Ibrahimovic a svédekkel nem tud gólt lőni
További Futball cikkek
- Jó hírt kapott a Barcelona, az Eb-győztes sztár a Szuperkupa-döntőben már játszhat
- Szoboszlai Dominik nem került be a Liverpool Ligakupa-elődöntős keretébe
- A Manchester City a Bundesliga legveszélyesebb támadójával erősítene
- A Fraditól távozó labdarúgónak szoknia kell, hogy Kecskeméten sokan magyarul beszélnek
- Újabb Premier League-sztárt igazol a hétszeres BEK/BL-győztes
A magyar futballválogatott nem lépett pályára a szombati világbajnoki selejtezőkön, de így is nagyon közel állt ahhoz, hogy a játéknap egyik legnagyobb nyertese legyen.
A csoportunkban ugyanis sokáig úgy tűnt, hogy olyan eredmények születnek, melyeknek köszönhetően igazán közel lehetünk a pótselejtezőt érő második helyhez.
A csoportot magasan vezető dánok nagy meglepetésre idegenben verték a svédeket. A győzelemhez azonban kellett egy svéd középpályás és védő nagy hibája is. Källström a 12. percben tizenegyest rontott, majd tíz perccel később Mikael Nilsson a saját ötösén belül úgy ért a labdába, hogy száz százalékos gólhelyzetbe hozta Kahlenberget, aki 4 méterről nem hibázott.
A svédek hiába próbálkoztak ívelgetésekkel, nem tudtak komoly veszélyhelyzetet kialakítani a vendégek kapuja előtt. Ha pedig mégis, akkor a két támadó, Henrik Larsson és Ibrahimovic is ziccert rontott.
A svédek támadójátékáról mindent elmond, hogy az eddigi öt selejtezőjükön mindössze két gólt sikerült szerezniük – mindkettőt ellenünk.
Újabb vereségükkel már tíz pont a hátrányuk az egy meccsel többet játszó listavezető dánok, és hét a magyar együttes mögött. Ha szerdán Máltát sem verik meg, valószínűleg a világ jelenleg egyik legjobb támadójának tartott Ibrahimovic nélkül rendezik a vb-t.
A klasszis az olasz bajnokságban az Interrel 25 találattal gólkirály lett, de a válogatottban a 2010-es vb selejtezőkön egyet sem rúgott.
A dán kapitány, Morten Olsen nagyon fontos három pontnak nevezte a solnai győzelemért járókat, de kihangsúlyozta, még nincs mit ünnepelni, nem jutottak ki Dél-Afrikába.
A túloldalon Lars Lagerbäck azért szomorkodott, mert véleménye szerint hiába játszott jobban csapata, ismét nem tudott gólt lőni. Ennek ellenére úgy érzi, még mindig jó esélyük van a második hely megszerzésére.
A csoport másik szombati meccsén a portugálok hiába szereztek hamar vezetést Albániában, a hazaiak két perccel később egyenlítettek. A folytatásban hiába erőlködtek Ronaldóék, semmi nem akart nekik összejönni.
Amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, egy előreívelt labdát a hátvéd Bruno Alves a kapuba fejelt. Az albán kapus éppen egy ütemet késett a kijövetellel. A meccs érdekessége, hogy mindhárom gól fejesből született.
Carlos Queiroz portugál szövetségi kapitány a találkozó után azt mondta, a legfontosabb a győzelem volt, a mutatott játék csak másodlagos a számára. Szerinte a gyors egyenlítés miatt nem játszott nyugodtan csapata, ezért nem volt látványos a játékuk.
A portugálok így harmadikok a csoportban, de hátrányuk így is négy pont a magyar együttes mögött. Dárdaiék szeptemberben négy napon belül fogadják a svédeket és Portugáliát, majd Cristiano Ronaldóékkal találkoznak idegenben is.
Az európai selejtezőkben három együttes hibátlan, de közülük még csak a hollandok jutottak ki a vb-re, miután ők ötfős csoportban szerepelnek. A spanyolok szombaton nem játszottak, míg az angolok könnyedén nyertek Kazahsztánban.
Az angol Rooney nevéhez köthető a forduló talán legszebb gólja, miután egy jobboldali beadást előbb közelről a kapufára lőtt, majd a visszapattanó labdát felpörgette magának és akrobatikus mozdulattal ollózva rúgta a kapuba.