3. éve nem lehet megverni a spanyolokat
További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Sorrendben a 29. válogatott meccsén, 2006. november 15-e óta maradt veretlen a spanyol válogatott, Vicente del Bosque csapata szerda késő este az angolokat verte magabiztos játékkal 2-0-ra. David Beckham sem tudott segíteni a vendégeken, igaz, a Milan játékosa csak a 2. félidőben játszott.
Az első félidő 36. percében Xabi Alonso szenzációs passzával David Villa lépett ki, John Terry-t és Phil Jagielkát is kicselezte, a tehetetlen James mellett a kapuba gurított. A második félidőben Beckham – ez volt a 108. válogatottsága, ezzel utolérte a legendás Bobby Moore-t – mellett Lampard, Crouch és az újonc Carlton Cole is beállt. Fordítani nem sikerült, a 82. percben egy szabadrúgás után Fernando Llorente fejelt a kapuba.
Az angol kapitány, Fabio Capello higgadtan értékelt, csak kísérletezett, az eredmény másodlagos volt. „A legnagyobb tanulsága az volt a meccsnek, hogy nehezen tudunk olyan csapat ellen játszani, amely egy csatárral és sok középpályással áll fel, gondot okoz a labda megjátszása. Sajnálom, hogy ez lett az eredmény, az első gólt nagy védelmi hiba előzte meg.”
Hiába békült ki Joachim Löw kapitány Michael Ballackkal és Torsten Frings-szel, és hiába választottak a 2009-es év első ellenfelének egy olyan csapatot, amely 2008-ban egyszer sem győzött, a német válogatott vereséggel kezdte az évet. Akadtak a hazaiaknak helyzeteik, a meccs nagy részében többet is birtokolták a labdát, de a fergeteges rohamok, helyzetek elmaradtak a norvégok elleni meccsen.
A vendégek zárt védekezésből gyors kontrákkal próbálkoztak, a németek csak az osztrák Messner játékvezető nagyvonalúságának – aki Helstad buktatásáért nem ítélt büntetőt – köszönhették, hogy az első félidőben nem kaptak gólt. A 63. percben már nem volt szerencséjük: egy kapu előtt keresztbelőtt labdára Grindheim csúszott be, a lábáról a hálóba pattant.
Egil Olsennel, aki 1998 után tért vissza a norvég válogatott élére, nyolc nyeretlen meccs után győztek a norvégok. Joachim Löw elismerte, hogy csapata tompán játszott, Norvégia nagyon jól megszervezte védelmét. „Volt, amikor 10 emberrel védekeztek. Megígérem, tanultunk a leckéből.”
Diego Maradonával továbbra is veretlen az argentin válogatott, csapata Marseille-ben győzte le a franciákat. Juan Roman Riquelme kimaradt a csapatból. A dél-amerikai válogatott ezúttal is bizonyította, hogy a világ egyik legjobb csapata, gyorsan jutottak az ellenfél kapuja elé, Messi megint zseniálisan játszott, szinte tarthatatlan volt. A franciák Anelka és Ribéry helyzetéből szerezhettek volna gólt, de a Lazio kapusa, Carrizo végig magabiztos volt. Az első félidőben Jonas Gutierrez, a másodikban pedig (a két perce a pályán lévő Carlos Tévez átadásából) Messi volt eredményes.
A magyar válogatott világbajnoki-selejtezőcsoportjában szerdán egy meccset játszottak, Máltán Albánia vendégszerepelt. Az albánok hatalmas lehetőséget hagytak ki azzal, hogy csak 0-0-s döntetlent értek el, a győzelemmel a csoport élére ugorhattak volna.
Csoportunk többi tagja barátságos meccseket játszott, a magyarok Izraelben kaptak ki. A portugálok C. Ronaldo 11-esével verték otthon a finneket, a svédek Ausztriában nyertek, a dánok Görögországban értek el 1-1-es döntetlent. Az európai zónából még két meccset játszottak, mindkettőn papírforma eredmény született: San Marino-Észak-Írország 0-3, Írország-Grúzia 2-1.
Ázsiában a térség két legerősebb válogatottjának meccsén nem született gól. Hiába támadta gyakorlatilag az egész meccset végig Japán, az ausztrálok kapusa, Mark Schwarzer hihetetlen bravúrokat mutatott be. Az ausztrálok továbbra is kapott gól nélkül vezetik a csoportjukat.
Sven-Göran Eriksson tavaly még megúszta, a mexikói válogatott szövetségi kapitánya az első körből éppen csak továbbvitte csapatát, jobb gólkülönbségükkel kerültek a Concacaf-zóna legjobb hat csapata közé. Az első fordulóban vereséggel kezdtek, méghozzá az örök riválistól, az Egyesült Államoktól kaptak ki. A találkozón a Mönchengladbach 21 éves középpályása, Michael Bradley lőtt két gólt, a guatemalai játékvezető a 66. percben kiállította Rafa Márquezt, a mexikóiak védőjét.
