A Fradi négy góllal tért vissza az NB I.-be
A zöld-fehérek – akiknél Lipcsei Péter még a cserék közé sem fért - magabiztos játékkal már az első negyedóra végén előnybe kerültek, húsz perc múlva pedig Dragóner fejesével már kettővel vezettek.
Elkényelmesedniük nem lehetett, mert a szünet előtt váratlanul szépített a Zalaegerszeg. A második félidőben aztán a Fradi különösebb megerőltetés nélkül tartotta az eredményt, majd a hajrában kicsit felpörgette a játékot és Pölöskey duplájával kiütéses győzelmet aratott.
A címvédő Debrecen még délután aratott kétgólos győzelmet az újonc Pápa ellen, míg a Paks Tököli tizenegyesgóljával verte a Nyíregyházát.
A Videoton – zárt kapus meccsen – már két góllal is vezetett a Diósgyőr ellen, de a vendégek a 90. percben egyenlítettek. Pontot mégsem szereztek, mert a hazaiak közül Alves a 92. percben még betalált. Az eset érdekessége, hogy az előző fordulóban a diósgyőriek is a 90. percben szerezték a győztes góljukat a bajnok Debrecen ellen.