Dárdai: A BL-re, dobogóra még van esély
Három vereség után nyert meccset a Hertha BSC, ezzel továbbra is tartja negyedik helyét a Bundesligában. A Werder ellen hátrányba kerültek a berliniek, de három perccel a vége előtt sikerült fordítania a legjobb csatárát, az ukrán Andrij Voronyint eltiltás miatt nélkülöző csapatnak.
A gólpasszt adó Dárdai sárga lapot is kapott, és a Hoffenheim elleni pénteki meccsen nem játszhat. „Nem örülök persze neki, de talán a legjobbkor jött, mert a bokám is fáj, kezelésre járok, meg nekem, 33 évesen már kissé erős a vasárnap-péntek ritmus” – mondta a középpályás.
„Reálisan még van esélyünk a harmadik helyre, a két idegenbeli meccsünk nagyon fontos lesz. A Hoffenheim megrogyott, sok a sérültjük, jó lenne nyerni. Utána a Bochumot muszáj vernünk Berlinben, és mehetünk Hamburgba, ahol sok minden eldőlhet. Most ők a harmadikok, de még három fronton teljesítenek, amelyik biztosan sokat vesz ki belőlük, különösen, hogy négyszer játszanak bő három hét alatt az ősi rivális Werderrel. Szóval, van esély, ki kell használnunk, mert a Bajnokok Ligája kivételes mozgósító erő” – értékelt a Hertha nyolcasa.
Amikor még a Hertha vezetett a bajnokságban, megígérte a szurkolóknak, ha a hátralévő öt hazai meccsen legalább 55 ezren lesznek az Olimpiai Stadionban, akkor a szezonzáró, Schalke elleni meccsen mindenkinek ingyensört fizet. (A gyerekeknek természetesen kólát.)
„Május elején, a Bochum ellen dől a fogadás, mert a Schalke ellen már nincs jegy. Ha a Bochum ellen is sokan lesznek, fizetek. Még nem tudom, mennyibe kerül, de állom a szavam, szerencsére azért a Carlsberg besegített” – összegzett.