Henry-triplával vert Valenciát a Barcelona
További Futball cikkek
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
- Mentő vitte el edzésről a Bayern München kapusát
A Barcelona a két csapat májusi mérkőzősén, még az előző szezonban, 6-0-val küldte haza az akkkor a kiesés ellen harcoló Valenciát. Most a táblázatban elfoglalt helyük alapján ez a találkozó volt a forduló rangadója, hiszen a Barcelona listavezetőként, a Valencia harmadikként vágott neki a játéknapnak.
Hamar kiderült, a táblázatban elfoglalt helyezés a pályán keveset számít, a katalánok úgy mosták le a vendégeket 4-0-ra, hogy egyrészt nem volt ott Eto'o, másrészt talán nem is játszottak annyira jól. Ám a Valencia védelme átjáróháznak bizonyult, és Henry, illetve Daniel Alvés jóvoltából a Barca fölénye gólokban is megmutatkozott.
A 20. percben kezdte a gólgyártást Henry, Yaya Touré indította a saját térfeléről a franciát, aki egy pattanás után elegánsan átmelte a kapus fölött a labdát. Egy perccel később a vendégek egyetlen igazi helyzetüket rontották el, Joaquín beadása után Villa fejelt fölé. A 28. percben Henry megduplázta a hazai előnyt, egy gyors támadás végén Hlebtől kapott passzt, majd lendületből a kapuba lőtt.
A szünet után sem változott a játék képe, Dani Alvés a 47. percben már 3-0-ra módosította az eredményt. A támadás közben a partjelző lest jelzett, de a játékvezető felülbírálta, úgy tűnt, jogosan. A 70. perc környékén kezdtek elszabadulni az indulatok, Del Hornót, valamint Villát is kiállíthatta volna a játékvezető.
A kegyelemdöfést a harmadik találatát szerző Henry adta meg az impotens Valenciának. A csereként beállt Krkic az egész védelmet átverve passzolt a franciához, akinek nem volt nehéz dolga a befejezéssel.
A Barcelonát üldöző Villarreal nem esett kétségbe hazai pályán, amikor a Real Madridot a egy hete legyőző Getafe az első félidő végén már 3-0-ra vezetett. A második félidőben mindent egy lapra feltéve támadtak, és nem sok hiányzott hozzá, hogy megnyerjék a meccset az utolsó pillanatokban.
A szépítő gól az 55. percben esett, egy kapu előtti kavarodásban a kapus Pirésre rúgta a labdát, amely visszapattanva a hálóban kötött ki. Majdnem fél órával később jött Eguren, és már 3-2-re módosította az állást, egy visszafejelt labdát kanalazott közelről a kapuba. Két percre rá Rossi lapos lövése is utat talált a hálóba, és csak centiken múlott, hogy a legvégén nem született meg a Villarreal negyedik gólja.
A többi nagycsapathoz hasonlóan az Atlético is átgázolt a Gijónon, amely elképesztő védelmi hibákat produkált. A 4. percben még a hazaiak vezettek, de Agüero és Forlán is duplázni tudott, előbbi második találata zseniális ollózásból született. Az Atlético tartja az 5. helyét, de ha vasárnap a Sevilla pontot szerez a Real Madrid ellen, a győzelem ellenére visszacsúsznak egy pozíciót.
La Liga, 14. forduló
Szombat:
Barcelona-Valencia 4-0 (Henry 9.,28.,79.,Alvés 47.)
Villarreal-Getafe 3-3 (Pirés 55., Eguren 83., Rossi 85. illetve Granero10.,Gavilán18.,Casquero 30.)
Sporting de Gijón-Atlético Madrid 2-5 (Bilic 4.,Barral 60. illetve Agüero 5.,42., Forlán 56.,80., Rodriguez 73.)
Vasárnap:
Mallorca-Recreativo
Osasuna-Valladolid
Deportivo-Málaga
Numancia-Almeria
Racing-Bilbao
Real Betis-Espanyol
Real Madrid-Sevilla