Debrecen-kapus világbajnok olaszok ellen
További Futball cikkek
- Óriási esély előtt a Köbenhavn első csapatához vezényelt Németh Hunor
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
Tavaly októberben 0-0-ra végzett Portugália és Svédország, gyanítható, hogy most nem ér véget gól nélkül a meccs. A legfontosabb kérdés, ki rúg gólt a svéd válogatottban, ugyanis legnagyobb klasszisuk, Zlatan Ibrahimovic nem lehet ott Portóban, legutóbb begyűjtötte második sárga lapját.
A svédek még nem kaptak ki, igaz, csak egyszer nyertek a sorozatban, míg a portugálok már hét pontot szórtak el. Kikaptak Dániától, nem tudták legyőzni a svédeket és az albánokat sem.
A portugálok legnagyobb gondja a gyengécske csatársor, illetve a klubcsapatában a gólok sorát szerző Cristiano Ronaldo gólképtelensége a válogatottban. A válogatott az utolsó két meccsen, a játékos 297 perce nem tudott a kapuba találni.
Az egyik legérdekesebb csatának a spanyol-török párharc ígérkezik. Szombaton Madridban, szerdán Isztambulban csap össze a két válogatott.
A világranglistát tavaly júliustól vezető spanyolok 2006. november 15. óta nem kaptak ki. 29 meccsükből 26-ot megnyertek, és mindössze három döntetlent játszottak. Ennek ellenére Fatih Terim, a törökök szövetségi kapitány úgy gondolja, nem legyőzhetetlen Spanyolország: „Tudom, hogy a spanyol válogatott a hiányzói ellenére is nagyon erős. Azt gondolom, a középpályán kell olyan teljesítményt nyújtanunk, amellyel meg tudjuk őket fogni. Ezt rengeteg futással tudjuk elérni.”
A hiányzóknál Terim elsősorban Andrés Iniestára, a Barcelona középpályására gondolt, aki a hét végi Malaga-meccsen sérült meg. Helyére Vicente del Bosque szövetségi kapitány Juan Matát, a Valencia 20 éves játékosát hívta be. Mata tavaly novemberben, a Chile elleni barátságos meccsen mutatkozott be a válogatottban. Carlos Puyol szintén sérülés miatt marad ki, Diego López, a Villarreal kapusa pedig először kapott meghívót.
A törököknek Hamit Altintrop hiánya okoz gondot. A Bayern München játékosa elutazott a csapat edzőtáborába, de az orvosi vizsgálatok után kiderült, sérülése olyan, hogy nem tudja vállalni a játékot. A törökök eddig egyszer győztek, a spanyolok háromszor, négyszer volt döntetlen, 1973 után találkozik újra a két csapat.
Nehéz kilencven perc vár az olaszokra Podgoricában. Tavaly októberben is nagyon megszenvedtek Montenegróval. A Leccében lejátszott meccsen Aquilani duplájára Mirko Vucsinics válaszolt. Marcelo Lippi ezúttal sem hívta meg keretébe Alessandro Del Pierót, sőt a jó formában játszó Antonio Cassanót sem. Azt is kijelentette az olasz kapitány, hogy a Fabio Quagliarella, Antonio Di Natale, Vincenzo Iaquinta trió fogja rohamozni a hazaiak kapuját.
Lippi nem volt hajlandó reagálni a kérdésre, miért is mellőzi Cassanót. Annyit árult el, hogy nem az arroganciája miatt nem kapott meghívót. Az olaszok sérültek nélkül várják a szombati meccset. A hazaiak keretében csak négy olyan játékos van, aki otthon futballozik, a többiek 11 különböző bajnokságból, köztük a Soproni Ligából érkeztek. Vukaszin Polekszics, a Debrecen kapusa ismét kerettag, az eddigi három vb-selejtező mindegyikén ő védett. Montenegró még nem nyert meccset, két döntetlenje mellett az olaszoktól kapott ki.
Nagy csatát hozhat a román-szerb meccs. Ahogy Adrian Mutu, a hazai csatára fogalmazott, győzniük kell, mert lassan ez az utolsó lehetőségük, hogy versenyben maradjanak a továbbjutásért. Tény, négy lejátszott meccs után Szerbia és óriási meglepetésre Litvánia öt ponttal ellépett a többiektől, bár a franciák és a románok eggyel kevesebbet játszottak.
