További Futball cikkek
- A Chelsea korábbi edzőjét nevezték ki a Konferencialiga-győztes csapat élére
- Meghalt a Milan legendás kapusa
- Rémisztő esése után a kórházból üzent a Tottenham futballistája
- Roberto Carlos drámai helyzetbe került, a Real Madrid edzőközpontjában él a válása miatt
- Jó hírt kapott a Barcelona, az Eb-győztes sztár a Szuperkupa-döntőben már játszhat
Az angol bajnokság a jó úton halad afelé, hogy a BigFour (MU, Liverpool, Chelsea, Arsenal) a mezőny többi csapatának esélyt sem adva foglalja el az első négy helyet. Idén az Aston Villában volt benne leginkább, hogy meglepetést okoz, de a birminghamiek kipukkadtak. Még csak gólkülönbséggel vezet előttük az Arsenal, a forduló után könnyen lehet, hogy teljesen leszakad Martin O’Neill csapata.
Liverpool-Aston Villa
Az Aston Villa már az első hivatalos bajnoki szezonban, 1888-ban is ott volt, 1893-ban bajnok lett. A Liverpool ugyanebben az évben a másodosztályban végzett az élen, így 1894. szeptember 8-án az újonc fogadta a bajnokot. Az Aston Villa 2-1-re nyert idegenben a két csapat első meccsén. Azóta 167-szer találkoztak, kétszer a másodosztályban. A Liverpool 78-szor nyert, az Aston Villa 51-szer, 38-szor volt döntetlen. Az Anfield Roadon csak 14 vendéggyőzelmet lehetett feljegyezni, a Pool 51-szer tudott nyerni, 17-szer volt döntetlen. Az utóbbi éveket hatalmas liverpooli fölény jellemzi. Az Aston Villa az utolsó hat idegenbeli meccsből egyet sem tudott megnyerni, legutóbb 2001-ben sikerült. Ritkán nyernek mostanában az ellenfelek Liverpoolban, 31 meccs óta tart a hazai veretlenségi sorozatuk, legutóbb a Barnsley nyert az Anfield Road-on, 2008. február 16-án. Az Aston Villa pocsék sorozatot produkál, az utolsó hét tétmeccsén nem tudott nyerni.
Ellenfelük, a Liverpool nagy formában van, a spanyol és az angol bajnoki címvédőnek egy hét leforgása alatt nyolc gólt rúgott, és bár a bajnoki címre a manchesteri győzelem után is kis esélye van Rafa Benitez csapatának, az Aston Villa elleni hazai bajnokinak a hazaiak az esélyesei. Ha a Liverpool a szezon hajrájára megint összeáll úgy, ahogy az idényt kezdte, nem csak az Aston Villa nem fog tudni ellenállni nekik.
AS Roma-Juventus
A profi liga első évében, az 1929/1930-as szezonban találkozott először a két csapat. 1930. január 12-én ugyanebben a leosztásban a Juventus nyert 3-2-re. A két csapat a 152. bajnoki rangadóra készül, eddig a Roma 35-öt nyert, a Juventus pontosan kétszer ennyit, 46-szor volt döntetlen. Rómában valamelyest a fővárosiak javára billen a mérleg: 28-szor nyertek, 26-szor volt döntetlen és 21-szer Juve-siker született. Az utóbbi három meccsen nem tudtak otthon nyerni Tottiék, 2005-ben például 4-1-re kaptak ki a Stadio Olimpicóban, 2004-ben viszont 4-0-ra nyertek. A legutóbbi római diadal 2006. január 26-án született, akkor a kupában nyertek. Az utolsó 13 tétmeccsén nem kapott ki hazai pályán a Roma, legutóbb az Inter nyert itt, 4-0-ra. A Juventus legutóbbi római kirándulása vereséggel ért véget, Lazio győzte őket le kupameccsen.
A Serie A hétvégi rangadóját Rómában rendezik, ahol a Juventus vendégszerepel. A torinóiaknál az idény nagy részéhez hasonlóan sérült a fél keret, jó formában vannak, 7 ponttal állnak a listavezető Inter mögött. A Romának már nem a bajnoki cím a tét, a fővárosiak a 4. helyet szeretnék elérni, ahol jelenleg a Genoa áll, két ponttal megelőzve őket.
