Géza
-12 °C
-4 °C
Jégkorong
ma 15:45

Már szinte felesleges kirúgni Ancelottit

2008.09.15. 19:29
A szezont rettenetesen kezdő Milannál mindenki az edzőváltásról beszél, de a vezetőség hallani sem akar Carlo Ancelotti kirúgásáról. Annyiban feltétlenül igazuk van, hogy ha nem küldték el a szakembert a súlyos kudarcokkal végződő tavalyi szezon után, akkor már kár kapkodni. A bajnoki cím mindenesetre szinte máris elment.

2007. december 16-án a Milan a BL címvédőjeként a klubvilágbajnokság döntőjében 4-2-re verte az argentin Boca Juniors csapatát, és ezzel Európa után a világ futballtrónjára is felült. A japánban rendezett torna megnyerése pár hónapra még levette Carlo Ancelotti vezetőedző válláról a csapatnál mutatkozó gondok súlyos terhét, de ahogy közeledett a 2007/08-as szezon vége, a Milan egyre nagyobb bajba került.

A csapat játéka sehogy nem akart összeállni, több sérülés is hátráltatta a milánóiakat, és már ősszel láthatóak voltak bizonyos gondok. Elsősorban a kiegyensúlyozott támadójáték hiányzott nagyon, és már akkor igen furcsa volt, hogy egy európai szuperklub egy 18 éves brazil fiútól várja a megváltást (Pato kora miatt csak a télen léphetett pályára a Milanban). A csatár bemutatkozott, nem is játszott rosszul, de ahogy az várható volt, a csapat gondjaira nem jelentett megoldást.

A Milan vergődött, néhány mérkőzésre még ugyan fel tudták szívni magukat (a Juventus ellen a szezon egyik legjobb csatáját vívták – jellemző, hogy hiába lőttek két gólt idegenben, kikaptak), de az utolsó fordulókban történtekben tökéletesen benne volt a Milan egész idényének esszenciája: a városi derbin legyőzték az Intert, és ezzel elfoglalták a negyedik, még BL-t érő helyet, amit az utolsó előtti játéknapon veszítettek el egy megalázó nápolyi pofonnal.

A Fiorentina előzött, a Milannak meg kellett elégednie az UEFA-kupával, és nagyon kevesen voltak, akik nem vették tökéletesen biztosra, hogy Carlo Ancelottinak mennie kell. Az egyik legeredményesebb olasz szakembernek a vereségeket talán még megbocsátották volna, de a Milan teljesítménye az egész szezonban hullámzó volt, erre pedig nem lehetett mentséget találni.

Kaká 2003-as érkezésével Ancelotti felépítette az európai klubfutball egyik meghatározó csapatát. Zseniális húzások egész sorával olyan csapattá tette a Milant, amelynek tulajdonképpen nem volt gyenge pontja, és az általa kiépített karácsonyfa-formációnak köszönhetően egyaránt képes volt hatékonyan védekezni és szemre is tetszetősen támadni.

A karácsonyfa

Az Ancelotti-féle Milan 4-3-2-1-es sikerének egyik legfontosabb eleme nem a zseniális Kaká vagy a szintén világklasszis Seedorf, hanem a középpálya védekező részéből irányító Pirlo, aki a védekezést is hatékonyan tudta segíteni, és remek labdákkal szolgálta ki az előtte játszókat. Seedorf rendszerint a baloldalról indul, és oda is zár vissza védekezés esetén, Kaká pedig kötetlenül, de a középpályára visszalépve játszhatott az egy szem csatár mögött. Ennek a rendszernek nagyon fontos része a két szélsőhátvéd folyamatos belépése a támadásokba, ilyenkor a támadók a tizenhatoson belülre vagy annak előterébe helyezkednek, ami a védők labdakihozatalát is nagyban megnehezíti. A felállást először Terry Venables használta eredményesen az 1996-os Eb-n, de láthattuk többször a Rijkaard-féle Barcelonától is.

Ancelotti pedig hátradőlt, és hagyta játszani a csapatát: a 4-3-2-1 rendszerben Kaká és Seedorf remekül megértette egymást a csapat támadósorában, előttük pedig a csúcson lévő Sevcsenko szórta a gólokat. A szakember egyik legzseniálisabb húzása volt, hogy az irányító középpályás Pirlót egy sorral hátrébb vonta, ezáltal a biztos középpályás védekezés mellett a támadások és a labdakihozatalok is gond nélkül folytak lábról lábra a Milannál.

Nincs azonban az a zseniális edzői húzás, amire ne lehetne ellenszert találni, és ha lehet, akkor azt a Serie A-ban meg is fogják találni. A Milan tavaly jutott el arra a szintre, hogy az olasz bajnokságban már a Sienát sem tudta meglepni, időközben ugyanis a kiscsapatok is rájöttek, mit kell játszaniuk a milánóiak ellen. A csapat elfáradt, jöttek a sérülések, Ancelotti pedig képtelen volt komoly változtatásokat eszközölni.

