Az angol labdarúgó bajnokság hétvégi fordulójában a Stoke City hazai pályán 0-0-s döntetlent játszott a Fulhammel. A vendégeknél végigjátszotta a találkozót Gera Zoltán is, aki a 44. percben sárga lapot kapott.
A mérkőzésen még egy sárga volt, aminek viszont folytatása is lett. A találkozó elején, a 11. percben a hazaiak támadója, Ricardo Fuller került szóváltásba a vendégek ghánai védőjével, John Paintsillel.
Miközben mindketten a maguk igazát mondták a másik arcába, Paintsil az arcához kapott, majd elterült a földön. A játékvezető az eset után sárga lapot adott Fullernak, aki nem értette az egészet. Paintsilt nem büntette.
A tévéfelvételek alapján jól látszik, hogy a jamaicai hozzá sem ér ellenfeléhez, aki utólag a színlelésért eltiltásra számíthat.
A játékvezető mindenképp rossz döntést hozott, hiszen vagy Paintsilnak kellett volna azonnal sárgát adnia, vagy ha úgy látta, hogy a támadó fejelt, akkor őt ki kellett volna állítania.