„Ez a meccs létfontosságú – fogalmazott Mutu, aki 29 válogatott góljával a harmadik legeredményesebb román futballista. – Nyernünk kell most, majd szerdán az osztrákok ellen is. Bár a szerbek sokkal színvonalasabb bajnokságokban edződnek, mint a mieink, de korábban is képesek voltunk bravúrokra. Érzésem szerint most is erre lesz szükség.”
Az európai zóna hétvégi műsora
1. csoport: Málta-Dánia (Ta’Qali, 19:30), Albánia-Magyarország (Tirana, 20:30), Portugália-Svédország (Porto, 20:45). A csoport állása: 1. Dánia 7 (6-2), 2. Magyarország 7 (4-2), 3. Albánia 6 (3-2), 4. Portugália 5 (6-3), 5. Svédország 5 (2-1), 6. Málta 1 (0-11).
2. csoport: Luxemburg-Lettország (Luxembourg, 17:00), Moldávia-Svájc (Kisinyov, 16:45), Izrael-Görögország (Ramat Gan, 19:00). A csoport állása: 1. Görögország 9 (9-2), 2. Izrael 8 (8-5), 3. Svájc 7 (7-6), 4. Lettország 4 (4-6), 5. Luxemburg 4 (3-7), 6. Moldávia 1 (2-7).
3. csoport: Észak-Írország-Lengyelország (Belfast, 17:15), Szlovénia-Csehország (Maribor, 19:45.). A csoport állása: 1. Szlovákia 9 (8-5), 2. Észak-Írország 7 (8-4), 3. Csehország 7 (5-2), 4. Lengyelország 7 (6-4), 5. Szlovénia 7 (5-3), 6. San Marino 0 (1-15).
4. csoport: Wales-Finnország (Cardiff, 16:00), Oroszország-Azerbajdzsán (Moszkva, 15:00), Németország-Liechtenstein (Lipcse, 20:00). A csoport állása: 1. Németország 10 (12-4), 2. Oroszország 6 (6-3), 3. Wales 6 (4-3).
5. csoport: Örményország-Észtország (Jereván, 17:00), Belgium-Bosznia-Hercegovina (Genk, 20:45), Spanyolország-Törökország (Madrid, 22.00). A csoport állása: 1. Spanyolország 12 (10-1), 2. Törökország 8 (5-2), 3. Belgium 7 (7-5), 4. Bosznia-Hercegovina 6 (12-4), 5. Észtország 1 (2-13), 6. Örményország 0 (1-12).
A 6. csoportban nem rendeznek szombaton meccset. A csoport állása: 1. Anglia 12 (14-3), 2. Horvátország 7 (8-4), 3. Ukrajna 7 (4-1), 4. Fehéroroszország 3 (4-5), 5. Kazahsztán 3 (5-11), 6. Andorra 0 (1-12).
7. csoport: Románia-Szerbia (Constanta, 19:45), Litvánia-Franciaország (Kaunas, 20:45). A csoport állása: 1. 1. Szerbia 9 (9-3), 2. Litvánia 9 (6-3), 3. Franciaország 4 (5-6), 4. Ausztria 4 (5-7), 5. Románia 4 (3-5), 6. Feröer-szigetek 1 (1-5).
8. csoport: Írország-Bulgária (Dublin, 20:45), Ciprus-Grúzia (Larnaka, 19:00), Montenegró-Olaszország (Podgorica, 20:45). A csoport állása: 1. Olaszország 10 (6-2), 2. Írország 10 (5-2), 3. Bulgária 3 (2-2), 4. Montenegró 2 (3-4), 5. Grúzia 2 (3-7), 6. Ciprus 1 (2-4).
9. csoport. Hollandia-Skócia (Amszterdam, 20:45.). A csoport állása: 1. Hollandia 9 (5-1), 2. Skócia 4 (2-2), 3. Izland 4 (4-6), 4. Macedónia 3 (2-3), 5. Norvégia 2 (2-3).
A kilenc csoport győztese közvetlen vb-résztvevő, a nyolc legjobb második helyezett oda-visszavágón dönti el a további négy továbbjutó sorsát.