Vince
3 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Szalai Ádám olyan, mint Zlatan Ibrahimovic

2009.02.03. 15:57
Zlatan Ibrahimovichoz hasonlította Szalai Ádámot az As című lapban és a Real Madrid honlapján megjelent interjú szerzője. A futballista valóra vált álomnak nevezte, hogy a Madrid jelölte keretébe a labdarúgó Bajnokok Ligájában, és meghívást kapott Erwin Koeman kapitánytól a magyar válogatottba.

"Boldog vagyok, hisz a BL-nél nincs nagyobb sorozat. A Castilla játékosaként csak arra koncentrálok, hogy továbbra is jól futballozzak és gólokat szerezzek. Az eddigi munkának az elismerése, hogy most a nagycsapatot segíthetem majd" - mondta Szalai az itt és itt olvasható interjúban. A játékos megemlítette, számára mindig plusz motivációt jelent, ha Juande Ramos, a Real vezetőedzője megtekinti a Castilla mérkőzéseit.

Szalai megjegyezte: arról is álmodik, hogy pályára lépjen a Santiago Bernabeu Stadionban vagy az Anfield Roadon a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntőn, azért is, mert mostanáig sohasem játszott ennyi sztárral egy pályán. Kijelentette: ennek eléréséért dolgozik nap mint nap, de arról egyelőre nem képzeleg, hogy gólt is szerez a két találkozó valamelyikén. Azonban hozzátette: "a futballban minden megtörténhet".

"Sok fiatal tehetség megy külföldre Magyarországról, mert a magas színvonalú futballhoz ezt kell tenni. Én 16 évesen kerültem Németországba. Az első pár hónap nehéz volt, ilyen fiatalon egy idegen országban a német nyelv ismerete nélkül kellett boldogulnom. Később könnyebben alakultak a dolgok, és a pályafutásom szempontjából nagyon fontos három évet töltöttem ott, hiszen többek között Trapattonival is együtt dolgozhattam" - mondta Szalai, aki jövő szerdán az Izrael elleni barátságos találkozón debütálhat a válogatottban.

A Real Madridhoz kerülésére úgy emlékezett vissza: egy pillanatig nem gondolkodott az ajánlaton. Hozzátette: bár az első év nehéz volt, mindig tisztában volt azzal, hogy nagyon keményen kell dolgoznia. Idén saját bevallása szerint minden fantasztikusan alakul számára, és büszkeséggel tölti el, hogy ugyanannak a csapatnak viselheti a mezét, amelyiknek egykor Puskás Ferenc.

A riporter azzal a felvetéssel zárta az interjút, hogy sokan már az Inter sztárjához, Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítják Szalait. A játékos erre annyit mondott, a svéd klasszis és Ruud Van Nistelrooy a két kedvence, és ahogy azt már korábban elárulta, Nistelooyt különösen csodálja azért, mert három különböző bajnokságban (holland, angol, spanyol) is gólkirály tudott lenni.