A szombati Lazio-Torino mérkőzés 1-1-es döntetlenje egyik csapatnak sem ért semmit, mindkét edző alatt erősen mozog a kispad, főleg a rómaiaknak lett volna nagy szükségük a győzelemre a kiesőhelyen álló Torino ellen, de a Lazio szurkolói másnak örülhettek a meccsen.
A hazaiak óriási lövéseiről ismert szerb játékosa, Ales Kolarov egyik bombája Saccani játékvezetőt találta fejbe. A bíró összeesett, majd megpróbált felállni, de – ahogy a bokszolóknál egy-egy megrendítő ütés után – ez nem sikerült neki. Pár másodpercig azt sem tudta, hol van, de néhány perces ápolás után tovább vezette a meccset.
A hazai szurkolóknak ez azért volt különösen nagy öröm, mert Saccanit sokan Juventus-szurkolónak tartják, a torinóiakat pedig gyűlölik Rómában. A játékvezetőre azért haragszanak a szurkolók, mert az első tavaszi fordulóban részrehajlóan vezette a Juventus-Fiorentina meccset, melyet a hazaiak nyertek meg, a firenzeiek két elmaradt büntetőt, és egy jogtalanul érvénytelenített gólt kértek számon rajta.
A Laziónál jól kezdte a szezont, de most csak a 10. helyen állnak, az UEFA-kupás helyek ugyan még nincsenek messze, de a BL már elérhetetlen távolságba került tőlük.