Mindent nyertek, csak Aranylabdát nem

Mivel az Aranylabdát a naptári évben nyújtott teljesítmény elismeréseként ítélik oda (kevesen tudják, hogy nemcsak a pályán, de az azon kívül mutatott magatartást is mérlegelik – elvileg), rendszerint komoly viták bontakoznak ki a győztes személyéről. Vannak, akik tavasszal nyújtottak maradandót, akad, aki ősszel, és többekkel előfordult, hogy nyári nagy tornán harcolták ki az elismerést.

És persze vannak rengetegen, akik sosem kapták meg a díjat, és már valószínűleg nem is kapják. Pedig pályafutásukon végigtekintve hihetetlennek tűnik, hogy például Raulnak, Maldininek és Del Pierónak nincs Aranylabdája, és nem is valószínű, hogy valaha is lesz.

Ruud van Nistelrooy

A holland támadó a tökéletes befejező csatár, mindent tud, amit egy fox-in-the-box (elsősorban a tizenhatoson belül mozgó csatár) gólvágónak tudnia kell, és ezt statisztikai adatai is bizonyítják: a PSV-ben gólérzékenyen ismerkedett a mezőnnyel (67/62), majd komoly sérülése ellenére megvárta felépülését Alex Ferguson, amit nem is bánt meg: Manchesterben 150 meccsen 95 gólt szerzett, majd miután lemondtak róla, a Real Madridnál sem állt le, spanyol mérlege 67/45.

Van Nistelrooy magasan kiemelkedik a jelenleg aktív támadók közül. Három bajnokságban, a nemzetközi kupákban és a válogatottban (64/33) is folyamatosan ontotta a gólokat, mégsem nyert soha Aranylabdát. 2003-ban, amikor 52 meccsen 44 gólt lőtt, gólkirály lett az angol bajnokságban (volt holland és később spanyol gólkirály is), a BL-győztes Juventus középpályása, Pavel Nedved elvitte előle a díjat

Raul

A spanyol csatárról elég annyi, hogy a legtöbb szerzett európai kupagól fűződik a nevéhez – illetve hatalmas küzdelmet vív érte Filippo Inzaghival. Raulnál biztosan fejelnek, lőnek, cseleznek jobban más csatárok, de hogy eleganciában és játékintelligenciában nincs párja, azt talán még a Barcelona szurkolói sem vitatják. Karrierje során egyetlen felnőtt csapatban játszott: a Real Madridban 496 mérkőzésen 211 gólt szerzett, ami a mai napig spanyol bajnoki rekord.

Nincsenek ügyei, nem hisztizik, amikor kimarad, szinte egyáltalán nem szabálytalankodik, és annak ellenére, hogy – persze az Aranylabdán kívül – minden elért, olyan alázattal játszik, mint egy ifista. Raul mindössze háromgólnyira van di Stéfano 307 gólos örökös madridi gólkirályi címétől, ezt várhatóan még idén megdönti. 2001-ben neki kellett volna kapnia az Aranylabdát, spanyol és BL-gólkirályi címet szerzett, a FIFA és az UEFA is az év játékosának választotta, de a legnagyobb elismerést elvitte előle az abban az évben öt kupát nyerő Michael Owen.

Paolo Maldini

Amit a játék szeretetéről és az alázatról írtunk Raullal kapcsolatban, az tökéletesen áll Maldinire is. A középhátvéd/balhátvéd 40 éves múlt nyáron, 24 éve szolgálja a Milant, eredményeit és trófeáit felsorolni is fárasztó. Hét olasz bajnoki cím, öt Bajnokok Ligája-siker (összesen nyolc döntőből), számtalan sikerrel megvívott válogatott és klubtorna áll a mai napig tanári eleganciával játszó Maldini mögött.

Tavaly (39 évesen) a BL legjobb védőjének választották, de az Aranylabdát talán már 1994-ben megérdemelte volna, amikor mindent megnyert csapatával, ekkor azonban Hriszto Sztojcskov, a Barcelona csatára nyert. 2003-ban, ahogy sok más alkalommal, szintén megkaphatta volna ő is: ekkor BL-győztes lett (minden idők legrosszabb döntőjében a mezőny legjobbjának választották a Juventus ellen), európai Szuperkupát nyert, és az UEFA az év végén beválasztotta a szezon csapatába is, de Nedvedet ő sem győzhette le.

