További Futball cikkek
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
- Mentő vitte el edzésről a Bayern München kapusát
A Debrecen úgy is simán vezet a Soproni Ligában, hogy az egykori nagy csapat meghatározó játékosai (Sándor, Dombi, Szatmári) ma már csak kiegészítő szerepet játszanak. Ennek ellenére a Loki rúgta a legtöbb gólt az ősszel, és a legkevesebbet kapta. Az Oláh, Rudolf csatárkettős megállíthatatlannak tűnik.
Újpesten két éve a saját fiatalokban, egy éve az afrikaiakban, idén a balkáni légióban bíztak. Ennek ellenére a bajnokiknak éppen csak a felét sikerült megnyerniük. A lila-fehérek hozzák a Szentes Lázár edzette csapatok játékát, az eredmény mindennél fontosabb, így aki szép futballt akar látni, annak nem a Megyeri útra kell járnia. A második forduló óta nem kaptak ki, így is csak másodikak. Ha most sem nyerik meg a bajnokságot, a Ferencváros-szurkolók kedvességét is el kell viselniük, miszerint úgy sem tudnak nyerni, hogy a zöld-fehérek nincsenek az első osztályban.
A harmadik helyen a Vasas áll. Mészöly Géza bizonyítja, hogy ért a futballhoz, hiszen úgy telelhetnek a dobogón, hogy az őszi szezon elején azt sem tudták, a télen is lesz-e csapat.
A korábbi válogatott játékosokkal megerősített Haladás újonc létére negyedik, a Magyar Kupában a legjobb nyolc között van, a szurkolók elégedetlenkednek. Egyes hírek szerint a nélkülözött játékosok szítják a tüzet, de Csertői Aurél nem azaz edző, aki megadná magát. Ha tavasszal az ősz eleji formát hozzák, akár dobogósok is lehetnek, ha az ősz végit, örülhetnek, ha tízben maradnak.
Az ötödik helyen egy tavalyi újonc, a Nyíregyháza található, amely több meglepő eredménnyel – győzelem az MTK és a Győr otthonában – hívta fel magára a figyelmet. A csapatot tavaly is biztos kiesőnek gondolták, ennek ellenére egyre masszívabb.
Zalaegerszegen a fülbevalós Supka Attilát a vadász Csank János váltotta a kispadon, az új edzővel még veretlen a zalai csapat. Mi több, feleannyi meccsen ugyanannyi pontot szereztek vele, mint elődjével. Ezzel együtt Csank szerint nem volt még csapata, ahol többen már a 60. percben alig bírnak futni.
Kaposváron lassan elkezdhetik alapozni a Prukner László-szobrot, évről évre elmennek a meghatározó játékosok, a csapat ennek ellenére nem akar a kiesés ellen küzdeni. Ami hihetetlen: magyar viszonylatban névtelen játékosokkal játszanak magyar szinten elfogadható futballt.
A másik újonc Kecskemétnek sem lesznek kiesési gondjai, ami elsősorban a csapat szerb edzőjének Tomiszlav Szivicsnek köszönhető. A legnagyobb sztár az eddig 12 együttesben is megfordult Csordás Csaba.
Az FC Fehérvár szakmai munkáját hiába igazgatja Mezey György, a kispadon hiába ül az egykor bajnok Varga István, a csapat sótlan, színtelen futballja révén nem fontos tényező a magyar futballban.
A 10. helyen a bajnok MTK áll. Biztos, hogy nem Garami József tud kevesebbet a futballról, mint tavaly, sokkal inkább a sorozatos sérülésekben és a vezetők játékospolitikájában kell keresni az okot.
A Honvéd az élő példa arra, hogy Magyarországon nem a pénztelenség miatt gyenge a futball. Hiába az egyik legtehetősebb tulajdonos, hiába az egyik legjobb talajú pálya, ha a csapat csak minden harmadik meccsét tudja nyerni.
Nagy kérdés, hogy a 12. Diósgyőr mivel tudta magához csábítani az U19-es válogatott kapitányát, Sisa Tibort, hiszen úgy tűnik, a télen a fél csapatot el kell adni, hogy legyen pénz a tavaszi folytatáshoz.
A Győrre ugyanaz jellemző, mint a Honvédra, ráadásul itt a kispadon a többször is szövetségi kapitánynak követelt Egervári Sándor ül, a keret pedig az egyik legerősebb a magyar mezőnyben.
A Paks néven induló retro Dunaferr jól bizonyítja, mit jelent egy futballistánál, ha nyolc évet öregszik. Az egykori bajnokcsapat tagjai annak örülnek, hogy nem állnak kieső helyen. Ha nem lenne Tökölijük, ott állnának.
A Siófok fiatalokkal és Détárival is csak két győzelmet tudott szerezni. Ez még a magyar bajnokságban is kevés, így az MLSZ-alelnök Nemes Ferenc jövőre a másodosztályban bizonyíthatja elkötelezettségét a magyar labdarúgás mellett.
A REAC-nál hiába dolgozott a válogatott másodedzője, hiába játszik ott az egykori BL-hős, a már fiatalon külföldön játszó csatár, vagy Matthäus felfedezettje, idén aligha kerülhetik el, ami már évek óta jár nekik. Kérdés, hogy Forgács József vajon a másodosztályban is kitart-e kedvenc hobbija mellett.