További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Nagy valószínűséggel az utolsó előtti fordulóban bajnoki címet ünnepelnek a Manchester Unitednél, a címvédő hat pont előnnyel vezet, és hazai pályán fogadja az Arsenalt, egy döntetlennel is megvédi címét. A két csapat legutóbb a Bajnokok Ligája elődöntőjében találkozott, a MU esélyt sem adott a londoniaknak, a párharc mindkét meccsét könnyedén nyerte a zsinórban másodszor döntőbe jutott sztárcsapat.
Manchester United-Arsenal
A két csapat 180. bajnoki meccse következik. Az eddig lejátszott találkozókon 72-szer nyert a Manchester United, 66-szor az Arsenal, 41 döntetlen mellett. A MU pályaválasztóként nagy fölényben van. A manchesteriek szempontjából: 44 győzelem, 21 döntetlen és mindössze 14 vereség a mérleg. Az utóbbi tíz meccsen az Old Traffordon kétszer is nyert az Arsenal. A Premier League-ben hét meccs óta veretlen a címvédő. Az Arsenal 11 találkozó óta mindig szerzett pontot vagy pontokat idegenben, legutóbb 2008. november 22-én, egy másik manchesteri csapat, a City otthonában kapott ki.
Az Arsenal számára már hetekkel ezelőtt véget ért a bajnoki szezon érdemi része, negyedik helye teljesen biztos, sem lejjebb, sem feljebb nem vezet út Arsene Wenger csapata számára. A rangadónak így csak a manchesteriek számára van tétje, az Arsenal talán csak azért szeretne idén a második csapat lenni, amely győzni tud az Old Traffordon, hogy tartalmat adjon a BL-visszavágó előtti magabiztos Wenger-nyilatkozatoknak.
A két csapat novemberben találkozott Londonban, Nasri két góljával simán nyert az Arsenal, a United csak a lefújás előtti pillanatokban tudott szépíteni. A szombati rangadó előtt a hazaiak mellett szól, hogy az Arsenal múlt héten saját stadionjában csúnya vereségbe szaladt bele a manchesterieket hiába üldöző Chelsea ellen.
Spanyolországban is bajnokot avathatnak, de a Barcelona valószínű címe mellett fontos rangadó is lesz. Három fordulóval a vége előtt a 4., azaz BL-selejtezőt érő helyért csap össze a jelenlegi negyedik Valencia, és az egy ponttal kevesebbel álló Altético Madrid.
Atlético Madrid-Valencia
1930. december 14-én, a másodosztályban játszotta első meccsét a két csapat, Madridban 3-0-ra nyert az Atlético. Az elmúlt 79 évben 139. bajnokijuk van, kevéssel jobb a Valencia mérlege, 54 győzelme áll szemben az Atlético 50 sikerével, 35-ször döntetlen lett a vége. A madridi meccseken ritkán nyert a Valencia, összesen 16-szor, 31 hazai győzelem és 21 döntetlen mellett. Az utóbbi négy, ebben a szereposztásban lejátszott találkozón csak három gól született. Az Atlético három meccs óta veretlen otthon. A Valenciának a pocsék február és március után öt győzelme, egy döntetlenje és egy veresége van. Legutóbbi idegenbeli meccsükön nagyon simán kikaptak a kiesés ellen küzdő Espanyol otthonában.
A madridi találkozón nem szabad kikapnia a Valenciának, a sorsolása ugyanis még tartogat egy nehéznek ígérkező meccset. A tartományi rangadón a Villarrealhoz utaznak, így az Atlético ellen kellene elkerülniük, hogy az El Madrigalban kelljen győzniük. A két csapat szezonbeli első mérkőzését a Mestallában 3-1-re nyerte a Valencia, amely az utolsó fordulókba sűríti rangadóit: a tabella első öt helyezettjével a hajrában találkozik.
A Ligue 1 őszi szezonjának végén még óriási rangadónak gondolhattuk a Marseille-Lyon meccset, mostanra azonban már eldőlt, a zsinórban hétszeres bajnok Lyon számára csak a presztízs miatt lesz tétje a találkozónak, a bajnoki címre már szinte semmi esélyük nincs. A tabella élén álló Marseille számára hihetetlenül fontos lesz a mérkőzés, hiszen csak jobb gólkülönbségével előzi meg a Girondins Bordeaux-t.
Marseille-Olympique Lyon
1951. november 11-én Lyonban, 2-2-es döntetlennel kezdődött a két csapat közös története. A marseille-i visszavágót simán nyerte a hazai csapat. A 80. rangadó következik, 26 Marseille-, és 24 Lyon-győzelem után, döntetlent 29-szer játszottak. Marseille-ben 18 győzelem, 12 döntetlen és 8 vereség a hazaiak mérlege. Az utóbbi tíz évben csak a tavalyi szezonban született hazai győzelem. A Lyon négyszer nyert, ötször játszott döntetlent. A Marseille december 21. óta nem kapott ki odahaza. Egészen parádés, 13 meccs óta tartó veretlenségi sorozattal bír a Ligue 1-ben. Ezzel szemben a Lyon utolsó öt bajnokijából csak egyet nyert meg. A korábbi évek verhetetlen Lyonja ebben a szezonban már hat idegenbeli vereségnél tart.
A Marseille és a Bordeaux között óriási versenyfutás várható, amit csak tovább élezhet, ha a Marseille legyőzi a címvédőt, jelenleg ugyanis az Olympique azzal előzi meg a Girondins-t, hogy eggyel több gólt lőtt, és eggyel kevesebbet kapott. A 2. helyen álló Bordeaux a Le Mans-t fogadja a 36. fordulóban.