A Fradi-edző legyőzte a Glasgow Rangerst
A Ferencváros egykori edzője, László Csaba a skót bajnokságban harmadik helyen álló Hearts együttesét irányítja. A magyar játékost – a kapus Balogh Jánost – is soraiban tudó együttes a bajnokság 16. fordulóban az egy hellyel előtte álló Glasgow Rangers együttesét fogadta.
Hiába a remek szereplés, a vendégek számítottak esélyesebbnek, eddig mindössze egyszer kaptak ki a bajnokság során. A Hearts nem tisztelte riválisát, nekiesett, és ennek köszönhetően a 20. percben Zaliukas révén megszerezte a vezetést.
A Rangersnek nem sok ideje volt a gólon rágódni, három perc elteltével kapta a következőt, ezúttal Kingston volt eredményes. Újabb három perc elteltével újabb Hearts játékos talált a kapuba, de ennek a Rangers örülhetett, miután Karipidisz a saját kapuját vette célba.
A második félidőben a vendégek mindent megtettek az egyenlítésért, de ez még úgy sem sikerült nekik, hogy az utolsó negyedórában Wallace kiállítása miatt emberelőnyben játszhattak.
Skót bajnokság, 16. forduló:
Hearts-Glasgow Rangers 2-1 (2-1)
Zaliukas (20.), Kingston (23.), ill. Karipidisz (26. – öngól)