Beckham első gólja a Milanban
Megszerezte első gólját David Beckham a Milanban, amely Bolognában tudott 4-1-re győzni.
A hazai csapat az idény első fordulójában 2-1-re legyőzte a milánóiakat és most is korán megszerezte a vezetést. A kilencedik percben Amoroso buktatott, a tizenegyest pedig Marco Di Vaio lőtte be.
Nem sokáig tartott a hazai előny, mert Kaká távoli lövése után a kipattanót Seedorf már bevágta. Aztán a brazil bizonyította, nem zavarta meg az esetleges Manchester Citybe igazolása körüli, elmúlt hetekbeli huzavona. Duplázott, előbb ő értékesített egy büntetőt, majd távolról is eredményes volt.
Az előbbi gól előtt, a 41. percben kiállították a Bologna játékosát, Mudingayt.
A fordulás után már csak egy gól esett, mégsem csak egy a négyből. Ugyanis David Beckham szerezte, a Milan kölcsönjátékosa. Az angol klasszis kiszorított helyzetből, hat-hét méterről lőtt látványosan a kapu bal felső sarkába.
A Milan győzelme és Beckham gólja után természetesen megindult a találgatás, hogy a Los Angeles Galaxy sztárja mégsem tér vissza az Egyesült Államokba márciusban. Adriano Galliani, a klub alelnöke azt mondta: "Meglátjuk." Illetve pimaszul visszaszólt az újságíróknak: "De akkor miért mondták, hogy csak marketingcéllal hoztuk őt ide?"
A 20. forduló többi meccse közül kiemelendő még a Roma nápolyi győzelme:a fővárosiak 3-0-ra győztek idegenben.
Győzött, és sikerével visszavette a vezetést a Serie A-ban az Inter. A milánóiak Adriano góljával, nagy nehézségek árán gyűrték le a Sampdoriát. Jose Mourinhót reklamálásért kiállította Celi játékvezető.