További Futball cikkek
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
- Mentő vitte el edzésről a Bayern München kapusát
A tavalyi szezon folytatódik a Serie A-ban, minden az Inter szája íze szerint alakul: a milánóiak megnyerik azokat a mérkőzéseiket is, amikor erre nem feltétlenül szolgálnak rá, míg ellenfeleik – jelen esetben a Juventus – hiába küzdenek, hogy begyötörjék a győztes gólt. A Milan magára találni látszik, idegenben győzött, a Roma pedig ezúttal Genovában kapott ki.
Az Inter 1-0-ra megverte a Leccét, és a Juventus pontvesztésének köszönhetően egyedül vezeti a tabellát. Az első félidőben nagyon úgy tűnt, hogy Jose Mourinho csapata már a hétvégi, Milan elleni derbire tartalékol, a Lecce pedig amellett, hogy magabiztosan védekezett, veszélyes ellentámadásokat is vezetett. A szünetre vonuló Inter-játékosokat - köztük a 600. alkalommal (!) pályára lépő csapatkapitányt, Zanettit - kifütyülte a Meazza stadion közönsége.
A vendégek nem játszottak alárendelt szerepet, 12 perccel a lefújás előtt mégis az Inter szerzett vezetést. Maicon sokadik előretörése végén remek labdát tett középre, Ibrahimovic lekészítette, Cruz a hálóba bombázott. A vendégek az utolsó másodpercekben kis híján egyenlíteni tudtak, de Julio Cesar a helyén volt Caserta lövésénél. Az Inter győzelmével két ponttal vezeti az olasz bajnoki mezőnyt.
A Juventus ráállt az 1-0-s győzelmekre, és ahogy eddig, a Catania ellen is Amauri góljával került előnybe, de a szicíliaiak nem omlottak össze, többször tesztelték a Buffont helyettesítő Manningert. A Juventusnál remek játékkal mutatkozott be kezdőként a legígéretesebb olasz tehetségnek tartott Giovinco, a torinóiaknak mégsem sikerült megnyugtatóvá növelniük előnyüket.
A második félidő közepén a Juventus eddigi legerősebbnek tűnő csapatrésze omlott össze, a két középső védő hibáját pedig Plasmati használta ki. A hazaiak óriási lendülettel kezdtek támadni, tudták ők is, pont az ilyen mérkőzéseket kell kegyetlenül megnyerni, ha versenyben akarnak maradni, de hiába alakítottak ki számos helyzetet, betalálniuk már nem sikerült, maradt az 1-1. Ezzel Claudio Ranieri csapata négy helyet esett vissza.
A Milan a Zürich elleni 3-1-es UEFA-kupa-sikernek hála összeszedte magát, a Lazio legyőzése után ezúttal a Reggina vendégeként nyert. Carlo Ancelotti csapata Borriello fejesgóljával került előnybe, de a második félidő elején a már a korábbi mérkőzéseken is remekül mozgó csatár megsérült, és egy perccel később a hazaiak egyenlítettek. Helyét egy másik jubiláns, Sevcsenko foglalta el, aki háromszázadszor lépett pályára a Milan színeiben.
A győztes gólt eredményező támadás is az ukrán csatártól indult, aki Kakát indította, aki remekül játszotta meg az érkező Patót, a fiatal brazil támadó közelről nem hibázott. Győzelmével a Milan csatlakozott a középmezőnyhöz, és sem a játékuk, sem a helyzetük nem tűnik már olyan kilátástalannak, mint egy héttel ezelőtt. A hét végén jön az igazi erőpróba, az Inter.
A milánóiakkal ellentétben tartósította rossz formáját a Roma. Luciano Spalletti csapata a Genoa vendégeként szenvedett vereséget, ám ehhez szükség volt arra is, hogy a játékvezető óriásit hibázva érvénytelenítse Panucci (idei harmadik gólját szerezhette volna a hátvéd) találatát, aki legalább két méterrel hátrébbról indult, mint az utolsó védő. A rómaiak 2-1-es hátrányban elveszítették De Rossit is, akit második sárgája után kiállított Brighi játékvezető.
A Roma hiába támadott az egyenlítésért, emberhátrányban nem volt veszélyes, a Genoa pedig Milito (a csatár kiváló játékkal tért vissza, negyedik mérkőzésén a negyedik gólját szerezte) vezérletével eldöntötte a mérkőzést. A Roma bajban van, a védekezésük és a középpályájuk sem tűnik összerakottnak, elmenőben van a szezon az elmúlt két idény legszebb futballját játszó csapata számára.
A Lazio megrázta magát a Milantól kapott verés után, és nyolc perc alatt három gólt szerezve nagyon elkapta a Fiorentinát. A firenzeiekhez hiába tért vissza Mutu, ismét bebizonyosodott, hogy hiába a tehetséges keret, idegenben nagyon nem megy. A Lazio ellenben tavalyi, csalódást keltő szezonja után idén kifejezetten erősnek tűnik, múlt heti veresége ellenére ismét a második helyen áll.
Az edzőváltása után remek formába lendült Palermo kikapott a Napoli vendégeként, a Chievo feszült, durva mérkőzésen döntetlent játszott a Torinóval (mindkét csapat a játékvezetőt hibáztatja az elmaradt győzelem miatt), a Bologna már a 13. percben emberhátrányba került az Udinese ellen, a vendégek így gond nélkül verték az újoncot, az Atalanta 1-0-ra nyert az egyetlen nullapontos csapatként utolsó Cagliari ellen. A Siena unalmas, eseménytelen mérkőzésen játszott gól nélküli döntetlent a Sampdoriával.
Serie A, negyedik forduló
Inter-Lecce 1-0 (Cruz 78.)Juventus-Catania 1-1 (Amauri 15., ill. Plasmati 68.)
Reggina-Milan 1-2 (Corradi 59., ill. Borriello 23., Pato 73.)
Genoa- Roma 3-1 (Sculli 4., Milito 61., 68., ill. De Rossi 28.)
Lazio-Fiorentina 3-0 (Mauri 51., Pandev 54., Siviglia 59.)
Napoli-Palermo 2-1 (Hamsik 13., Zalayeta 75., ill. Miccoli 83. - 11-esből)
Atalanta-Cagliari 1-0 (Floccari 79.)
Bologna-Udinese 0-3 (D'Agostino 13. - 11-esből, Floro Flores 21., Pepe 74.)
Chievo-Torino 1-1 (Marcolioni 50., ill. Bianchi 40. - 11-esből)
Siena-Sampdoria 0-0
Az élcsoport:
1. Inter 10 (7-3), 2. Lazio 9 (10-5), 3. Atalanta 9 (3-1), 4. Napoli 8 (5-3), 5. Juventus 8 (4-2)
A góllövőlista állása: Milito (Genoa) és Zarate (Lazio) 4-4, Amauri (Juventus), Hamsik (Napoli), Pandev (Lazio), Miccoli (Palermo) 3-3