele, azonban az idei Eb körül rendezett, a főváros legendás futballhelyeit bemutató kiállítás százhatvan oldalas katalógusa (Wo die Wuchtel Fliegt, Wien Museum és Löcker Verlag, 2008) két bővített mondatot szentelt a pályának.

Jó kapcsolatok

A legrégibb jelenleg is létező (bár nem használt) osztrák sportpálya nem az első volt a Práterben, az állandó helyszín mégis a WAC kiváltsága volt. A nagy bécsi parkban ugyanis csak ideiglenesen használhatták a réteket a futballisták, amint végeztek, el kellett tüntetniük maguk után a nyomokat. Az arisztokrácia és a nagypolgárság 1896-ban alapított, de futballszakosztályt egy évvel későbbtől működtető klubjának megengedték, hogy végleges pályát alakítson itt ki. Kezdettől fogva helyet kaptak a futópályán az atléták, négy pályán a teniszezők, illetve egy kisebb emelkedőn a nézők is. A klubhonlapon olvasható történetből kiderül, mindehhez kellett az udvarral ápolt jó kapcsolat is, mert a Práter a császár tulajdona volt.

A futball és a pálya az évek során egyre népszerűbb lett, így egyre sürgetőbb lett a bővítése. 1912-re készült el a megújított WAC-pálya, amelynek egyik hosszú oldalán nyolcvan méter hosszú, két és fél méter magas tribünt emeltek, ahol 1400-an fértek el. A szemközti oldalon és az egyik kapu mögött földből építettek lelátót, amely hét méter magas és 10-12 méter széles volt. A megnyitón a Tottenham Hotspur győzte le a hazai csapatot 5-2-re. Azt a WAC-ot, amely a hivatalos osztrák futballbajnokság 1911-es elindulása előtti időszak egyik maghatározó klubja volt. Épp az első kiírás előtti évben zaklatta fel egy vita az egyesületet, és a vezetőkkel elégedetlen játékosok Wiener Associationsfootball Club néven új csapatot alapítottak. A WAF sikeresebb lett, mint a WAC, és 1914-ben meg is nyerte a bajnokságot. A WAC-nak ez csak 1915-ben sikerült, amikor a háború már rányomta a bélyegét a futballra.

22 ezren a háború előtt

A hazai csapat mellett már a kezdetektől otthon volt a Práter-beli pályán az osztrák válogatott. Igazából 1913-tól játszotta itt a meccseit a nemzeti csapat. 1920-ig ez volt a hazai pálya a nemzeti csapatnak, amely összesen 24 meccsét játszotta itt, szinte valamennyit Magyarországgal. 1913-ban például 16 ezren látták a magyarok 4-1-es győzelmét, úgy, hogy a kezdés előtt óriási vihar kergette szét a sokezres tömeget. A tömegben ott volt háromszáz magyar is, akik különvonattal utaztak a meccsre. Egy évvel később, néhány hónappal a világháború kirobbanása előtt a hazaiak 2-0-s győzelemmel törték meg válogatottunk nyolcmeccses veretlenségi sorozatát. Ekkor 22 ezren voltak a lelátókon, a korabeli bécsi sajtó szerint azonban harmincezren is kijöttek volna. Az osztrákok fukarul bántak a belépőkkel, a magyarok közül a szövetségi elnöknek is jegyet kellett vennie.

A háború alatt is többször összecsapott egymással itt a két válogatott, mivel más ellenfél nem nagyon akadt volna a számukra. Ezek a találkozók is 15-20 ezer embert vonzottak. A WAC-pálya utolsó válogatott meccse az 1920. májusi 2-2-es döntetlen volt, amelyet húszezren láttak. Ausztria ezután a jóval nagyobb simmeringi Hadon és a hetvenezres Hohe Wartén játszotta hazai mérkőzéseit.

Ausztria válogatott mérkőzései a WAC-pályán

1902. október 12.: Ausztria-Magyarország 5-0
1903. október 11.: Ausztria-Magyarország 4-2
1913. április 27.: Ausztria-Magyarország 1-4
1913. június 15.: Ausztria-Olaszország 2-0
1914. május 3.: Ausztria-Magyarország 2-0
1914. november 8.: Ausztria-Magyarország 1-2
1915. május 30.: Ausztria-Magyarország 1-2
1915. október 3.: Ausztria-Magyarország 4-2
1916. november 5.: Ausztria-Magyarország 3-3
1917. május 6.: Ausztria-Magyarország 1-1
1917. július 15.: Ausztria-Magyarország 1-4
1917. november 4.: Ausztria-Magyarország 1-2
1918. május 9.: Ausztria-Svájc 5-1
1918. június 2.: Ausztria-Magyarország 0-2
1918. október 6.: Ausztria-Magyarország 0-3
1919. október 5.: Ausztria-Magyarország 2-0
1920. május 2.: Ausztria-Magyarország 2-2

A WAC vezetői egy ideig még tervezték, hogy kibővítik a stadiont, de ez végül elmaradt. 1924-ben megújult a pálya, az eddigi falelátó helyett 107 méter hosszú, nyolc méter mély és 2400 férőhelyes vasbeton tribünt emeltek. A nyitómeccsen a hazaiak meglepetésre 2-1-re legyőzték a Rapidot. A legfurcsább mérkőzés nem ez volt itt, hanem 1928-ban egy olyan összecsapás, amelyen motorosok rúgták a labdát. Egy évvel később ismét szépítgették a pályát, vízelvezető rendszert építettek be, kiszélesítették a lelátókat. A következő évtized még részben sikeres volt a klub számára, amely döntőt játszhatott a háború előtti időszak rangos sorozatában, a Mitropa-kupában, 1936-ban azonban hosszú időre eltűnt az első osztályból.

Szinte észrevétlenül

A klub futballjának és a stadionnak az utolsó fejezete 1956-ban, a visszajutással kezdődött. Kétszer - 60-ban és 61-ben - még harmadik lett a WAC, ekkor előfordultak tízezres nézőszámok, majd 1965-ben végleg eltűnt az osztrák focielitből. A következő években már a pénztelenség volt a meghatározó, volt, hogy a csapatnak a feljutást kellett elszórakoznia. 1973-ban következett a fúzió az Austria Wiennel, és ezzel a tétmeccsek eltűntek a Práter ezen részéről. A lilák egy ideig még edzőpályának használták, később pedig lebontották a hosszú lelátót, ahol az öltözők is voltak.

Azóta a kedélyesség uralkodik a WAC-pályán, hangos futballszurkolók helyett elegáns teniszezők uralják a tájat. Már semmi sem emlékeztet arra, hogy itt kezdődött az osztrák és a magyar futballválogatott története is.