További Futball cikkek
A Barcelona futballcsapata 1-1-es döntetlent játszott a Chelsea otthonában a BL-elődöntő visszavágóján, amivel sikerült kiharcolnia a döntőbe jutást. Az angolok a vereséggel felérő döntetlen első számú felelősének a játékvezetőt, Tom Henning Övrebót tartják.
Szerintük a norvég minimum két tizenegyest nem adott meg neki, amivel döntően befolyásolta az eredményt. Ezt már a lefújás után számon kérte rajta Ballack és Drogba, a londoniak két legrámenősebb játékosa.
Ezzel nem ért véget Övrebo kínja: másik szállodában kellett aludnia, mint amit eredetileg kijelöltek neki, az eredetibe vissza sem mehetett, az újat is csak rendőri kísérettel, titkos kijáraton hagyhatta el. Lakhelyén, Oslóban is valószínűsíthető a rendőri védelem, miután az interneten több halálos fenyegetést kapott.
Az oslói rendőrség szóvivője elmondta, komolyan kell venni, ami az interneten megjelenik, főleg ha valakinek a személyes biztonságát veszélyezteti. A korábbi neves angol játékvezető Graham Poll úgy fogalmazott, gyalázat, ha egy bírót a rendőrségnek kell megvédenie a szurkolók haragjától.
Az UEFA egyelőre nem nyilatkozott Övrebo teljesítményéről, előbb megvárják a játékvezetői és az ellenőri jelentéseket, de egyébként sem szokták nyilvánosan kommentálni játékvezetőik munkáját.
A Chelsea és a Barcelona párharcai az elmúlt években sem voltak a legbiztonságosabbak a bíró szempontjából.
2006 februárjában ugyanilyen leosztásban egy másik norvég, Terje Hauge kapott halálos fenyegetéseket a londoni klub honlapján és norvég fórumokon, mert a mérkőzés 38. percében kiállította a Chelsea hátvédjét, Asier Del Hornót.
Egy évvel korábban a svéd Andres Frisk Barcelonában állította ki Didier Drogbát, amiért őt is megfenyegették. Emiatt vissza is vonult a játékvezetéstől.