Az eredmények kezdtek elmaradozni, a csapat gondjai pedig egyszerre váltak láthatóvá: a védelem kiöregedett, a játékosok formája ingadozott vagy egyenletesen gyenge volt, a kapusok sem tettek hozzá semmit a csapat játékához, és a csatárok sem szállították a gólokat, amelyekkel legalább az eredményesség látszata mögé lehetett volna rejteni a csapat hiányosságait.

Carlo Ancelotti nem lett rosszabb edző a tavalyi kudarctól, mégis furcsának hatott a döntés, hogy a Milan élén maradhatott. Ha létezik egyáltalán ilyen, a csapat és az edző kapcsolata elfáradt, Ancelotti már nem tudta úgy motiválni a játékosait, hogy azok felülkerekedve a szerkezeti gondokon legalább a minimális követelményeket hozni tudják. A Milant újjá kellett éleszteni – és ezt a kispadon kellett volna kezdeni.

A Milan nyári igazolásai

Annak ellenére, hogy a Milannak elsősorban a védelmét kellett volna megerősítenie, sokáig úgy tűnt, hogy Zambrotta lesz az egyetlen hátvéd, akit igazolnak. Az olasz válogatott védő azonban szélsőhátvéd, Ancelottinak pedig inkább középsőre lett volna szüksége, de nagyon sokáig vártak, így kényszerpályán mozogva az Arsenallal kimondottan rossz szezont produkáló svájci Senderost tudták csak Milánóba hozni. Tulajdonképpen a védelem megerősítését célozta a francia Flamini leigazolása is, mellette azonban csak támadók érkeztek: Ronaldinho a Barcelonától, Sevcsenko a Chelsea-től, Borriello a Genoából. A kapusposztra sokan a francia Freyt várták, de őt sem sikerült elcsábítani Firenzéből, helyette a csapat korábbi kapusát, Abbiatit hívta vissza Ancelotti.

Az elnökség azonban reszkírozott, és megtartotta az edzőt. Talán arra gondoltak, hogy egy több poszton megerősített keretből Ancelotti már korábban is képes volt nagyszerű csapatot kovácsolni, vagy egyszerűen nem volt a piacon szabad edző, akire nyugodtan rábízták volna a feladatot. Mindenesetre a szakember maradt, és nekilátott az új Milan összerakásának.

A kockázatos döntés azonban, ezt most már egyértelműen kijelenthetjük, nem vált be. A Milan július vége óta nyolc mérkőzést játszott, amelyek közül hetet elveszített, és ezekben benne volt a Serie A első két fordulója is. A nyitányon a játékkal nem volt vészesen nagy gond, a második játéknapon azonban a Genoa nagyon simán legyőzte a milánóiakat, és könnyen lehet, hogy ez a vezetőedző állásába kerül.

A potenciális jelöltek között a bukott szövetségi kapitány, Roberto Donadoni és a klub egykori legendás játákosa, Frank Rijkaard nevét emlegeti az olasz sajtó. Előbbi nagyon csúnyán leszerepelt a világbajnok olasz válogatottal az Eb-n, utóbbi a Barcelona kispadján égett meg több sikeres év után, amelyeket többen segédedzőjének, Henk Ten Caténak tulajdonítottak.

Adriano Galliani, a Milan elnöke a vasárnapi mérkőzés után kijelentette, nincs veszélyben Ancelotti állása. Ennek ellenére ha a vezetőség lépni akar, azt most kell megtennie, ráadásul azzal a tudattal, hogy hibáztak, és ez valószínűleg a bajnoki címükbe kerül (az elmúlt három bajnokságban csak egyszer kapott ki kettőnél többször a későbbi bajnok), ezt pedig nehéz lesz lenyomni a szurkolók torkán, hiszen idén a Milan nem BL-szereplő, így elsődleges célja a bajnoki cím volt.

Galliani: Nem gondolunk Ancelotti leváltására

"Nem akarom egyfolytában ismételgetni, de sem én, sem Silvio Berlusconi nem gondolt Ancelotti leváltására. A bajnokság még csak most kezdődött és ha a válogatott is engedi, akkor végre elkezdhetünk dolgozni" - nyilatkozta a Milan elnöke a Genoa elleni vereség után. Ancelotti nem kívánt a menesztését firtató kérdésekre válaszolni, csapatának gondjaival viszont tisztában van: "A probléma nyilvánvaló: gyenge a védekezésünk, elől pedig nem vagyunk elég agresszívek. A Genoa ellen az első félidőben rosszul játszottunk, a másodikban már valamit javult a helyzet, de a gond nem orvosolhatatlan. Ismerem a játékosaimat, tudom, hogy változni fog az összkép." (MTI)