A tökutolsó megállította a Barcelonát
A listavezető Barcelona a városi rivális, a bajnokságban utolsó Espanyolt fogadta, amely az első félidőben egyenrangú partnere volt Messiéknek. Az igazsághoz tartozik, hogy a felek többet foglalkoztak egymás rugdosásával, mint a játékkal.
A 38. percben emberhátrányba is került a Barca Keita kiállítása miatt. A furcsa felfogásban bíráskodó Delgado Ferreiro játékvezető az egész meccsen összesen 12 sárga lapot osztott ki.
Az Espanyol a második félidő elején De la Pena fejesével került előnybe, majd öt perccel később Victor Valdes hatalmas hibája nyomán ugyanő növelte csapata előnyét. Touré a 62. percben szépített, de egyenlítenie már nem sikerült a Barcelonának.
A Real Madridban először volt kezdő a télen szerződtetett holland Huntelaar, és máris főszerepet játszott abban, hogy csapata a szünetben már 6-1-re vezetett az ellen a Betis ellen, amely az előző fordulóban döntetlent játszott a Barcelonával.
Juande Ramos, a madridiak vezetőedzője a győzelemmel a klub történetének legjobban rajtoló edzője lett, tíz meccséből 27 pontot szerzett, csak a Barcelonától kaptak ki, még bemutatkozásakor.