Az ügyészség iratai szerint négy évvel ezelőtt, 2003. szeptember 27-én egy közel 200 fős, fiatalokból álló csoport gyűlt össze a Barcelonához közeli Sabadell egyik bárja előtt, és randalírozásuk láttán a lakók riasztották a rendőrséget. Amint a rendőrök beszélgetésbe kezdtek a bár illetékesével, a csoport nagyobbik része feloszlott, ám néhányan „ellenségesen viselkedtek, így a hatóság erősítést kért a rendőrségtől”. Közbe is kellett avatkozniuk, ugyanis a helyzet odáig fajult, hogy a rendbontók parkoló járműveket rongáltak, konténereket gyújtottak fel, jelzőlámpákat szakítottak ki a helyükről.
Közel húsz renitens fiatal nem volt hajlandó elvonulni, inkább egy közeli bárban kerestek menedéket, és a rendőrök bejutását poharak és üvegek doblásával igyekeztek megakadályozni. Az ügyészség közlése szerint a hatóságiak végül megfékezték a fiatalokat, és a legrenitensebbek között azonosították Oleguert is.
A 28 esztendős katalán védő, aki a tavalyi szezonig a Barcelonában szerepelt, a vád szerint kővel sebesített meg egy hatósági embert a könyökén. Vele együtt még 11 embert vádolnak törvénysértő cselekedetek elkövetésével. A 28 esztendős Oleguernek és további két társának kétéves börtönbüntetést kér a helyi ügyészség, míg a többiek 18 hónapot kaphatnak.
Oleguer korábban szélsőséges politikai nézeteiről híresült el, és most könnyen lehet, hogy börtönben köt ki. A katalán futballista 21 évesen került a Barcelona együtteséhez, és 162 fellépése alkalmával (2002-2008 között) egy gólt szerzett. Idén nyáron hárommillió euró ellenében igazolt a holland Ajax csapatához.