Alessandro Del Piero

A Juventus története hemzseg a világklasszis játékosoktól, de a klub szurkolói számára vitathatatlan, hogy Del Piero a valaha volt legnagyobb. Hétszeres olasz bajnok, Bajnokok Ligája- és Interkontinentális Kupa-győztes, világbajnok, a Serie A és a BL gólkirálya, a szurkolók mégsem ezekért vagy ellenállhatatlan cseleiért istenítik, hanem azért, mert a Calciopoli-botrány kirobbanása után követte a csapatot a másodosztályba (ahol szintén gólkirály lett)

Del Pieróról valószínűleg mindenkinek fantasztikus szabadrúgásai jutnak eszébe, pedig zsenialitását sokkal inkább bizonyítja, hogy a Juventus alkalmazásában eltöltött 15 év alatt legalább 5 poszton játszott – mindegyiken kiemelkedően jól. 1998 az ő éve volt, Olaszországban az év játékosának választották, gólkirály lett a BL-ben, mégsem ő, hanem egy csapattársa kapta az Aranylabdát: Zinedine Zidane.

Thierry Henry

A felsorolásban sem szerepel senki, aki eredményeit tekintve versenyre kelhet Henryval: világ- és Európa-bajnok, két országban is bajnoki címet szerzett, BL-döntős, nyert konföderációs kupát is. Pechje talán az volt, hogy felváltva volt sikeres a válogatottal és a klubjaival, együtt a kettő egy naptári évben nem nagyon sikerült.

Ennek ellenére 2004-ben valószínűleg a világ legjobb csatára volt, az Arsenallal veretlenül nyert angol bajnoki címet, a FIFA évjátékosa-választásán második lett, az európai Aranycipő is az ő tulajdonába került, miután mindenféle sorozatokban összesen 39 gólt szerzett a szezon során. Az Európa-bajnokság viszont megint nem sikerült, talán ez lehet az oka az ő mellőzésének. Abban az évben Sevcsenkóra szavaztak a legtöbben.

Deco

A brazilból portugállá lett irányító középpályás a többiekhez képest lényegesen kisebb név, de 2004-ben érthetően érezte úgy, hogy neki kellett volna kapnia az elismerést Sevcsenko helyett. A Portót bajnoki címig és BL-győzelemig vezető játékost az UEFA az év játékosának választotta, a Bajnokok Ligája legértékesebb játékosa is ő lett, de az Aranylabdát abban az évben egy scudettót és egy gólkirályi címet felmutató Sevcsenko kapta meg.

Xavi

Talán senki nem vitatja, hogy a világ egyik legjobb belső középpályása, ennek ellenére még a spanyol szurkolók is felkapták a fejüket, amikor az UEFA Xavit választotta az Eb legjobb játékosának. Amit tud, abban világklasszis, de neki sem volt még olyan éve, amikor mind klub-, mind válogatott szinten a nyakába vette csapatait, amelyekben rendszerint mások villogtak, bármilyen jól játszott is Xavi.

Filippo Inzaghi

A tizenhatoson belül nincs nála jobb csatár, de amint összjátékra, gólpasszra, távoli lövésre kellene vállalkoznia, sokat veszít értékéből. A kaput hihetetlenül érzi, Európa egyik legeredményesebb csatáraként minden sorozatban rengeteg gólt szerzett, de talán egyetlen olyan éve sem volt, amikor egyértelműen maga mögé utasította volna a mezőnyt. Ha nem is lesen, de a tizenhatoson belül született, az biztos.

Frank Lampard

Az angol válogatott középpályása kicsit olyan, mint a Chelsea: mindig ott van a közelben, de nyerni nem tud. A játékos megítélésében szerepet játszik az is, hogy az angol válogatott nem a legszebb napjait éli (nem a játékosok hibája, hogy Lampard és Gerrard képtelen együtt játszani), ahhoz pedig, hogy komoly nemzetközi eredmény nélkül nyerjen valaki Aranylabdát, legalább úgy kell teljesítenie, mint Cristiano Ronaldónak. Lampard kiváló játékos, középpályás létére rengeteg gólt is lő, de a portugál minden szempontból jobban eladható nála.

Iker Casillas

Ahhoz, hogy kapus nyerjen, nagyon ki kell emelkednie abban az évben a mezőnyből, és néha még ez sem elég (Kahnnak is többen odaadták volna a díjat). Iker Casillas a világ egyik legjobb kapusa, a Real Madrid hosszú ideje lyukas védelmét irányítva visszaesés nélkül parádézik évről évre, de a Aranylabda talán túlzás lenne. Kapus eddig egyetlen egyszer nyert: úgy látszik, Lev Jasin utóda még nem tűnt fel a pályákon.