Megpofozta csapattársát egy gól után
További Futball cikkek
- Roberto Carlos drámai helyzetbe került, a Real Madrid edzőközpontjában él a válása miatt
- Jó hírt kapott a Barcelona, az Eb-győztes sztár a Szuperkupa-döntőben már játszhat
- Szoboszlai Dominik nélkül megint botlott a Liverpool, a döntő kapujában a Tottenham
- A Manchester City a Bundesliga legveszélyesebb támadójával erősítene
- A Fraditól távozó labdarúgónak szoknia kell, hogy Kecskeméten sokan magyarul beszélnek
Vasárnap a Premiership 20. fordulójában a West Ham-Stoke City mérkőzésen verekedés tört ki, amikor a vendégcsapat egyik játékosa, Ricardo Fuller nekiesett saját csapatkapitányának a West Ham egyenlítése után.
Fullert annyira megviselte a bekapott gól, hogy a középkezdéskor nekiment a gól előtt hibázó Andy Griffinnek. A feldühödött játékost többi csapattársa próbálta visszatartani, a balhénak pedig a játékvezető vetett végett: egyből felmutatta Fullernek a piros lapot. Az 51. perc után tehát tíz emberrel játszott az újonc, és végül Diego Tristan a 88. percben lőtte be a győztes gólt.
Az angol sajtóban úgy tudják, hogy Fuller 20 ezer fontos (5,5 millió Ft) pénzbüntetésre számíthat. „A többiek azt mondták, hogy elkezdtek veszekedni, majd Fuller behúzott Griffinnek egyet” – nyilatkozta a botrányos mérkőzés után a Stoke edzője, Tony Pulis. "El fogom rendezni a dolgot közöttük. A klub karácsonyi partiján még együtt nevettek" - magyarázkodott.
A Stoke-nál két nap alatt két játékos is a kiállítás sorsára jutott, hiszen pénteken a Manchester United ellen Andy Wilkinson kapott piros lapot. A Stoke december végére kieső helyre sodródott, pedig szezon közben még az sem látszott távolinak, hogy a középmezőnyben meghúzódhat.
Az elmúlt években nem ez volt az első eset, hogy egy angol bajnokin egymásnak esett két csapattárs, elég csak a Lee Bowyer és Kieron Dyer között lezajlott balhét említeni. A két newcastle-i játékos egy Aston Villa elleni bajnokin verekedett össze 2005 áprilisában.