Gascoigne játékpapagájának is sört rendelt
Meghökkentő részletességgel számolt be tavalyi ámokfutásáról Paul Gascoigne volt angol futballsztár, aki három hónapja egy kortyot sem ivott. Az év elején úgy gondolta, ha egy kortyot is iszik, meghal.
A 41 éves botrányhős legutóbb négyhetes rehabilitációs programban vett részt egy klinikán, amelyet volt válogatott társa, a korábban ugyancsak italozásairól elhíresült Tony Adams alapított.
"Ott álltam a szakadék szélén, de most már bizakodom. Annyit mondhatok, hogy ma nem ittam semmit, és reménykedem, hogy holnap sem fogok" - mondta Gazza a Sun című bulvárlapnak, majd rátért 2008-as kicsapongásaira.
Az év elejét egy hotelszobába zárkózva töltötte gyakorlatilag alvás nélkül, rengeteg ital és videójáték társaságában. Egyszer félig öntudatlan állapotban felhívta édesapját, hogy vigye el a New York-i Madison Square Gardenbe, mert George W. Bush és Bill Clinton amerikai elnökökkel akar sakkozni.
"Fogalmam sincs, miért mondtam ezt, elvégre még sakktáblám sincs. Aztán vásároltam két beszélő játékpapagájt, amelyeket egy idő után igaziaknak véltem, és onnantól nem egy, hanem három sört rendeltem. Egyszer a szobainasnak adtam őket elemcserére, és mikor nem találtam őket, azt gondoltam, hogy elrepültek. Amikor visszahozták a papagájokat, büntetésből a zuhanyzóba tettem őket a víz alá” - mesélte a fenegyerek, akit végül zárt osztályra szállítottak.
„Nemzeti hős létemre egy diliházban ültem. Életemben nem szégyelltem magam még annyira."
Az 57-szeres válogatott Gascoigne pályafutása alatt számos elitklubban megfordult: a Newcastle Unitedben kezdte, majd szerepelt a Tottenham Hotspur, a Glasgow Rangers, a Middlesbrough, a Lazio és az Everton csapatában is. Karrierje - részben botrányai, iszákossága és falánksága miatt - az 1990-es évek végén szakadt meg.