Nyert a Hamburg és Dárdaival a Hertha
Nehezen, de nyert a Hertha, az utolsó 20 percben fordították meg a meccset a Werder ellen, pedig az ellenféltől Diego és Mesut Özil is hiányzott. Dárdai Pál kezdő volt és végigjátszotta a meccset.
Az első félidő lefújása előtt Mertesacker szerzett vezetést a vendégeknek. Csak a 71. percben egyenlített a Hertha, Dárdai rúghatott szögletet, amit Simunic fejelt Wiese kapujába. A góltól felpörgött a berlini csapat, a 87. percben Raffael döntötte el a három pont sorsát. Az UEFA-kupa elődöntős Werdernek továbbra sem megy a bajnokságban, csak a 10. helyen áll Thomas Schaaf csapata.
A Hamburgban Mladen Petric vezérletével nyerte a hazai csapat az északi rangadót. Már a második percben vezetett a HSV, Trochowski helyzetével növelhették volna az előnyüket, miközben Bruggink kétszer is veszélyeztetett a hamburgi kapu előtt. A második félidő elején megint Petric volt eredményes, ezúttal Guerrero adta a gólpasszt.
A 70. percben megint Bruggink volt veszélyes, ezúttal már nem sikerült szabályosan szerelni a holland középpályást. A megítélt büntetőt Forsell értékesítette, szépített a Hannover. A Hamburgnak voltak ezután lehetőségei, de több gól már nem született. A HSV BL-selejtezős helyen áll újra és csak három pont választja el a vezető Wolfsburgtól.