A Romába visszatér Francesco Totti, de eddig sem elöl voltak gondjai a csapatnak, a roskatag védelemből pedig újabb játékosok dőltek ki, így várhatóan visszakerül a kezdőbe a nyáron igazolt, de kevés meccsén hibát hibára halmozó Loria, a középpálya stabilitásáért felelő Daniele De Rossi pedig eltiltása miatt nem játszhat. A Juventus teljes kezdő fedezetsora hiányzik, ha azonban a fiatal Sebastian Giovinco az utóbbi hetekben látott formában játszik, a vendégek Rómában is győzhetnek.
Sivasspor-Besiktas
Tavaly csak utolsó fordulókban maradt le a bajnoki címről a Sivasspor, az a csapat, amely az utóbbi években képes volt megszorítani a négy legnagyobb klubot, a Galatasarayt, a Besiktast, Fenerbahcét, és az idén remeklő Trabzonsport. A Sivasspor vezeti a bajnokságot. 2005-ben jutott fel az élvonalba, azóta viszont meghatározó csapat, hiszen 2006-ban még csak 8., utána 7., majd tavaly 4. helyen végzett. A két gárda nyolcadik egymás elleni meccsére készül, hazai csapat még egyszer sem tudott nyerni. 3-3 győzelmet aratott a két csapat, az idei szezonba, Isztambulban 1-1 volt a meccs végeredménye. A Besiktas az utóbbi 13 tétmeccsének egyikét sem veszítette el, sőt tizenegyet megnyert.
A török bajnokság meglepetéscsapata, a Sivasspor meglepetésre vezeti a Türkcell Superliget, és rangadóra készül a 25. fordulóban a 2. Besiktas ellen. A kiscsapat hazai pályán magabiztosan veri ellenfeleit, így tulajdonképpen a rangadónak is a Sivasspor az esélyese, bár a nagycsapatok ellen nem mindig jön ki a lépés nekik: két hete a Fenerbahce a kupában és a bajnokságban is megverte őket.
A Besiktas nagy formában várja a rangadót, az isztambuli feketék mostanában inkább a mezőny alsó feléhez tartozó ellenfelekkel találkoztak, de nagyon régen nem kaptak ki, és ha győzni tudnának a listavezető pályáján, azonnal át is vennék a vezetést.
A Bundesligában két északi rangadót is rendeznek, a bajnoki címért hajtó Hamburg a Schalke otthonába látogat, a Werder Bremen pedig Dortmundba utazik a 25. fordulóban. A HSV (kétgólos hátrányból felállva) továbbjutott az UEFA-kupában a Galatasaray ellen, Martin Jol csapata jó formában van, és a bajnoki reményei is élnek még, hiszen a négy 45 pontos csapat egyikeként üldözik a vezető Herthát. A Schalke a bajnoki címről már lemondott, de az UEFA-kupás helyek elérhető közelségben vannak.
Borussia Dortmund-Werder Bremen
1963-ban indult a Bundesliga, mindkét csapat ott volt az első, történelmi szezonban, sőt, rögtön az első fordulóban össze is akadt a két ősi rivális: 1963. augusztus 24-én Brémában a Werder nyert 3-2-re, a visszavágón pedig a Dortmund győzött 4-3-ra. Ez lesz a 82. rangadó, eddig a Dortmund 28-szor, a Werder 38-szor nyert, 15-ször volt döntetlen. Dortmundban csak kilencszer tudott nyerni a Bréma, ugyanennyiszer volt döntetlen, a Borussia 22-szer volt jobb riválisánál. A két gárda jelenleg a középmezőnyben van, de egy győzelemmel gyorsan az élbolyhoz lehet csatlakozni. Tavaly és idén is összefutott a két csapat a kupában, egyszer a Dortmund, egyszer a Werder nyert. Legutóbb, ugyanebben a leosztásban, 3-0-s hazai siker született.
A Dortmund és a Bremen jelenleg csak középcsapatnak számítanak, a Hajnal Tamást foglalkoztató hazaiak két ponttal előzik meg a Werdert, így a teljesen kiszámíthatatlanul szereplő vendégek egy győzelemmel meg is előzhetik őket. A magyar irányító várhatóan kezdeni fog a brémaiak ellen.