Mit nem bírt végignézni Kispesten Keane?
További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
A Manchesterrel Uniteddel BL-győztes, jelenleg az angol másodosztályú Ipswichet vezető Roy Keane megunta a Budapest Honvéd-Debrecen magyar labdarúgó bajnoki meccset, és tíz perccel a vége előtt elment.
Keane a vendégcsapat egyetlen válogatott játékosát, Rudolf Gergelyt akarta megnézni, gyanítható, hogy a Nancyban nevelkedő csatár nem lesz a következő szezonban az angol klub játékosa. Nehéz lenne helyet szorítani neki a mostani Nancyban is, a Nantes elleni bajnokijuk alapján ez nyugodtan kijelenthető.
„Hiányzott az erő, a dinamizmus és az akarat” – összegzett a Nemzeti Sportban az edző. Nem leplezte csalódottságát, halkan megkérdezte, ilyen lenne a magyar bajnokcsapat?
Herczeg András szerint rendkívül felkészülten, szervezetten futballozott a Honvéd, amelyiknek edzője, Sisa Tibor már fokmérőként állította be a meccset. „Csapatom rengeteg energiát mozgósított, ha a mostani játékunkat megismételjük, biztos vagyok benne, hogy az eredményességgel sem lesznek gondok.”
A Honvéd 482 perce nem rúgott gólt, Sisára amúgy többen mint az egyik lehetséges megmentőre tekintettek, hiszen az U20-as válogatottal Eb-bronzot nyert.
2006 októberében már előfordult, hogy az emtékás Garami mester és az Ajax egyik edzője, Martin van Geel teljesen más meccset látott. Semmi sem változott azóta, inkább csak romlott.
Nem futnak, de megmagyarázzák
A magyar pályáról hiányzik a futás, de megmagyarázzák, a múltkor is kiderült, milyen rengeteget, tíz kilométer felett futnak az újpestiek. A labdaátvétel és a pontosnak tűnő passzok közt másodpercek telnek el, erre már sehol nincs idő. Elhasználódott, idejét múlt formációk, taktika szerint játszanak a csapatok. Elavult szakirodalomból tanulnak a magyar edzők – hónapok óta nincs irányítója a képzésnek -, mert a többség nyelveket nem beszél, a korszerű elemzéseket nem ismerik.
Talán nem is lenne értelme beszélni a hazai és a nemzetközi szakmáról, ha Keane nem olyan tényezőket emelt volna ki, amelyek egytől-egyig taníthatóak. Talán még azt is lehetne mondani egy játékosnak, fuss, sprintelj többet, feltéve, ha nem sértődik meg. Feltéve, ha a magyar szakma nem mond eleve nemet a magyar futballra. Mert ha lassabb valami, akkor ők is jobban tudják követni.
Bölöni László a napokban azt mondta az Indexnek, a magyar futball a manufaktúra szintjén ragadt. „A magyar futball nagy pofont kapott 1986-ban, akkorát, hogy azóta sem képes felébredni. A futball rögtön utána iparággá volt, de Magyarországon azt hitték, hogy virtuskodással versenyben lehet maradni. Ezt a problémát azonban nem lehetett ennyivel megoldani. Az iparág rohamosan ment előre, fejlődött, a magyar futball ugyanakkor a manufaktúra, de még inkább céhek szintjén ragadt, húsz év alatt szinte semmi nem történt sem klub, sem a válogatott szintjén.”
Keane amúgy az angol harmadosztály play-off meccsét hozta példaként: ott is több a dinamizmus.