Eltört a lába, elejtették, kiröhögték
Juhász Roland együttese, a belga Anderlecht a hétvégi bajnoki fordulóban idegenben nyert 2-0-ra az FC Verbroedering Dender EH ellen. A vendégek mindkét félidő első perceiben voltak eredményesek, győzelmükkel megőrizték második helyüket a táblázaton; a hazaiak a 12. helyen állnak.
A meccs után mégsem lehetett felhőtlen az Anderlecht játékosainak öröme, mert kapusuk, Zitka a találkozó vége előtt három perccel egy beadás után ütközött a vendégek játékosával, és súlyos sérülést szenvedett.
Csúnyán ütköztek a levegőben, pillanatokon belül kiderült, a kapusnak eltört a lába, hordágyon kellett őt levinni a pályáról.
Az igazi tortúra csak ezután kezdődött, amikor vitték lefelé, az egyik mentős elbotlott, elejtette a játékost. Pechjére éppen az Anderlecht-szurkolók előtt, akik aztán mindennek elmondták őt. Szerencsére egy másik rögtön a helyébe lépett, és végül sikerült Zitkát újabb baleset nélkül eljuttatni a mentőig.
Az eset érdekessége, hogy a meccset közvetítő televíziós csatorna szakkomentátora egyszerűen nem bírta visszafogni magát, beszélni nem tudott a nevetéstől. Jókedve átragadt a kommentátorokra is, akiknek csak nagy nehézségek árán sikerült a helyes mederbe terelni a beszélgetést.