A találkozót Columbusban rendeztek, hatalmas – óránként 80 kilométer/órás – szélben. A körülményekhez az amerikaiak igazodtak jobban, az első gólt éppen a szélnek köszönhették.
Eredmények
VB-selejtezők
Európai-zóna
1.csoport. Málta-Albánia 0-0. A csoport állása: 1. Dánia 7 (6-2), 2. Magyarország 7 (4-2), 3. Albánia 6 (3-2), 4. Portugália 5 (6-3), 5. Svédország 5 (2-1), 6. Málta 1 (0-11).
3. csoport. San Marino-Észak-Írország 0-3 (McAuley 6., McCann 32., Brunt 63.). A csoport állása: 1. Szlovákia 9 (8-5), 2. Észak-Írország 7 (8-4), 3. Csehország 7 (5-2), 4. Lengyelország 7 (6-4), 5. Szlovénia 7 (5-3), 6. San Marino 0 (1-15).
8. csoport. Írország-Grúzia 2-1 (Keane 73., 11-esből, 78., ill. Jasvili 1.). A csoport állása: 1. Olaszország 10 (6-2), 2. Írország 10 (5-2), 3. Bulgária 3 (2-2), 4. Montenegro 2 (3-4), 5. Grúzia 2 (3-7), 6. Ciprus 1 (2-4).
Ázsiai-zóna
1. csoport. Japán-Ausztrália 0-0, Üzbegisztán-Bahrein 0-1 (Abdulrahman 95.). A csoport állása: 1. Ausztrália 10 (6-0), 2. Japán 8 (7-3), 3. Bahrain 4 (4-5), 4. Katar 4 (4-8), 5. Üzbegisztán 1 (1-6).
2. csoport. Koreai NDK-Szaúd-Arábia 1-0 (Mun In Guk 30.), Irán-Koreai Köztársaság 1-1 (Nekunam 59., ill. Pak Dzsi Szung 81.). A csoport állása: 1. Koreai Köztársaság 8 (8-3), 2. Koreai NDK 7 (5-4), 3. Irán 6 (5-4), 4. Szaúd-Arábia 4 (3-5), 5. Egyesült Arab Emirségek 1 (4-9).
Concacaf-zóna
Hatos-döntő, 1. forduló: Egyesült Államok-Mexikó 2-0 (Bradley 43., 91.), El Salvador-Trinidad és Tobago 2-2 (Romero 79., 90., ill. Edwards 7., Yorke 27., 11-esből), Costa Rica-Honduras 2-0 (Furtado 48., 59.). A csoport állása: 1. Costa Rica 3 (2-0), Egyesült Államok 3 (2-0), 3. Trinidad és Tobago 1 (2-2), El Salvador 1 (2-2), 5. Honduras 0 (0-2), Mexikó 0 (0-2).
Barátságos mérkőzések
Burkina Faso-Togo 1-1, Lettország-Örményország 0-0, Mozambik-Malawi 2-0, Tanzánia-Zimbabwe 0-0, Angola-Mali 0-4, Líbia-Uruguay 2-3 (Esznani 31., Fazani 58., ill. Eguren 13., Martínez 70., Barragan 74.), Moldova-Macedónia 1-1 (Andronic 60., ill. Pandev 54.), Liechtenstein-Izland 0-2, Kuvait-Azerbajdzsán 1-1, Dél-Afrika-Chile 0-2 (Valdivia 45., A. Sánchez 66.), Algéria-Benin 2-1, Ciprus-Szlovákia 3-2, Egyiptom-Ghána 2-2, Észtország-Kazahsztán 0-2, Izrael-Magyarország 1-0 (Benajun 77.), Szerbia-Ukrajna 0-1, Litvánia-Andorra 3-1 (Velicka 44., Sernas 53., Kavaliauskas 83., ill. Solo Lima 78., 11-esből), Wales-Lengyelország 0-1 (Guerreiro 80.), Togo-Burkina Faso 1-1, Kamerun-Guinea 3-1, Törökország-Elefántcsontpart 1-1 (Unal 11., ill. Drogba 90.), Románia-Horvátország 1-2 (Marica 22., ill. Rakitic 29., Kranjcar 75.), Marokkó-Csehország 0-0, Görögország-Dánia 1-1 (Gekasz 61., ill. Borring 49.), Ausztria-Svédország 0-2 (Elm 58., Källström 63.), Németország-Norvégia 0-1 (Grindheim 63.), Svájc-Bulgária 1-1 (Huggel 45., ill. Popov 34.), Tunézia-Hollandia 1-1 (Szaihi 66., ill. Huntelaar 61.), Belgium-Szlovénia 2-0 (van Buyten 21., 86.), Franciaország-Argentína (Gutierrez 40., Messi 83.), Portugália-Finnország 1-0 (C. Ronaldo 79., 11-esből), Spanyolország-Anglia 2-0 (Villa 36, F. Llorente 83), Peru-Paraguay 0-1, Venezuela-Guatemala 2-1, Kolumbia-Haiti 2-0.